57. rész (The End)

"Beletelt egy kis időbe, míg a fanok elfogadták hogy Jonghyunnal együtt vagyunk. Bár sok negatív hozzászólást és véleményt hallottam, és sok bántást is kaptam tőlük, próbáltam ezeket figyelmen kívül hagyni hiszen még mindig voltak emberek akik támogattak minket. De már az én életem sem volt a régi - elég sokan felismertek az utcán, tudták hogy én vagyok Jonghyun barátnője.
***
 Vigyorogva tartottam a dorm felé. Boldog voltam, hiszen végre kicsit kettesben lehetünk Jonghyunnal - már nem mintha nem szeretnék a fiúkkal lenni, csak ha ők is a házban vannak egy perc nyugtunk sincs. És ráadásul út közben összefutottam egy csapat rajongóval, akik azonnal felismertek engem, és sok boldogságot kívántak nekünk, ami még jobban feldobta a napomat.
 Pár perccel később már a dorm ajtajában vártam, ami két halk kopogás után ki is nyílt előttem.
-Szia! - léptem beljebb mosolyogva, majd egy csókkal köszöntöttem Jonghyunt. Ő azonnal észrevette rajtam hogy milyen vidám vagyok, amitől ő is elvigyorodott.
 Beljebb húzott a nappaliba, majd leültetett a kanapéra. Hosszas beszélgetésbe kezdtünk, de bő egy óra után észrevettem, hogy nagyon feszülten veszi a levegőt. Gondolatba biztos valahol máshol járt, többször nem is nagyon figyelt rám. Ez nem is nagyon zavart, de az már annál inkább, hogy nem tudom mi nyomja lelkét. Muszáj volt megkérdeznem tőle, így teljes testemmel felé fordultam.
-valami baj van? - simítottam végig arcélén, mire lágyan, boldogan elmosolyodott, ezzel teljesen összezavarva. Előbb még teljesen ideges volt, most meg egészen megváltozott a hangulata.
 Bár én is akartam közölni vele valamit, szerettem volna hogyha először ő mondja el miért viselkedik ilyen furcsán."

 "Idegesen toporogtam az előtérben a bejárati ajtó előtt. Hiába nyugtatgattam magam, nem tudtam elcsendesíteni a rossz gondolatokat a fejemben. De pár perc múlva két apró kopogás elmulasztotta minden bajom.
-Szia! - köszönt rám vidáman SoHee amint kinyitottam az ajtót, majd beljebb lépett és lágyan megcsókolt. Sugárzó jókedve rám is átragadt és mosolygásra késztetett.
 Megfogtam kezét és a nappali felé kezdtem húzni, s ott mindketten leültünk a kanapéra.
 Beszélgetésünk alatt kezdett vissza-visszatérni az idegességem, ami azt eredményezte, hogy összekevertem a mondatokban a szavakat, s nem igazán figyeltem arra, amit a lány mondott.
 Ezt ő észre is vette, amin nem lepődtem meg. Elég feltűnő lehetett, hogy úgy veszem a levegőt, mint egy távfutó.
-Valami baj van? - kérdezett rá, s közben kezével végigsimított arcomon. Érintésétől teljesen ellazultam, s egy kis bátorságot erőltettem magamra. Itt volt a tökéletes alkalom.
 Felálltam a kanapéról és SoHee elé léptem, majd féltérdre ereszkedtem. A szívem majd' kiugrott a helyéről ahogy megfogtam a kezét. Másik kezemmel a tenyerébe helyeztem azt a kis dobozkát, ami eddig a zsebemben lapult.
-Tudod, mi sok mindenen keresztülmentünk, mióta együtt vagyunk. - kezdtem bele mondandómba. - és sokat gondolkodtam azon, hogy meg kellene tennem egy lépést, amire már megértünk. Úgy döntöttem, hogy meg is teszem.
 Vártam pár másodpercet, amíg felfogja, hogy mit akarok ezzel. Aztán mosolyogva tettem fel a kérdést:
-Leszel a feleségem?"

