57. rész (The End)

"Beletelt egy kis időbe, míg a fanok elfogadták hogy Jonghyunnal együtt vagyunk. Bár sok negatív hozzászólást és véleményt hallottam, és sok bántást is kaptam tőlük, próbáltam ezeket figyelmen kívül hagyni hiszen még mindig voltak emberek akik támogattak minket. De már az én életem sem volt a régi - elég sokan felismertek az utcán, tudták hogy én vagyok Jonghyun barátnője.
***
 Vigyorogva tartottam a dorm felé. Boldog voltam, hiszen végre kicsit kettesben lehetünk Jonghyunnal - már nem mintha nem szeretnék a fiúkkal lenni, csak ha ők is a házban vannak egy perc nyugtunk sincs. És ráadásul út közben összefutottam egy csapat rajongóval, akik azonnal felismertek engem, és sok boldogságot kívántak nekünk, ami még jobban feldobta a napomat.
 Pár perccel később már a dorm ajtajában vártam, ami két halk kopogás után ki is nyílt előttem.
-Szia! - léptem beljebb mosolyogva, majd egy csókkal köszöntöttem Jonghyunt. Ő azonnal észrevette rajtam hogy milyen vidám vagyok, amitől ő is elvigyorodott.
 Beljebb húzott a nappaliba, majd leültetett a kanapéra. Hosszas beszélgetésbe kezdtünk, de bő egy óra után észrevettem, hogy nagyon feszülten veszi a levegőt. Gondolatba biztos valahol máshol járt, többször nem is nagyon figyelt rám. Ez nem is nagyon zavart, de az már annál inkább, hogy nem tudom mi nyomja lelkét. Muszáj volt megkérdeznem tőle, így teljes testemmel felé fordultam.
-valami baj van? - simítottam végig arcélén, mire lágyan, boldogan elmosolyodott, ezzel teljesen összezavarva. Előbb még teljesen ideges volt, most meg egészen megváltozott a hangulata.
 Bár én is akartam közölni vele valamit, szerettem volna hogyha először ő mondja el miért viselkedik ilyen furcsán."

 "Idegesen toporogtam az előtérben a bejárati ajtó előtt. Hiába nyugtatgattam magam, nem tudtam elcsendesíteni a rossz gondolatokat a fejemben. De pár perc múlva két apró kopogás elmulasztotta minden bajom.
-Szia! - köszönt rám vidáman SoHee amint kinyitottam az ajtót, majd beljebb lépett és lágyan megcsókolt. Sugárzó jókedve rám is átragadt és mosolygásra késztetett.
 Megfogtam kezét és a nappali felé kezdtem húzni, s ott mindketten leültünk a kanapéra.
 Beszélgetésünk alatt kezdett vissza-visszatérni az idegességem, ami azt eredményezte, hogy összekevertem a mondatokban a szavakat, s nem igazán figyeltem arra, amit a lány mondott.
 Ezt ő észre is vette, amin nem lepődtem meg. Elég feltűnő lehetett, hogy úgy veszem a levegőt, mint egy távfutó.
-Valami baj van? - kérdezett rá, s közben kezével végigsimított arcomon. Érintésétől teljesen ellazultam, s egy kis bátorságot erőltettem magamra. Itt volt a tökéletes alkalom.
 Felálltam a kanapéról és SoHee elé léptem, majd féltérdre ereszkedtem. A szívem majd' kiugrott a helyéről ahogy megfogtam a kezét. Másik kezemmel a tenyerébe helyeztem azt a kis dobozkát, ami eddig a zsebemben lapult.
-Tudod, mi sok mindenen keresztülmentünk, mióta együtt vagyunk. - kezdtem bele mondandómba. - és sokat gondolkodtam azon, hogy meg kellene tennem egy lépést, amire már megértünk. Úgy döntöttem, hogy meg is teszem.
 Vártam pár másodpercet, amíg felfogja, hogy mit akarok ezzel. Aztán mosolyogva tettem fel a kérdést:
-Leszel a feleségem?"

 "Értetlenül néztem rá mikor felállt és térdre ereszkedett, de aztán minden leesett. Hát ezért viselkedett ilyen furán, valószínűleg erre készült pár napja.
 Szavait alig tudtam felfogni, olyan mérhetetlen boldogság öntött el, mikor mosolyogva megkérdezte:
-leszel a feleségem?
 Annyi mindenen átestünk már mióta együtt vagyunk, most jött el annak az ideje, hogy végleg összekössük életünket. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ezt majd megbánnánk így azonnal rávágtam az egyértelmű választ.
-Igen! - válaszoltam boldogan, mire Jonghyun felpattant és vigyorogva átölelt. Lágyan megcsókoltam, majd kinyitottam a kis dobozkát, amit kezembe csúsztatott.
 Felnyitottam a tetejét, majd végighúztam egyik ujjam az apró gyűrűn. Eszembe jutott az első együtt töltött karácsony esténk, mikor egy medált adott ajándékba. Elmosolyodtam az emlék hatására, majd Jonghyunra pillantottam.
-Ez gyönyörű! - suttogtam halkan, majd újból megcsókoltam. Kivette a kis dobozból a gyűrűt és már éppen húzta volna fel az ujjamra, mikor megállítottam.
-Várj! - helyeztem mellkasára kezeimet, mire kétségbeesetten rám nézett. Nem mertem neki elmondani, féltem hogy meggondolja magát, és nem szeretne tovább velem maradni. Még olyan fiatalok vagyunk, és Jonghyun híres énekes, így még jobban aggódni kezdtem hogy nem fog örülni a hírnek.
 Annyi mindent akartam neki mondani, de egyszerűen képtelen voltam összeszedni a gondolataimat; így csak ennyit mondtam:
-Én... Gyereket várok... Tőled... - pillantottam fel újból szemeibe."

 "Mérhetetlen megkönnyebbülés ls boldogság lett rajtam úrrá, mikor kimondta az igent. Nem tagadom, hogy erre a válaszra számítottam, de ahogy ezt saját fülemmel is hallhattam, mindennél többet ért.
 De még nem volt vége a nagy bejelentésnek, hisz SoHee egy pillanatra megállított, mikor fel akartam húzni ujjára a gyűrűt.
 Értetlenül és kissé ijedten néztem rá, hogy vajon mit akarhat mondani. Féltem, hogy már most meggondolta magát válaszát illetően. De semmi ilyenről nem volt szó.
-Én...Gyereket várok...Tőled... - jelentette be, közben mélyen a szemembe nézett.
 A hír teljesen letaglózott. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az a pillanat, mikor megtudom, hogy gyerekem fog születni. Elképesztő érzés volt tudni, hogy SoHee egy kis életet hord a szíve alatt, ami félig tőlem származik.
 Boldogságom megháromszorozódott, mosolyom még szélesebb lett. SoHee-t hirtelen felkaptam karomba és körbeforogtam vele. Majd megálltam és szemébe néztem.
-Köszönöm! - mosolyogtam rá. - Szeretlek!
 Magamhoz szorítottam és hosszan megcsókoltam. Azon a napon én voltam a világ legboldogabb embere.
~
 Mindig is tudtam, hogy szerencsés ember vagyok. Valóra vált az álmom, hogy nagy énekes legyek, ami igen szép teljesítmény, de ez nem történt volna meg, ha nincs egy bizonyos személy, akitől boldogságom okát származtathatom. rengeteg szeretetet adott nekem, s végül egy gyerekkel ajándékozott meg. Nekem mindig ő lesz az első és egyetlen. A mai napig áldom azt a pillanatot, amikor véletlenül (vagy inkább a sorsnak köszönhetően) belém-szaladt az iskola folyosóján."

