***
Vigyorogva tartottam a dorm felé. Boldog voltam, hiszen végre kicsit kettesben lehetünk Jonghyunnal - már nem mintha nem szeretnék a fiúkkal lenni, csak ha ők is a házban vannak egy perc nyugtunk sincs. És ráadásul út közben összefutottam egy csapat rajongóval, akik azonnal felismertek engem, és sok boldogságot kívántak nekünk, ami még jobban feldobta a napomat.
Pár perccel később már a dorm ajtajában vártam, ami két halk kopogás után ki is nyílt előttem.
-Szia! - léptem beljebb mosolyogva, majd egy csókkal köszöntöttem Jonghyunt. Ő azonnal észrevette rajtam hogy milyen vidám vagyok, amitől ő is elvigyorodott.
Beljebb húzott a nappaliba, majd leültetett a kanapéra. Hosszas beszélgetésbe kezdtünk, de bő egy óra után észrevettem, hogy nagyon feszülten veszi a levegőt. Gondolatba biztos valahol máshol járt, többször nem is nagyon figyelt rám. Ez nem is nagyon zavart, de az már annál inkább, hogy nem tudom mi nyomja lelkét. Muszáj volt megkérdeznem tőle, így teljes testemmel felé fordultam.
-valami baj van? - simítottam végig arcélén, mire lágyan, boldogan elmosolyodott, ezzel teljesen összezavarva. Előbb még teljesen ideges volt, most meg egészen megváltozott a hangulata.
Bár én is akartam közölni vele valamit, szerettem volna hogyha először ő mondja el miért viselkedik ilyen furcsán."
"Idegesen toporogtam az előtérben a bejárati ajtó előtt. Hiába nyugtatgattam magam, nem tudtam elcsendesíteni a rossz gondolatokat a fejemben. De pár perc múlva két apró kopogás elmulasztotta minden bajom.
-Szia! - köszönt rám vidáman SoHee amint kinyitottam az ajtót, majd beljebb lépett és lágyan megcsókolt. Sugárzó jókedve rám is átragadt és mosolygásra késztetett.
Megfogtam kezét és a nappali felé kezdtem húzni, s ott mindketten leültünk a kanapéra.
Beszélgetésünk alatt kezdett vissza-visszatérni az idegességem, ami azt eredményezte, hogy összekevertem a mondatokban a szavakat, s nem igazán figyeltem arra, amit a lány mondott.
Ezt ő észre is vette, amin nem lepődtem meg. Elég feltűnő lehetett, hogy úgy veszem a levegőt, mint egy távfutó.
-Valami baj van? - kérdezett rá, s közben kezével végigsimított arcomon. Érintésétől teljesen ellazultam, s egy kis bátorságot erőltettem magamra. Itt volt a tökéletes alkalom.
Felálltam a kanapéról és SoHee elé léptem, majd féltérdre ereszkedtem. A szívem majd' kiugrott a helyéről ahogy megfogtam a kezét. Másik kezemmel a tenyerébe helyeztem azt a kis dobozkát, ami eddig a zsebemben lapult.
-Tudod, mi sok mindenen keresztülmentünk, mióta együtt vagyunk. - kezdtem bele mondandómba. - és sokat gondolkodtam azon, hogy meg kellene tennem egy lépést, amire már megértünk. Úgy döntöttem, hogy meg is teszem.
Vártam pár másodpercet, amíg felfogja, hogy mit akarok ezzel. Aztán mosolyogva tettem fel a kérdést:
-Leszel a feleségem?"
"Értetlenül néztem rá mikor felállt és térdre ereszkedett, de aztán minden leesett. Hát ezért viselkedett ilyen furán, valószínűleg erre készült pár napja.
Szavait alig tudtam felfogni, olyan mérhetetlen boldogság öntött el, mikor mosolyogva megkérdezte:
-leszel a feleségem?
Annyi mindenen átestünk már mióta együtt vagyunk, most jött el annak az ideje, hogy végleg összekössük életünket. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ezt majd megbánnánk így azonnal rávágtam az egyértelmű választ.
-Igen! - válaszoltam boldogan, mire Jonghyun felpattant és vigyorogva átölelt. Lágyan megcsókoltam, majd kinyitottam a kis dobozkát, amit kezembe csúsztatott.
Felnyitottam a tetejét, majd végighúztam egyik ujjam az apró gyűrűn. Eszembe jutott az első együtt töltött karácsony esténk, mikor egy medált adott ajándékba. Elmosolyodtam az emlék hatására, majd Jonghyunra pillantottam.
-Ez gyönyörű! - suttogtam halkan, majd újból megcsókoltam. Kivette a kis dobozból a gyűrűt és már éppen húzta volna fel az ujjamra, mikor megállítottam.
-Várj! - helyeztem mellkasára kezeimet, mire kétségbeesetten rám nézett. Nem mertem neki elmondani, féltem hogy meggondolja magát, és nem szeretne tovább velem maradni. Még olyan fiatalok vagyunk, és Jonghyun híres énekes, így még jobban aggódni kezdtem hogy nem fog örülni a hírnek.
Annyi mindent akartam neki mondani, de egyszerűen képtelen voltam összeszedni a gondolataimat; így csak ennyit mondtam:
-Én... Gyereket várok... Tőled... - pillantottam fel újból szemeibe."
"Mérhetetlen megkönnyebbülés ls boldogság lett rajtam úrrá, mikor kimondta az igent. Nem tagadom, hogy erre a válaszra számítottam, de ahogy ezt saját fülemmel is hallhattam, mindennél többet ért.
De még nem volt vége a nagy bejelentésnek, hisz SoHee egy pillanatra megállított, mikor fel akartam húzni ujjára a gyűrűt.
Értetlenül és kissé ijedten néztem rá, hogy vajon mit akarhat mondani. Féltem, hogy már most meggondolta magát válaszát illetően. De semmi ilyenről nem volt szó.
-Én...Gyereket várok...Tőled... - jelentette be, közben mélyen a szemembe nézett.
A hír teljesen letaglózott. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az a pillanat, mikor megtudom, hogy gyerekem fog születni. Elképesztő érzés volt tudni, hogy SoHee egy kis életet hord a szíve alatt, ami félig tőlem származik.
Boldogságom megháromszorozódott, mosolyom még szélesebb lett. SoHee-t hirtelen felkaptam karomba és körbeforogtam vele. Majd megálltam és szemébe néztem.
-Köszönöm! - mosolyogtam rá. - Szeretlek!
Magamhoz szorítottam és hosszan megcsókoltam. Azon a napon én voltam a világ legboldogabb embere.
~
Mindig is tudtam, hogy szerencsés ember vagyok. Valóra vált az álmom, hogy nagy énekes legyek, ami igen szép teljesítmény, de ez nem történt volna meg, ha nincs egy bizonyos személy, akitől boldogságom okát származtathatom. rengeteg szeretetet adott nekem, s végül egy gyerekkel ajándékozott meg. Nekem mindig ő lesz az első és egyetlen. A mai napig áldom azt a pillanatot, amikor véletlenül (vagy inkább a sorsnak köszönhetően) belém-szaladt az iskola folyosóján."
Nagyon jó! *-* Kedvencem a sok közül.
VálaszTörlésKöszönjük*w* Örülünk, hogy tetszik^^
Törlés