 "Értetlenül néztem rá mikor felállt és térdre ereszkedett, de aztán minden leesett. Hát ezért viselkedett ilyen furán, valószínűleg erre készült pár napja.
 Szavait alig tudtam felfogni, olyan mérhetetlen boldogság öntött el, mikor mosolyogva megkérdezte:
-leszel a feleségem?
 Annyi mindenen átestünk már mióta együtt vagyunk, most jött el annak az ideje, hogy végleg összekössük életünket. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ezt majd megbánnánk így azonnal rávágtam az egyértelmű választ.
-Igen! - válaszoltam boldogan, mire Jonghyun felpattant és vigyorogva átölelt. Lágyan megcsókoltam, majd kinyitottam a kis dobozkát, amit kezembe csúsztatott.
 Felnyitottam a tetejét, majd végighúztam egyik ujjam az apró gyűrűn. Eszembe jutott az első együtt töltött karácsony esténk, mikor egy medált adott ajándékba. Elmosolyodtam az emlék hatására, majd Jonghyunra pillantottam.
-Ez gyönyörű! - suttogtam halkan, majd újból megcsókoltam. Kivette a kis dobozból a gyűrűt és már éppen húzta volna fel az ujjamra, mikor megállítottam.
-Várj! - helyeztem mellkasára kezeimet, mire kétségbeesetten rám nézett. Nem mertem neki elmondani, féltem hogy meggondolja magát, és nem szeretne tovább velem maradni. Még olyan fiatalok vagyunk, és Jonghyun híres énekes, így még jobban aggódni kezdtem hogy nem fog örülni a hírnek.
 Annyi mindent akartam neki mondani, de egyszerűen képtelen voltam összeszedni a gondolataimat; így csak ennyit mondtam:
-Én... Gyereket várok... Tőled... - pillantottam fel újból szemeibe."

 "Mérhetetlen megkönnyebbülés ls boldogság lett rajtam úrrá, mikor kimondta az igent. Nem tagadom, hogy erre a válaszra számítottam, de ahogy ezt saját fülemmel is hallhattam, mindennél többet ért.
 De még nem volt vége a nagy bejelentésnek, hisz SoHee egy pillanatra megállított, mikor fel akartam húzni ujjára a gyűrűt.
 Értetlenül és kissé ijedten néztem rá, hogy vajon mit akarhat mondani. Féltem, hogy már most meggondolta magát válaszát illetően. De semmi ilyenről nem volt szó.
-Én...Gyereket várok...Tőled... - jelentette be, közben mélyen a szemembe nézett.
 A hír teljesen letaglózott. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az a pillanat, mikor megtudom, hogy gyerekem fog születni. Elképesztő érzés volt tudni, hogy SoHee egy kis életet hord a szíve alatt, ami félig tőlem származik.
 Boldogságom megháromszorozódott, mosolyom még szélesebb lett. SoHee-t hirtelen felkaptam karomba és körbeforogtam vele. Majd megálltam és szemébe néztem.
-Köszönöm! - mosolyogtam rá. - Szeretlek!
 Magamhoz szorítottam és hosszan megcsókoltam. Azon a napon én voltam a világ legboldogabb embere.
~
 Mindig is tudtam, hogy szerencsés ember vagyok. Valóra vált az álmom, hogy nagy énekes legyek, ami igen szép teljesítmény, de ez nem történt volna meg, ha nincs egy bizonyos személy, akitől boldogságom okát származtathatom. rengeteg szeretetet adott nekem, s végül egy gyerekkel ajándékozott meg. Nekem mindig ő lesz az első és egyetlen. A mai napig áldom azt a pillanatot, amikor véletlenül (vagy inkább a sorsnak köszönhetően) belém-szaladt az iskola folyosóján."