56. rész

 "Ahogy beléptem a fiúkhoz a dorm-ba, újra hatalmába kerített az az ismerős érzés, amit a fiúk debütálásánál éreztem. A levegő teli volt feszültséggel és izgalommal, és ezek az érzések rám is átragadtak. Bár aggodalomra nem volt semmi ok, hiszen a sok gyakorlás, és a tehetségük mellet nem nagyon tudták volna elrontani a fellépésüket. De ez még csak a második fellépésük ilyen nagy közönség előtt, így természetes volt, hogy izgulnak. Próbáltam őket nyugtatni, de nem hiszem hogy sokat tudtam nekik segíteni, hiszen én is ideges voltam. Jonghyun is olyan furán viselkedett, a szokottnál is csendesebb volt, ami kicsit aggasztott. Bár valószínűleg a fellépés miatt.

 Nem sokkal később megérkezett a menedzser hogy elvigyen minket a koncert helyszínére. A fiúk a kocsiban énekléssel próbálták nyugtatni magukat - bár ez Key részéről inkább ordibálásnak hatott - de Jonghyun még itt is csak csendben ült mellettem és bámult ki az ablakon. A fanok nem is tudják, hogy ők miket élnek át ezekben a pillanatokban, és én is valószínűleg ennek az érzésnek csak a tizedrészét tudom átélni.

***

 Azt hittem, hogy az eddigi feszültséget már nem lehet fokozni, de amint a fiúk beálltak a színpad mögé fellépésre készen, rájöttem hogy igenis lehet. Kint rengeteg őrülten visítozó fan várta őket, és ahogy egyszerre kántálták a banda nevét, még engem is kirázott a hideg.

-Sok szerencsét! - léptem Jonghyun elé, miután a többieket is jól megölelgettem. Óvatosan kezeim közé fogtam arcát, hogy ne kenjem el a sminkjét, majd biztató csókot nyomtam ajkaira.

-Gyere, mennünk kell! - húzta el előlem Onew, mire elengedtem Jonghyunt, aki elindult a leader után. Még utoljára hátra fordult és elmosolyodott, majd végleg eltűnt a szemem elől. Amint kiléptek a színpadra, a rajongók hangosan visítozni kezdtek. Pár percig még csak beszéltek, de hamarosan meghallottam egy ismerős dallamot felcsendülni, amitől el kellett hogy mosolyodjak. Először a Replay-t adták elő; hangjuk magabiztos és boldog volt, így már nem volt okom tovább izgulnom értük. Ez a pár perc hamar elrepült, de a fellépésüknek még nem volt vége. Lesiettek a színpadról, ahol már várt rájuk a következő fellépőruhájuk. Közel húztam magamhoz Jonghyunt, majd megcsókoltam, de tudtam hogy nincs sok idejük átöltözni, így elkezdtem kigombolni ingét, de ajkaitól nem váltam el. Úgy tűnt, mintha valami másért vetkőztetném ilyen gyorsan, mire belemosolygott csókunkba, és Key-t is hallottam hogy hangosan felröhög - valószínűleg rajtunk. Segítettem neki felvenni a másik ruháját, de a többit a staff-tagokra bíztam, akik pár mozdulattal helyre rakták a sminkjüket, majd újból kiküldték őket a színpadra."

 "Ez alkalommal a szokottnál jóval nyugodtabban viselkedtem. Bár én is izgultam a fellépés miatt, de egy másik dolog sokkal jobban foglalkoztatott. Elég sokat rágódtam, hogy egyáltalán véghezvigyem-e, de arra jutottam, ha már kigondoltam, akkor nem futamodok meg.

 SoHee-nek nem akartam elmondani, mert ő biztosan ellenezte volna a tervemet. Így hát csendben maradtam. Még a kisbuszban sem szólaltam meg, nem énekelgettem együtt a többiekkel. Fapofát vágtam egész út alatt, mert féltem, hogy arcizmom akár egyetlen rándulásával elárulhatom magam a lány előtt. Ezt nagyon nehéz volt megtennem.

 Még akkor is ilyen voltam, mikor már a színpadra készültünk felmenni. De az a csók, amit SoHee-tól kaptam kizökkentett átmeneti "hibernált" állapotomból. Eddig úgy éreztem, mintha az ereimben jeges víz csordogálna, de attól az egyetlen kis csóktól egy egész lávafolyam hömpölygött végig a testemen.

 Az első dalnál ugyanolyan jók voltunk, mint a debütfellépésen. A rajongók szüntelenül a nevünket kántálták és csodálattal néztek fel ránk. Már-már imádattal. Kezdtem megijedni, hogy vajon mit fognak szólni ahhoz, amit épp bejelenteni készülök. Akkor is ugyanígy szeretnek majd? Nem, ezen nem szabad gondolkoznom. Majd el fog válni, hogy mi sül még ki ebből.

 Megizzadva jöttünk le a színpadról, hogy átöltözzünk a következő számunkhoz. SoHee már ott várt minket a színfalak mögött. Akármennyire is furán viselkedtem ma vele, nagyon jól esett, hogy itt van velünk és a jelenlétével támogat minket. Reméltem, hogy majd nem fog megutálni, azért amit teszek.

 Ahogy meglátott, közel húzott magához és hosszan megcsókolt, közben elkezdett vetkőztetni. Ettől eszembe jutott pár szép emlék, mikor pontosan így szabadított meg ruhadarabjaimtól, s ezen muszáj volt elmosolyodnom. Kár, hogy ez most csak azért történt, hogy átöltözhessek másik fellépő ruhámba.

 És ez így ment még két szám erejéig. Már kezdtük kissé fáradtnak érezni magunkat, de nem nyafogtunk. Mindent a rajongókért ugyebár...

 Az utolsó dalunk után viszont nem jöttünk le a színpadról. Az MC, aki vezette a műsort, gratulált a remek előadáshoz, majd kérdezgetni kezdett minket. Először is Onew-t célozta meg kérdéseivel, aztán Taemin-t, s harmadikként én kerültem sorra. Egyszerű kérdéseket tett fel, a szokásainkkal és a személyiségünkkel kapcsolatban. Már-már azt hittem, hogy azt a kérdést amire számítottam, sosem fogja feltenni, de tévedtem.

-A rajongók egy dologra nagyon kíváncsiak. - kezdett bele, mire a pulzusom olyanná vált, mint egy versenylóé. Tudtam, hogy most jött el a pillanatom.

-Szóval azt szeretnék tudni, hogy szabad-e a szíved?

 Először nem is tudtam hogy kezdjek bele a válaszba. Megfordult a fejemben, hogy hazudhatnék is, de nem akartam.

-Őszinte kell hogy legyek, tehát sajnos nemet kell válaszolnom. Persze tudom, hogy ezzel elszomorítom a rajongóinkat, különösképpen azokat, akiknek én vagyok a kedvence.

 A tömeg egy része meglepődötten felhördült.

-Azt szerettem volna, ha tudjátok, hogy van barátnőm. Mindig is egyenes ember voltam, így most sem fogok hazudni. - folytattam tovább kissé komolyabb hangon. - Tudom, hogy nem tudjátok örömmel fogadni ezt a hírt. De ha ő nem lenne, akkor én sem állnék itt a színpadon énekesként. Ha ő nincs akkor sosem ismertek meg engem. És remélem, hogy most ide fog jönni a színfalak mögül, hogy ezt az ő szemébe mondhassam el. - fejeztem be, majd a színpadi feljáró felé fordultam."

 "Hibátlanul adták elő a többi számot, bár már kicsit látszódott rajtuk a fáradtság. Nem jöttek vissza, hanem a színpadon maradtak, hogy válaszoljanak pár kérdésre. Tudtam hogy előbb-utóbb sor kerül arra a kérdésre is, hogy melyikőjüknek van barátnője. Aggódni kezdtem... Jonghyun el fogja mondani? Vagy inkább titokban tartja?