56. rész

 "Ahogy beléptem a fiúkhoz a dorm-ba, újra hatalmába kerített az az ismerős érzés, amit a fiúk debütálásánál éreztem. A levegő teli volt feszültséggel és izgalommal, és ezek az érzések rám is átragadtak. Bár aggodalomra nem volt semmi ok, hiszen a sok gyakorlás, és a tehetségük mellet nem nagyon tudták volna elrontani a fellépésüket. De ez még csak a második fellépésük ilyen nagy közönség előtt, így természetes volt, hogy izgulnak. Próbáltam őket nyugtatni, de nem hiszem hogy sokat tudtam nekik segíteni, hiszen én is ideges voltam. Jonghyun is olyan furán viselkedett, a szokottnál is csendesebb volt, ami kicsit aggasztott. Bár valószínűleg a fellépés miatt.

 Nem sokkal később megérkezett a menedzser hogy elvigyen minket a koncert helyszínére. A fiúk a kocsiban énekléssel próbálták nyugtatni magukat - bár ez Key részéről inkább ordibálásnak hatott - de Jonghyun még itt is csak csendben ült mellettem és bámult ki az ablakon. A fanok nem is tudják, hogy ők miket élnek át ezekben a pillanatokban, és én is valószínűleg ennek az érzésnek csak a tizedrészét tudom átélni.

***

 Azt hittem, hogy az eddigi feszültséget már nem lehet fokozni, de amint a fiúk beálltak a színpad mögé fellépésre készen, rájöttem hogy igenis lehet. Kint rengeteg őrülten visítozó fan várta őket, és ahogy egyszerre kántálták a banda nevét, még engem is kirázott a hideg.

-Sok szerencsét! - léptem Jonghyun elé, miután a többieket is jól megölelgettem. Óvatosan kezeim közé fogtam arcát, hogy ne kenjem el a sminkjét, majd biztató csókot nyomtam ajkaira.

-Gyere, mennünk kell! - húzta el előlem Onew, mire elengedtem Jonghyunt, aki elindult a leader után. Még utoljára hátra fordult és elmosolyodott, majd végleg eltűnt a szemem elől. Amint kiléptek a színpadra, a rajongók hangosan visítozni kezdtek. Pár percig még csak beszéltek, de hamarosan meghallottam egy ismerős dallamot felcsendülni, amitől el kellett hogy mosolyodjak. Először a Replay-t adták elő; hangjuk magabiztos és boldog volt, így már nem volt okom tovább izgulnom értük. Ez a pár perc hamar elrepült, de a fellépésüknek még nem volt vége. Lesiettek a színpadról, ahol már várt rájuk a következő fellépőruhájuk. Közel húztam magamhoz Jonghyunt, majd megcsókoltam, de tudtam hogy nincs sok idejük átöltözni, így elkezdtem kigombolni ingét, de ajkaitól nem váltam el. Úgy tűnt, mintha valami másért vetkőztetném ilyen gyorsan, mire belemosolygott csókunkba, és Key-t is hallottam hogy hangosan felröhög - valószínűleg rajtunk. Segítettem neki felvenni a másik ruháját, de a többit a staff-tagokra bíztam, akik pár mozdulattal helyre rakták a sminkjüket, majd újból kiküldték őket a színpadra."

 "Ez alkalommal a szokottnál jóval nyugodtabban viselkedtem. Bár én is izgultam a fellépés miatt, de egy másik dolog sokkal jobban foglalkoztatott. Elég sokat rágódtam, hogy egyáltalán véghezvigyem-e, de arra jutottam, ha már kigondoltam, akkor nem futamodok meg.

 SoHee-nek nem akartam elmondani, mert ő biztosan ellenezte volna a tervemet. Így hát csendben maradtam. Még a kisbuszban sem szólaltam meg, nem énekelgettem együtt a többiekkel. Fapofát vágtam egész út alatt, mert féltem, hogy arcizmom akár egyetlen rándulásával elárulhatom magam a lány előtt. Ezt nagyon nehéz volt megtennem.

 Még akkor is ilyen voltam, mikor már a színpadra készültünk felmenni. De az a csók, amit SoHee-tól kaptam kizökkentett átmeneti "hibernált" állapotomból. Eddig úgy éreztem, mintha az ereimben jeges víz csordogálna, de attól az egyetlen kis csóktól egy egész lávafolyam hömpölygött végig a testemen.

 Az első dalnál ugyanolyan jók voltunk, mint a debütfellépésen. A rajongók szüntelenül a nevünket kántálták és csodálattal néztek fel ránk. Már-már imádattal. Kezdtem megijedni, hogy vajon mit fognak szólni ahhoz, amit épp bejelenteni készülök. Akkor is ugyanígy szeretnek majd? Nem, ezen nem szabad gondolkoznom. Majd el fog válni, hogy mi sül még ki ebből.

 Megizzadva jöttünk le a színpadról, hogy átöltözzünk a következő számunkhoz. SoHee már ott várt minket a színfalak mögött. Akármennyire is furán viselkedtem ma vele, nagyon jól esett, hogy itt van velünk és a jelenlétével támogat minket. Reméltem, hogy majd nem fog megutálni, azért amit teszek.

 Ahogy meglátott, közel húzott magához és hosszan megcsókolt, közben elkezdett vetkőztetni. Ettől eszembe jutott pár szép emlék, mikor pontosan így szabadított meg ruhadarabjaimtól, s ezen muszáj volt elmosolyodnom. Kár, hogy ez most csak azért történt, hogy átöltözhessek másik fellépő ruhámba.

 És ez így ment még két szám erejéig. Már kezdtük kissé fáradtnak érezni magunkat, de nem nyafogtunk. Mindent a rajongókért ugyebár...

 Az utolsó dalunk után viszont nem jöttünk le a színpadról. Az MC, aki vezette a műsort, gratulált a remek előadáshoz, majd kérdezgetni kezdett minket. Először is Onew-t célozta meg kérdéseivel, aztán Taemin-t, s harmadikként én kerültem sorra. Egyszerű kérdéseket tett fel, a szokásainkkal és a személyiségünkkel kapcsolatban. Már-már azt hittem, hogy azt a kérdést amire számítottam, sosem fogja feltenni, de tévedtem.

-A rajongók egy dologra nagyon kíváncsiak. - kezdett bele, mire a pulzusom olyanná vált, mint egy versenylóé. Tudtam, hogy most jött el a pillanatom.

-Szóval azt szeretnék tudni, hogy szabad-e a szíved?

 Először nem is tudtam hogy kezdjek bele a válaszba. Megfordult a fejemben, hogy hazudhatnék is, de nem akartam.

-Őszinte kell hogy legyek, tehát sajnos nemet kell válaszolnom. Persze tudom, hogy ezzel elszomorítom a rajongóinkat, különösképpen azokat, akiknek én vagyok a kedvence.

 A tömeg egy része meglepődötten felhördült.

-Azt szerettem volna, ha tudjátok, hogy van barátnőm. Mindig is egyenes ember voltam, így most sem fogok hazudni. - folytattam tovább kissé komolyabb hangon. - Tudom, hogy nem tudjátok örömmel fogadni ezt a hírt. De ha ő nem lenne, akkor én sem állnék itt a színpadon énekesként. Ha ő nincs akkor sosem ismertek meg engem. És remélem, hogy most ide fog jönni a színfalak mögül, hogy ezt az ő szemébe mondhassam el. - fejeztem be, majd a színpadi feljáró felé fordultam."

 "Hibátlanul adták elő a többi számot, bár már kicsit látszódott rajtuk a fáradtság. Nem jöttek vissza, hanem a színpadon maradtak, hogy válaszoljanak pár kérdésre. Tudtam hogy előbb-utóbb sor kerül arra a kérdésre is, hogy melyikőjüknek van barátnője. Aggódni kezdtem... Jonghyun el fogja mondani? Vagy inkább titokban tartja?