 Pulzusom megemelkedett; felpattantam ülőhelyemről, mikor meghallottam Jonghyun válaszát. Nem csak a rajongók lepődtek meg, én sem tudtam elhinni, hogy ezt mondta. De mikor arra kért, hogy menjek fel a színpadra, megfagyott ereimben a vér. Nem tudtam mit tegyek, kimenjek-e, vagy inkább maradjak? És a rajongók mit fognak szólni, ha meglátnak? Elfogadják, hogy én vagyok Jonghyun barátnője, vagy egyszerre 100-an akarnak majd megtámadni puszta féltékenységből...

 Addig hezitáltam, míg Jonghyun el nem indult felém, hogy felhúzzon a színpadra.

-Ne aggódj! - suttogta, majd egy apró csók után összekulcsolta ujjainkat és elkezdett húzni maga után. Nem nagyon akartam felmenni, de már mindegy volt, pár lépés után már kint is voltam a színpadon. A sok fénytől alig láttam valamit, csak a rajongók visítozását hallottam. Hamarosan odaértünk a többiek elé, akik meglepetten, de mosolyogva néztek minket. Körbepillantottam. Mindenhol rajongók, akik csak azért vannak itt hogy kedvencüket láthassák. Nem lehetett kellemes érzés, mikor meghallották hogy Jonghyunnak barátnője van.

-SoHee... - hallottam Jonghyun hangját, mire rá kaptam a tekintetem. A közönség halkan felsikított, de azonnal csöndbe is maradt.

-Szeretlek! - nézett rám, mire a rajongók őrült visítozásba kezdtek. Elmosolyodtam, majd karjaiba bújtam hogy átölelhessen.

-Én is! - válaszoltam suttogva.

 Megígértem anyáéknak, hogy addig tartjuk titokban ameddig csak lehet, ennek ellenére saját magunk vallottuk be..."

 "Végül jól sült el a dolog. SoHee-t persze elég nehézkesen csábítottam fel a színpadra, de csak sikerült, s a fanok őrült visítozásából ítélve nem volt ellenükre, hogy barátnőm van. Sőt talán örültek is neki.

 Így, hogy felvállaltuk kapcsolatunkat, már nem kellett bujkálnunk, nem kellett titkolóznunk. Akkor sétálhattunk együtt az utcán, amik csak akartunk. Mintha csak visszakaptuk volna szabadságunk másik felét, amivel eddig nem élhettünk.

 Én nagyon boldog voltam, s barátnőm sem érezhetett másképp. Végre úgy lehettünk együtt, mint énekesi karrierem előtt.

 De egy kérdés még mindig ott motoszkált a fejemben. Ezt még nem mertem neki feltenni, ehhez még egy kis idő kellett. Nem tudom pontosan mennyi, de ezzel a kérdéssel még várnom kell.

***

 Két és fél holnap telt azóta, hogy felvállaltuk a kapcsolatunkat. Azóta sok mindenen estünk át. Temérdek koncert, interjú, különböző műsorok és rengeteg díjkiosztó. Meg sem tudnám számolni, hogy hány zenei díjat nyertünk meg.

 SoHee ezekre mind elkísért minket, egy percre sem tágított mellőlünk. Taemin megjegyzése akármennyire is vicces volt, de igaz, hisz a lány tényleg szerencsét hozott nekünk.

 A vele eltöltött idő arra késztetett, hogy ismét elgondolkodjak azon a kérdésen, ami már jó ideje érlelődött bennem. Sokat vívódtam, gondolkodtam és arra jutottam, hogy meghozom ezt a lépést. Már csak a megfelelő alkalmat kell kivárnom.

*

 Egyik hétvégén, mikor szabadnapunk volt, a fiúk azt tervezték, hogy egy kicsit kiruccannak a városba. Nekem viszont más dolgom volt; SoHee-t vártam délutánra. Key ördögien elvigyorodott, mikor megtudta, hogy nem tartok velük. Nem szólt semmit, de tudtam, hogy mire gondolhat. Aztán elindultak és én egyedül maradtam a dorm-ban."

55. rész

 "Kissé megdöbbentem, mire felnevetett, és magához húzott, majd betakart. Odabújtam hozzá, bár kicsit nehezemre esett, tudva hogy ruha nélkül alszik mellettem.
-Jó éjszakát! - nyomott egy apró csókot ajkaimra.
-Neked is jó éjt! - suttogtam, majd megpróbáltam elaludni, ami kb. fél órás próbálkozás után sikerült. De az este látottak álmaimba is követtek.
~
-Halkabban, a szüleid még meghallanak minket! - vigyorgott rám Jonghyun, majd ajkait enyéimre nyomta, hogy ezzel is csitítson.
 Sötét volt, így nem sok mindent láttam, de sejtésem szerint az én szobámban voltunk. Pontosabban az én ágyamban. Kezeit derekamra simította. Egy-egy hangosabb nyögésemnél elvigyorodott. Közel hajolt hozzám, hogy szemembe lógó hajtincsemet fülem mögé tűrje... ~
 És itt felébredtem.
 Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, csak Jonghyun hangját hallottam, ahogy 'Jó reggelt'-et kíván.
 Elvigyorodtam, majd arcomat párnámba fúrtam. Ahogy leesett mit is álmodtam, szinte biztos voltam benne, hogy elpirultam. Hogy lehetnek ilyen perverz álmaim?!
-Neked is! - motyogtam, mire Jonghyun felkuncogott.
-Jól aludtál? - kérdeztem tőle, de arcomat még mindig nem emeltem fel párnámról."

"-Igen, jól köszönöm! - válaszoltam kérdésére mosolyogva. - De ahogy láttam, te is egészen jól aludhattál. Már megint mosolyogtál, szóval sejtéseim szerint valami nagyon szépet álmodhattál! - húztam még szélesebbre a vigyorom.
 Most, hogy megnéztem az arcát, egészen ki volt pirulva. Nem akartam firtatni, inkább a fantáziámra bíztam a dolgot.
 Olyan nyolc óra környékén ő is kimászott az ágyból és nekiállt átvenni a pizsamáját. Nem hagytam, hogy kizavarjon a szobából ekkor; úgy néztem a produkciót, mintha valami jó film lenne.
 SoHee anyukája szinte megparancsolta, hogy maradnom kell reggelire, s le is ültetett az asztalhoz lányával együtt.
 A hölgy jókedvűen bejelentette, hogy palacsintát sütött az én kedvemért, mire SoHee-vel egymásra pillantottunk és mindketten elmosolyodtunk. Mikor legutóbb itt jártam, barátnőm is ugyanezt az ételt készítette el nekem.
 Élénken beszélgetve fogyasztottuk el a reggelit. SoHee édesapja viszont már nem volt otthon, de üdvözletét küldte nekem. Ez jó érzéssel töltött el, hogy így megszeretett engem a családfő.
 De sajnos lassan indulnom kellett. Bár még szabadnapom volt ma, azért nem akartam megint magamra haragítani a fiúkat. Búcsúzóul az anya biztosított arról, hogy bármikor nagyon szívesen látnak és hogy nagyon örül, hogy én vagyok a lánya barátja. Egy-egy ölelés és puszi után útnak indultam.
 Vegyes gondolatok jártak a fejemben hazafele. Az éjszaka sokat morfondíroztam azon, amit SoHee szüleivel beszélgettünk. Én is nagyon jól tudtam, hogy nem sokáig tudom titokban tartani barátnőmet a média és a rajongók elől. De rájöttem valamire. Ha egy óvatlan pillanatban derülne ki ez az egész, akkor sokkal nagyobb port kavarna, mintha a saját akaratunkból tudnák. Kutyaharapás szőrével, a legjobb módszer. Már csak alkalmat kell találnom a hírközlésre, ami óriási sajtó szenzáció lesz. Sajtó szenzáció és egy újfajta élet kezdete.
 Elvigyorodtam magamban, ahogy végre megfogalmazódott bennem az, amin már egy ideje gondolkodtam. Egy lépés, amit már meg kellett volna tennem. De elkésve nem vagyok vele, sőt talán most fog eljönni a tökéletes alkalom.
 Fütyörészve szálltam ki az autómból és sétáltam be a dormba. A fiúk a szokásos helyen voltak: a nappaliban, s rögtön észrevették derültségemet.
-Hű, ilyen jó volt az éjszakád? - kötött belém nevetve Key.
-Ó, csak jó kedvem van! - válaszoltam vigyorogva, s lehuppantam Minho mellé a kanapéra.
-Hát, ha még meghallod ezt a hírt, még jobb kedved lesz! - szólalt meg Taemin.
-Na, mi történt? - kérdeztem kíváncsian.
-Nem mi történt, hanem mi fog történni. - kezdett bele Onew. - Tegnap itt volt este a menedzser és elújságolta, hogy jövő héten koncertünk lesz!"

"-Nagyon kedves fiú! - mosolyodott el anyám, miután kikísértem Jonghyunt és becsuktam az ajtót. Választ nem adtam neki csak elmosolyodtam és visszamentem vele a konyhába, majd segítettem neki elmosogatni. Munka közben néha-néha arcára pillantottam, ami hol mosolygós, hol aggodalommal teli volt.
-Mi a baj? - szólaltam meg halkan, félve hogy a válasznak köze lesz Jonghyunhoz.
-Csak aggódom.. - felelt röviden, majd felsóhajtott. Nem sürgettem, megvártam míg összeszedi a gondolatait és magától válaszol.
-Félek, hogy a rajongók rájönnek hogy együtt vagytok... És te is tudod, hogy mikre képesek az őrült fanok! - nézett rám, mire abbahagytam a mosogatást. Éreztem hogy rólunk lesz szó, de bármennyire is furán hangzik, örültem hogy ennyire aggódik értünk. Így legalább tudtam hogy bármiben támogatna minket.
-Ne aggódj! - nyögtem ki egy kisebb csend után. Annyi mindent mondhattam volna neki, de csak ennyit bírtam mondani. Újból felsóhajtott, majd pár másodperc múlva elmosolyodott.
-Nem felejtem ám el a múltkori esetet! - váltott hirtelen témát, közben vigyorogva rám nézett. Hirtelen nem tudtam mire gondol, váratlanul ért ez a mondata. Döbbent tekintetem láttán felnevetett.
-Hát, amikor hazaugrottam egy-két papírért a munkahelyemről! - adta meg a választ fel nem tett kérdésemre. Azonnal zavarba jöttem, amit észre is vett, de azért is folytatta.
-Nem csak rendes fiú, de még jóképű is! - mondta mire halványan elpirultam.
 De teljes mértékben igaza volt. A beálló kínos csendet telefonom zajongása törte meg. Előhúztam zsebemből a készüléket, majd a képernyőre pillantottam. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor megláttam Jonghyun nevét.
-Szia! - szóltam a telefonba vidám hangon.
-Szia! Képzeld van egy jó hírem! - mondta izgatott hangon, amivel elég kíváncsivá tett. - Jövő héten koncertünk lesz! - folytatta, mire elvigyorodtam.
-Komolyan? - kérdeztem vidám hangon."

 " Miután megbeszéltük a részleteket a fiúkkal a koncerttel kapcsolatban, rögtön nyúltam a telefonomért, hogy felhívhassam barátnőmet és elmesélhessem neki a jó hírt. Pár kicsengés után fel is vette.
-Szia! - köszöntött örömteli hangon.
-Szia! Képzeld, van egy jó hírem! - kezdtem izgatottan. Jövő héten koncertünk lesz!
-Komolyan?
-Ennél komolyabban nem is lehetne! - nevettem fel. - Ráadásul a menedzser beleegyezett, hogy elgyere velünk. Sőt Onew maga akart felhívni, hogy meghívhasson, csak én épp megelőztem.
-Milyen kedves tőle! - mondta SoHee majd' kicsattanva a boldogságtól. - És pontosan mikor lesz?
-Pénteken, de mi csak estefelé lépünk színpadra. és te semmiképpen sem hiányozhatsz. Taemin meg is jegyezte, hogy olyan mintha a kabalánk lennél, szóval jönnöd kell nekünk szerencsét hozni! - mondtam kuncogva.
-Ott leszek! - válaszolta határozottan a lány és így telefonon keresztül is tudtam, hogy mosolyog.
-Helyes! De most mennem kell, mert Roo megint megtámadta Key-t. Üdvözlöm a szüleidet! Szeretlek, szia! - köszöntem el vigyorogva, végül letettem a telefont. Boldog voltam, hogy a tervem össze fog jönni, s végre nem kell majd úgy óvni magunkat.
 A nappaliba siettem, ahol Roo épp megpróbálta letépni Key-ről a zokniját. Felnevettem a jeleneten, s muszáj volt megtámaszkodnom a falnak, nehogy összeessek a  röhögéstől.
-Köszi! - mondta egy szúrós tekintet kíséretében Key. - Nemhogy segítenél rólam leszedni!
 Még mindig nevetve, de odamentem és felkaptam karomba a kis tacskót. Már egészen megnőtt, a fogai is megerősödtek, így el tudtam hinni, hogy fájhat ha megharap-
 Megsimogattam feje búbját, mire élénk szemeivel rám nézett, s megnyalta az arcom. Sajnáltam, hogy nincs időm erre az aranyos négylábúra, hisz gazdáját (vagyis engem) ő nagyon is szereti. De elhanyagolni nem akartam, így eszembe jutott egy ötlet. Hát kinél lenne jobb helyen, ha nem az öcsémnél?
 Gyorsan elmagyaráztam Onew-nek, hogy hova akarok menni, majd cipőt húztam és kocsiba ültem kicsi házőrzőmmel.
 Út közben végig Roo végig kifelé bámult az ablakon; olyan édes látvány volt, hogy muszáj volt rajta elmosolyodnom. De tudtam, hogy Dido sokkal többet tud vele törődni, mint én, s ez valamennyire felmentett a bűntudatom alól, hogy megválok tőle.
 Nem sokkal később már régi otthonom előtt parkoltam le, és kisvártatva már az ajtón kopogtam. Épp csak pár másodpercet kellett várnom és már nyílt is. Anya arcával találkoztam össze, aki amint meglátott, közel lépett és szoros ölelésébe zárt. Roo csak türelmesen ült póráza végén a lábamnál.
-Olyan rég láttalak! - engedett el anya. - Jaj, ha tudnád, mennyire örülök neked!
-Én is neked anya! - mosolyogtam rá. - Ne haragudj, hogy ilyen ritkán látogatlak meg titeket...
-Egy szót se! - csendesített el. - Tudom, hogy sok a dolgod, ezért nem kell bocsánatot kérned! De most gyere be!
 Kérésére azonnal átléptem a küszöböt és besétáltam az előszobába, majd tovább a nappaliba. Vigyorogva kémleltem körbe az ismerős helyiséget, ahol semmi nem változott meg, mióta utoljára itt jártam. Dido ott ült a kanapén, egy hozzá hasonló korú kislánnyal és épp a tévét nézték; nem is hallották meg, hogy bejöttem.
-Hé öcskös! - kiáltottam fel, mire a két gyerek rám kapta a tekintetét. Dido arcán óriási vigyor terült el, s a másodperc törtrésze alatt odaért hozzám és nyakamba ugrott. Jól megropogtattuk egymást, majd visszaeresztettem őt a földre. Nem olyan rég még csak a combom közepééig ért, de mostani magassága már derekam fölé ért. A haja kissé hosszabb volt és fazonra lett vágva; nagyon jól állt neki.
-Hiányoztál bátyus! - mosolygott rám Dido. Közben a kislány is odasétált hozzánk.
-És a kis vendégedben kit tisztelhetek? - kérdeztem a kislányra mosolyogva.
-Ő az osztálytársam, Kim SoHee! - mutatta be a lányt Dido, mire ő illedelmesen meghajolt. A neve hallatán még jobban elvigyorodtam és egyenesen Dido-ra néztem. ő pontosan tudta, hogy miért. Rákacsintottam az öcsémre, majd ismét a lányhoz fordultam és én is bemutatkoztam.
 Sokáig nem maradtam, épp csak pár óráig. Dido megígérte, hogy nagyon fog vigyázni Roo-ra, s ennyi nekem bőven elég volt.
 Nehéz szívvel, de elbúcsúztam kis családomtól, s ma már másodszor is a dorm felé vettem az irányt.
***
 Péntek délutánra már mindannyiunk idegei romokban hevertek. Bár nem a debüt fellépésünkön estünk át (újból), mégis ez a koncert is eléggé fel tudta borzolni a kedélyeket. SoHee már ott volt nálunk a drom-ban és próbált nyugtatgatni minket."