 Pulzusom megemelkedett; felpattantam ülőhelyemről, mikor meghallottam Jonghyun válaszát. Nem csak a rajongók lepődtek meg, én sem tudtam elhinni, hogy ezt mondta. De mikor arra kért, hogy menjek fel a színpadra, megfagyott ereimben a vér. Nem tudtam mit tegyek, kimenjek-e, vagy inkább maradjak? És a rajongók mit fognak szólni, ha meglátnak? Elfogadják, hogy én vagyok Jonghyun barátnője, vagy egyszerre 100-an akarnak majd megtámadni puszta féltékenységből...

 Addig hezitáltam, míg Jonghyun el nem indult felém, hogy felhúzzon a színpadra.

-Ne aggódj! - suttogta, majd egy apró csók után összekulcsolta ujjainkat és elkezdett húzni maga után. Nem nagyon akartam felmenni, de már mindegy volt, pár lépés után már kint is voltam a színpadon. A sok fénytől alig láttam valamit, csak a rajongók visítozását hallottam. Hamarosan odaértünk a többiek elé, akik meglepetten, de mosolyogva néztek minket. Körbepillantottam. Mindenhol rajongók, akik csak azért vannak itt hogy kedvencüket láthassák. Nem lehetett kellemes érzés, mikor meghallották hogy Jonghyunnak barátnője van.

-SoHee... - hallottam Jonghyun hangját, mire rá kaptam a tekintetem. A közönség halkan felsikított, de azonnal csöndbe is maradt.

-Szeretlek! - nézett rám, mire a rajongók őrült visítozásba kezdtek. Elmosolyodtam, majd karjaiba bújtam hogy átölelhessen.

-Én is! - válaszoltam suttogva.

 Megígértem anyáéknak, hogy addig tartjuk titokban ameddig csak lehet, ennek ellenére saját magunk vallottuk be..."

 "Végül jól sült el a dolog. SoHee-t persze elég nehézkesen csábítottam fel a színpadra, de csak sikerült, s a fanok őrült visítozásából ítélve nem volt ellenükre, hogy barátnőm van. Sőt talán örültek is neki.

 Így, hogy felvállaltuk kapcsolatunkat, már nem kellett bujkálnunk, nem kellett titkolóznunk. Akkor sétálhattunk együtt az utcán, amik csak akartunk. Mintha csak visszakaptuk volna szabadságunk másik felét, amivel eddig nem élhettünk.

 Én nagyon boldog voltam, s barátnőm sem érezhetett másképp. Végre úgy lehettünk együtt, mint énekesi karrierem előtt.

 De egy kérdés még mindig ott motoszkált a fejemben. Ezt még nem mertem neki feltenni, ehhez még egy kis idő kellett. Nem tudom pontosan mennyi, de ezzel a kérdéssel még várnom kell.

***

 Két és fél holnap telt azóta, hogy felvállaltuk a kapcsolatunkat. Azóta sok mindenen estünk át. Temérdek koncert, interjú, különböző műsorok és rengeteg díjkiosztó. Meg sem tudnám számolni, hogy hány zenei díjat nyertünk meg.

 SoHee ezekre mind elkísért minket, egy percre sem tágított mellőlünk. Taemin megjegyzése akármennyire is vicces volt, de igaz, hisz a lány tényleg szerencsét hozott nekünk.

 A vele eltöltött idő arra késztetett, hogy ismét elgondolkodjak azon a kérdésen, ami már jó ideje érlelődött bennem. Sokat vívódtam, gondolkodtam és arra jutottam, hogy meghozom ezt a lépést. Már csak a megfelelő alkalmat kell kivárnom.

*

 Egyik hétvégén, mikor szabadnapunk volt, a fiúk azt tervezték, hogy egy kicsit kiruccannak a városba. Nekem viszont más dolgom volt; SoHee-t vártam délutánra. Key ördögien elvigyorodott, mikor megtudta, hogy nem tartok velük. Nem szólt semmit, de tudtam, hogy mire gondolhat. Aztán elindultak és én egyedül maradtam a dorm-ban."