54. rész

 "Teljesen igaza volt, és meg is értettem őt hogy nem akar maradni, hiszen tényleg bármi közbejöhet, mint múltkor az interjú. Már kezdtem beletörődni, hogy visszamegy a dorm-ba, mikor kezeit arcomra simította és megcsókolt.
-Maradok! - jelentette ki.
-Biztos? - pillantottam fel szemeibe, mire csak bólintott egyet. Elmosolyodtam, majd belefúrtam fejem a mellkasába.
-Köszönöm! - motyogtam halkan.
***
 Ahogy haladtunk szobám felé, Jonghyun mosolya egyre szélesebbé vált. Ezt nem tudtam hova tenni, csak mikor lehuppantam ágyamra, akkor esett le miért néz így.
~ Fel kellene a te ágyadat is avatnunk nem? ~ Jutott eszembe mondata, mire lesütöttem a tekintetem.
-Ne vigyorogj! - böktem óvatosan oldalba, kissé elpirulva. Halkan felkuncogott, hiszen tudta mire céloztam.
***
 Még le sem értem az emeletről, de már most magamon éreztem anyáék tekintetét.
-SoHee, gyere ide egy kicsit! - szólt anya, majd megütögette maga mellett a kanapét., hogy üljek le. Miközben helyet foglaltam mellette, fél szemmel láttam hogy apa mosolyogva figyel.
-Hmm... Hol is kezdjem. - szólalt meg a családfő, fél perces csend után. - Kellemeset csalódtam, azt hittem nem lesz ilyen könnyű elfogadnom, hogy találtál valakit. De Jonghyun nagyon rendes és tisztelettudó, amivel már így, első találkozásra is meggyőzött. Viszont, ahogy te is tudod, engem nem lehet olyan könnyen meggyőzni, de neki sikerült. látom, hogy nagyon szeretitek egymást, így én már nem akarok beleszólni a kapcsolatotokba.
-De ha bármi baj van, hozzánk nyugodtan fordulhatsz! - szólt közbe anya. - tényleg. Hol van Jonghyun? - húzta össze szemöldökét.
-Fent van. - böktem ujjammal az emelet felé. - Fürdik. - adtam választ kérdésére.
 Boldog voltam hogy szüleim - főleg apa - így megkedvelték Jonghyunt. Bár elég sokáig titkoltam őt előlük és anya is már látta őt elég hiányos öltözetben, mégsem lettek mérgesek, hanem megvárták míg én mondom el nekik.
-Ennyit szerettünk volna. - mosolygott rám anya, majd felállt a kanapéról. - Örülünk, hogy bemutattad nekünk őt. - követte őt apa is.
-Jó éjszakát! - mondták egyszerre, majd bevonultak szobájukba. Én is felsiettem az enyémbe, de egy nem megszokott kép tárult szemeim elé. Jonghyun nekem háttal állt, egy szál törölközőben, ami a dereka köré volt csavarva. Bár már rég láttam meztelen felsőtestét, vigyorogva nyugtáztam magamban - még mindig ugyanolyan izmos.
 Hirtelen nem tudtam miért állt így, ilyen hiányos öltözetben, de aztán leesett. Azon kívül amiben jött, nem hozott magával semmilyen más ruhát miben fog most aludni?"

 "Tudtam, hogy örülni fog annak, ha maradok, de arra nem gondoltam hogy ennyire. Átfutott egy gondolat a fejemben, hogy vajon miért is akart ennyire maradásra bírni? Erre válaszolni nem tudtam, és nem is akartam, hisz akkor valami nagyon perverz dolog sült volna ki belőle.
 Ráadásul, ahogy beléptünk barátnőm szobájába elöntöttek az emlékek. Nagyon szép, forró órákat töltöttünk el itt kettesben, s ezek az emlékképek mosolygásra késztettek. Kis idő után SoHee-nek is leesett, hogy miért vigyorgok annyira, s oldalba is bökött perverz gondolataimért, amin én csak felnevettem.
 Kaptam tőle egy törölközőt, majd útba igazított, hogy merre találom a fürdőt, bár ezt már tudtam hiszen nem először jártam itt.
 Már a zuhany alatt álltam úgy jó öt perce, mikor eszembe jutott, hogy semmiféle váltóruhát vagy pizsamát sem hoztam magammal, de még tiszta alsót sem. Hát így miben fogok aludni. Majd csak kitalálunk valamit. Végül is SoHee úgy is azt akarta, hogy alsó nélkül aludjak...
 Elzártam a csapot, némiképp megtörölköztem, majd a derekam köré csavartam a törülközőt és visszaosontam SoHee szobájába. Kisvártatva ő is belépett utánam. Döbbent tekintete elárulta a fejében lejátszódó gondolatokat.
-Ó, én marha! - kapott a fejéhez. Nem hoztál magaddal semmit ugye?
 Megráztam a fejem.
- És most akkor te miben fogsz aludni? - jött az újabb kérdés.
-Nem tudom. - válaszoltam. - Azt hiszem ádámkosztümöt veszek. - vigyorodtam el.
-A szüleim is itthon vannak te észlény! - nevetett fel SoHee
-Úgysem jönnek be. És különben is, te nyafogtál annyira, hogy aludhatnék úgy mint Key."

"-De én nem gondoltam komolyan! - nevettem fel. - Várj csak! - léptem szekrényem elé, majd fél perces kutakodás után előhúztam egy kék színű pólót.
-Ezt egyszer régen még te hagytad itt. - nyújtottam felé a ruhát. - De alsót azt nem tudok adni, bocsi! Vagy esetleg adjak egy rövidnadrágot? Bár kétlem hogy az jó lenne rád! - nevettem fel, majd az ajtóhoz léptem. Mindjárt jövök! Sietek! - léptem ki a szobából, majd a fürdő felé vettem az irányt. Tényleg nem tudtam neki mit adni, de amint láttam nem nagyon érdekli hogy miben fog aludni. Gyorsan lezuhanyoztam, megtörölköztem, felkaptam magamra a pizsamámat, majd visszasiettem Jonghyunhoz. A hasén feküdt, nyakig betakarózva, mélyen telefonjába volt merülve. Mögé sétáltam, majd nagy lendülettel ráugrottam a hátára, mire ijedten felkiáltott. Hangosan felnevettem, közben államat vállára támasztottam.
-Mit csinálsz? - kíváncsiskodtam, mire Jonghyun lerakta a telefonját.
-Semmit! - mosolygott rám, majd próbált teljes testével felém fordulni, így legurultam róla. Azzal a lendülettel fel is álltam és lekapcsoltam a  lámpát, majd visszamásztam az ágyra. Bebújtam a takaró alá, mire Jonghyun felkuncogott.
-Mi az? - néztem rá értetlenül, de amint szemem megszokta a sötétet, észrevettem hogy ruha nélkül fekszik mellettem.
-Ezt komolyan gondoltad? - nevettem fel, közben elvörösödve temettem tenyerembe az arcom, de ő ezt úgysem látta."

 "Néhány percig keresgélt a szekrényben, majd kihúzott onnan egy pólót ami az enyém volt és a kezembe nyomta. Tudtam, hogy nem hagyja, hogy ruhátlanul aludjak, s még azt is felajánlotta, hogy ad egy rövidnadrágot saját ruhatárából. Jót nevetett kis viccén, majd kisietett a szobából, hogy ő is lefürödhessen.
 Ahogy otthagyott egymagamban, elvigyorodtam. A pólót visszadugtam a szekrényébe, a törölközőt pedig egy üres szék támlájára terítettem.
 Ha tetszik SoHee-nek, ha nem, én ma este meztelenül alszok. Hiába nem gondolta komolyan azt a régebbi megjegyzését, én nagyon is komolyan fogom venni most.
 Nadrágom zsebéből előhalásztam a telefonom és bebújtam az ágyba nyakig magamra húzva a takarót.
 Épp egy SMS-t pötyögtem be Onew-nek szánva, amikor barátnőm visszatért a szobába. olyan halkan jött be, hogy észre sem vettem, csak akkor amikor nagy lendülettel a hátamon landolt.
-Mit csinálsz? - kérdezte nagy kíváncsian.
-Semmit! - válaszoltam, miközben leraktam a telefonom, majd hanyatt fordultam.
 SoHee legurult rólam, de nem helyezkedett el, hanem felpattant és lekapcsolta a villanyt. Visszabújt mellém, s most már muszáj volt felnevetnem. Először nem vette észre, hogy min kuncogok ennyire, aztán meglátta hogy a takaró nincs rajtam, de más sem.
-Ezt komolyan gondoltad? - kérdezte nevetve, s arcához emelte a kezeit. Ez teljesen felesleges volt, mert nem láttam a sötétben, másrészt meg úgyis el tudtam képzelni, hogy milyen arcot vághatott.
-Naná! - feleltem teljes egyszerűséggel. - De megnyugodhatsz, csak aludni fogunk. - vigyorogtam rá a sötétben. - Bár elég nagy a kísértés, hogy...
 SoHee megdöbbent hangot hallatott.
-Nyugi, csak vicceltem! - húztam magamhoz, s mindkettőnket betakartam. Átkaroltam felsőtestét és homlokomat az övééhez nyomtam.
-Jó éjszakát! - adtam apró csókot ajkaira. Éreztem, ahogy közelebb húzódik hozzám, annak ellenére, hogy nehezen birkózott meg a gondolattal, hogy én tényleg pucéran alszok mellette ma este.
-Neked is jó éjt! - suttogta, majd pár másodpercnyi fészkelődés után karjaimba simult, s lehunyta szemeit.
***
 Reggel kivételesen én ébredtem fel előbb. Ezt nem is bántam, így legalább fel tudtam öltözni, amíg ő fel nem ébredt.
 Előző napi ruhámba bújtam bele, majd odaültem az ágy szélére. SoHee még édesen aludt, s szokása szerint mosolygott álmában.
 Eszembe jutott az, mikor egyszer kettesben maradtunk otthon nálunk és filmet néztünk. Akkor ő elaludt az ölemben és pontosan így mosolygott, mint most. Ilyenkor kíváncsi lettem volna, hogy mit is álmodhat.
 A füle mögé igazítottam egy rakoncátlan tincsét, ami az arcába lógott, mire megremegtek a pillái és lassan kinyitotta szemét.
-Jó reggelt! - terült el széles mosoly az arcomon."

53. rész

"Jó ötletnek találtam a hétvégi vacsorát, hiszen már több hete megígértem a szüleimnek hogy bemutatom nekik Jonghyunt. Anya örömmel fogadta a hírt, már tűkön ült hogy személyesen is megismerhesse a barátomat. Kicsit tartottam apa viselkedésétől, és hogy majd nem fogja kedvelni Jonghyunt... De hát őt ki ne szeretné?!
***
 Gyorsan elrepült az idő; azon kaptam magam hogy fél hét van, és én szinte még sehol sem állok. Hihetetlen sebességgel öltöztem át valami csinosabb ruhába, majd lesiettem a nappaliba. Anya csak mosolyogva figyelt, apa még most is hihetetlen komolysággal és nyugodtsággal ült a kanapén. Bezzeg az én állapotom teljesen különbözött apáétól. Nagyon izgultam, annak ellenére hogy ez csak egy egyszerű, kellemes vacsora lesz.
 Szinte percre pontosan hét órakor kopogtatást hallottam a bejárati ajtó felől. Egyszerre ugrottunk fel anyuval, ami kicsit meglepett. Nem is tudom ki várja jobban Jonghyunt...
 Az ajtóhoz sétáltam, de szüleim nem követtek, inkább a nappaliban várakoztak. Amint megpillantottam Jonghyunt, elmosolyodtam. A virágcsokor, a bor, és ez a sármos tekintet... Kezdek félni, hogy anyát is elcsábítja ezzel a mosolyával.
-Szia! - köszöntem neki, majd nyomtam egy csókot ajkaira. - Gyere beljebb! - álltam arrébb hogy be tudjon jönni a házba.
-Ne izgulj! - nyomtam egy apró puszit arcára, bár én is ugyanilyen feszült voltam, mint ő. Összekulcsoltam ujjainkat, majd nagy levegőt véve kihúztam a nappaliba. Anya elvigyorodott, míg apa kíváncsi tekintettel nézett ránk. Jonghyun mélyen meghajolt szüleim előtt, közben bemutatkozott.
***
 Vacsora közben már oldottabb volt a hangulat, Jonghyunon sem éreztem már annyira az idegességet, és apámat is többször láttam mosolyogni.
-És mondd csak... hol ismerted meg SoHee-t? - kérdezte anyám óvatosan, mire elmosolyodtam. Szemeim előtt újra lejátszódott a pillanat, mikor először megláttam Jonghyunt. Beugrottak az emlékek az első beszélgetésünkről, az ölelésekről, a csókunkról... Az első együttlétünkről... Jól van, most fejezem be a fantáziálást.
-Nem azért kérdezem, mert mindent tudni akarok a kapcsolatotokról... Csak hát, kíváncsi vagyok! - vigyorgott anya Jonghyunra."

 " A család kedves fogadtatásától idegességem egy része rögtön el is szállt. De még mindig tartottam attól, hogy valami olyat teszek vagy mondok, amit nem kellene. Hála a jó égnek SoHee egész végig próbálta elterelni figyelmemet feszélyezettségemről.
 Bemutatkozásom egészen jól sikerült, s ez egy kicsit felbátorított. Tulajdonképpen SoHee anyukájától nem tartottam, hisz vele már találkoztam, igaz csak pár másodpercig láttuk egymást; ráadásul én hiányos öltözékben voltam. De legalább erről nem szólt semmit az anyuka.
 Az apja elég komoly embernek látszott - olyannak, aki jól megnézi, hogy kire bízza rá a kislányát. Mégis meg tudtuk ütni a közös hangot, s ez valamiféle diadalérzéssel töltött el.
 A vacsora nagyon jó hangulatban telt, evés közben kellemesen elbeszélgettünk. Édesanyja kérdése hirtelen ért, de cseppet sem lepett meg. Sejtettem, hogy érdekelni fogja a SoHee-vel való megismerkedésem története.
-Az iskolában ismerkedtünk meg. - válaszoltam, ahogy visszagondoltam erre a napra. - Szó szerint belém futott.
 Szemem sarkából észrevettem, ahogy a mellettem ülő lány elmosolyodik. Az asztal alatt összekulcsoltam kezemet az övéével.
-Mondhatom szégyellhettem is magam, hogy egészen addig észre sem vettem egy ilyen szép lányt.
-És milyen titkolózós egy lány! - jegyezte meg SoHee apja. - Elég sokáig titkolt előlünk téged.
 SoHee egyből elvörösödött, még a kezén is felforrósodott a bőre.
-Ez teljesen természetes. Hisz még nagyon fiatalok, a szívük szerint cselekszenek! - mondta az anyja."

"-Csak egy dolog miatt aggódok... - folytatta anya, mire elkomolyodtam. - Ha jól tudom, neked, Jonghyun nem rég kezdődött az énekesi karriered. Rengeteg rajongótok van, mi lesz ha ők megtudják hogy ti együtt vagytok?
 Meglepődtem ezen a mondaton, hiszen még abban sem voltam biztos hogy a szüleim ismerik a SHINee-t, de anyának teljesen igaza volt.
-Hát... - sóhajtottam. - Megpróbáljuk titokban tartani addig, ameddig csak lehet. - válaszoltam Jonghyun helyett is.
-Ha ilyen sokáig sikerült előlünk is eltitkolnod, talán a rajongók sem fognak egyhamar rájönni. - mosolygott apám. - De ezt nem tarthatjátok örökké titokban. Úgyhogy legyetek óvatosak! - nézett rám szigorúan apám, mintha megparancsolná, hogy nem bukhatunk le a fanok előtt. Vigyorogva bólintottam egy aprót. Örültem hogy apa ilyen könnyen elfogadta, hogy van barátom. És ahogy láttam, egyre jobban kezdi megkedvelni Jonghyunt, aminek nagyon örültem.
***
 Már több órája beszélgettünk ami többnyire abból állt, hogy anyám megállíthatatlanul kérdezősködött, Jonghyun pedig válaszolt neki. Kezdtem aggódni, hogy túlzott kíváncsisága miatt olyanokat is fog kérdezni, amiket már nem kéne, így jelentőségteljesen rá néztem. Értette célzásomat, így mosolyogva elhalkult.
 A kisebb csend beálltakor észrevettem, hogy Jonghyun a faliórára pillant.
-Már nagyon késő van, ideje lenne... - állt fel a székből, de félbeszakítottam mondatát.
-Még ne menj! - kaptam el a kezét, és visszahúztam. Anyám elvigyorodott a reakciómon.
-Ha szeretnél Jonghyun, nyugodtan maradj itt éjszakára. - szólt közbe apám, mire kikerekedett szemekkel rá pillantottam. Nem számítottam rá, hogy pont tőle fogom hallani ezt a mondatot.
-De ezt beszéljétek meg ti! - mosolygott ránk, majd anyával együtt kisétált, magunkra hagyva minket.
 Bár tudtam, hogy nincs semmi programjuk holnapra, mégis aggódtam nehogy úgy járjunk int múltkor.
-Na? - fordultam Jonghyun felé vigyorogva, remélve hogy itt marad éjszakára."

 "SoHee édesanyjának kérdése meglepett, de teljes mértékben a lényegre tapintott vele. Már épp válaszolni készültem,  de ezt SoHee megtette helyettem. Pontosan azt mondta, amit én is szerettem volna.
 Apukája mondatait megnyugtatónak találtam. Ahogy kiéreztem szavaiból, egészen megbékült a gondolattal, hogy én vagyok a lánya barátja. Sőt azt hiszem, hogy meg is kedvelt.
***
 Anyja kíváncsisága határtalanul áradt ki rám temérdek kérdés formájában. Némelyiknél egész zavarba jöttem, de azért készségesen válaszoltam. Szerencsére ezt SoHee észrevette, s egyetlen pillantással édesanyja tudtára adta, hogy nem kellene tovább kérdezősködnie. Bár szívesen válaszolgattam, mégis hálásan Sohee-re mosolyogtam ezért a kis szívességért.
 Amíg elhallgattunk, gyorsan a szemben lévő faliórára néztem. Már kilenc óra is elmúlt, úgy elbeszélgettük az időt.
-Már nagyon késő van, ideje lenne... - mondtam felállva, de SoHee elkapta a kezem és visszahúzott.
-Még ne menj! - nézett rám kérlelőlen. Kétségbeesetten pillantottam körbe, nem tudtam mit válaszoljak. De SoHee apukája meglepő ajánlattal hozakodott elő. Köpni, nyelni nem tudtam döbbenetemben, amit valamiféle kellemes érzés követett. Hát így megbízna bennem?
 Hogy könnyebb legyen döntenem, magunkra hagytak minket. SoHee ekkor már szinte szuggerálva nézett rám.
-Na? - kérdezte vigyorogva.
-Hát nem is tudom... - vakartam a fejemet. - Félek, hogy baj lesz belőle. Nem akarok úgy járni, mint múltkor...
-Persze, ezt megértem. - mondta SoHee csüggedten. - De nem lehetne most az egyszer, hogy maradj? Hisz holnapra is szabad napot kaptatok, ugye?
-De igen, holnapra is. És mi lesz ha megint váratlanul közbejön egy interjú vagy valami?
 SoHee lehajtotta a fejét. Az a szomorú arc...muszáj volt beadnom a derekamat.
-Tudod mit? Nem érdekel! - húzódtam hozzá közelebb, majd két tenyerem közé fogtam az arcát és lágyan megcsókoltam. - Maradok!"

52. rész

"Csukott szemmel elmosolyodtam, majd megpróbáltam elaludni. Bár fél órával ezelőtt majdnem elaludtam, most mégsem éreztem magam álmosnak. Éberségem oka talán az volt, hogy minden percét ki akartam használni hogy vele vagyok, hiszen holnaptól kicsit hanyagolnom kell Jonghyunt. Hiába békültek ki Onew-vel, még mindig lehet belőle baj, ha túl sok időt töltök vele. Bár nehéz lesz nélküle, ő mégis egy idol, nem tenne jót a karrierjének, ha kiderülne, van barátnője. De előbb utóbb úgyis kiderülne... Na jó, azért ennyire ne siessünk előre. Addig tartjuk titokban, ameddig szeretnénk - vagy ameddig tudjuk. Hiszen Onew előtt is milyen könnyen lebuktunk.
 Ahogy ezen agyaltam, a fáradtságom teljesen eltűnt., már nem bírtam aludni. Ellenben Jonghyunnal, aki már bő fél órája, egyenletes szuszogásából ítélve mélyen aludt. Felpillantottam arcára, majd elmosolyodtam. Olyan édesen aludt. Ujjbegyemmel piszkálni kezdtem arcát - végigsimítottam ajkait, orrát, homlokát, majd nyakán visszahúzva magam mellé a kezemet, újból visszafeküdtem a mellkasára.
***
-Keljetek! Ébresztő! - szólt be halkan egy álmos hang a szobába, azt hiszem Taemin volt az. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, csak azt a kínzó álmosságot éreztem, ami könyörtelenül vissza akart rángatni az álmok világába. Automatikusan belefúrtam a fejem a párnába hogy eltakarjam szemem elől az erős napsugarakat. Párnaként Jonghyunt használtam, így amennyire csak tudtam, arcomat mellkasába rejtettem. Fájdalmas nyögéssel adtam tudtára hogy semmi kedvem nincs felkelni, de ezzel szerintem nem csak én voltam így. Erőt véve magamon felemeltem a fejem és hunyorogva kinyitottam a szemem. Ő is olyan kómás volt mint én, ami mosolygásra késztetett. Mozdulatai lassúak voltak, szemeit alig bírta kinyitni.
-Jó reggelt! - motyogtam halkan amint tekintetünk találkozott. Értelmes választ nem kaptam csak egy morgást amin felkuncogtam. Nehezen felkeltem az ágyból, majd lassan felöltöztem. Már épp szóltam volna Jonghyunnak hogy ne aludjon vissza, mikor Taemin benyitott a szobába.
-Van egy jó hírem! - vigyorgott álmosan. - Az interjút délutánra tolták úgyhogy most aludhatunk! - közölte boldogan, majd ki is ment a szobából. Vigyorogva Jonghyunhoz fordultam, aki valószínűleg semmit sem hallott Taemin szavaiból. Olyan mélyen aludt, mint fél órával ezelőtt."

 "Laposakat pislogva, emeltem fel a fejem Taemin erőtlen keltegetésére. Épphogy csak meghallottam fáradt hangját, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy felébredjek.
 Úgy éreztem egy szemernyit sem aludtam, annak ellenére, hogy szinte végigdurmoltam az egész éjszakát.
 Éreztem, ahogy SoHee helyezkedni kezd mellettem, s arcát a mellkasomba fúrja, mintha párna lenne, amitől még így kómásan is muszáj volt elmosolyodnom. De lassan felemelte a fejét és rám nézett.
-Jó reggelt! - köszöntött álmos hangon. Valami hasonlót visszamorogtam neki, ami nem igazán volt érthető, majd visszahajtottam fejem a párnámra.
 Ő valamivel nagyobb akaraterővel rendelkezhetett, mert nemsokára azt éreztem, hogy felkel mellőlem. Én pedig ügyet sem vetve rá, próbáltam visszaaludni, bár tudtam, hogy nekem is fel kellene kelnem, mert hamarosan interjúra megyünk.
 Azt még épp hallottam, hogy valaki bejön a szobába és beszélni kezd, de mire értelmezhettem volna az illető szavait, már be is aludtam.
 Számításaim szerint körülbelül másfél óra múlva ébredtem fel újból. Ezúttal sokkal éberebbnek éreztem  magam. SoHee velem szemben feküdt már felöltözve és nem is aludt.
-Jó reggelt! - mosolyogtam rá. - Mennyi az idő?
-Fél kilenc. - válaszolta röviden.
-Úristen, az interjú! - ugrottam fel ülésbe, hogy felkeljek.
-Nyugalom! - fogta meg a vállam SoHee. - Csak délután lesz interjú. Taemin mondta nem olyan régen, de te aludtál.
 Nagyot sóhajtottam, majd visszadőltem a párnámra."

 "Mikor visszaaludt, nem volt szívem felébreszteni, így hagytam hogy majd magától ébredjen fel. Egy darabig még bent várakoztam a szobában, de hamar beláttam, hogy Jonghyun nem fog egyhamar felkelni, így kisétáltam a nappaliba. A többiek már ébren voltak, bár Taemin még egy kicsit kómásnak tűnt. Pizsamában feküdt a kanapén, fejét Onew ölébe hajtotta és úgy pihent. Key és Minho nekem háttal ültek, de amint meghallották lépteim zaját, hátra kapták fejüket. El is felejtettem hogy ők nem tudják, hogy itt éjszakáztam.
-Te meg mit...? - nézett rám ledöbbenve Key, majd értetlenül Onew felé fordult.
 Minho is kíváncsian várt a válaszra, de Onew csak elmosolyodott és rám pillantott.
-Jól aludtál? - kérdezte kedvesen, figyelmen kívül hagyva Key-t aki háttérzajként üzemelve dobálózott kérdéseivel. Bólintottam egy aprót, mire Onew elvigyorodott.
-Jonghyun felébredt már? - kérdezte újból, mire megráztam a fejem. Key szúrós tekintettel rám pillantott, agy jobbnak láttam visszamenni a szobába. Jonghyun még mindig úgy aludt, mint mikor itt hagytam tíz perccel ezelőtt.
***
Úgy másfél óra múlva Jonghyun mocorogni kezdett mellettem, majd kinyitotta szemeit.
-Jó reggelt! - mosolyodott el. - Mennyi az idő?
-Fél kilenc. - válaszoltam neki mosolyogva, mire ijedten felugrott az ágyban. Hát persze, ő nem hallott az interjú áttolásáról. Megnyugtattam, majd elmagyaráztam neki hogy miért nem ébresztettem fel őt időben. Válaszomra megkönnyebbülten felsóhajtott, majd visszadőlt az ágyba.
***
 Már vagy egy órája próbálom őt kirángatni az ágyból, de egyszerűen lusta felkelni. Már mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy végre felkeljen, de ő csak vigyorogva fetrengett tovább az ágyban. A végén már meguntam, és én is ledőltem mellé. Fél perc csönd után vigyorogva rá pillantottam.
-Mikor szándékozol felkelni? - kérdeztem tőle."

 "Muszáj volt nevetnem azon, ahogy SoHee reménytelenül próbált kiráncigálni az ágyból. Nem adta fel egykönnyen, de jó egy óra hossza után felhagyott a kísérletezéssel és inkább mellém feküdt.
-Mikor szándékozol felkelni? - nézett rám.
-Hát...ha rajtam múlna, akkor én egész nap itt fetrengenék. - vigyorodtam el. - De azért még van bőven időm...
 Testemmel felé fordultam és derekánál fogva magamhoz húztam, s lassan megcsókoltam. Magamban megfogadtam, hogy minden szabadidőm legnagyobb részét rá fogom fordítani, ha törik ha szakad.
***
 Eltelt egy hosszú hét, teli munkával, interjúkkal és különféle műsorokkal, amibe meghívtak minket. Még sosem lettünk ilyen fáradtak a hét végre.
 A menedzserünk engedélyezte nekünk a szabad hétvégét, tehát mindenki oda mehetett ahová csak akart. Így hát beszéltem SoHee-vel, hogy mit szólna, ha este átmennék vacsorára és bemutatkoznék a szüleinek. Hisz úgyis szombat van, ilyenkor senki nem dolgozik, s kellemes alkalom egy jó beszélgetésre. Ezt barátnőm is jó ötletnek tartotta, s este hétre beszéltük meg a találkozót.
 Én már hat órakor nekiálltam készülődni. A fiúk csodálkoztak is rajta, hogy mennyire ki vagyok öltözve.
-Csak nem bálba mész? - jegyezte meg vigyorogva Key, mire vágtam felé egy grimaszt.
-SoHee-ékhoz megy, hogy bemutatkozzon a lány szüleinek. - mondta helyettem Minho, majd felém fordult. - Gondolom izgulsz.
-Nem is kicsit. - feleltem, majd egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre. Felkaptam a virágcsokrot, amit SoHee anyukájának szántam, valamint az üveg bort, amit az apukájának vettem, s azzal elindultam."

51.rész

"-Halkabban! - csitítottam kuncogva, majd megvártam míg visszamászik az ágyra. Kérdésáradatára elvigyorodtam, majd válaszolni kezdtem.
-Taemin fejéből pattant ki az ötlet, hogy jöjjek át hozzád... - mosolyogtam. - Úgyhogy neki köszönd, mert nélküle nem jutottam volna be a házba. - nyomtam egy rövid csókot ajkaira, amit hosszabbnak szántam, de egy halk kopogó hang megzavart minket.
 Egy másodperc alatt már a takaró alatt is voltam amennyire csak tudtam Jonghyunhoz préselődtem. Reméltem, hogy nem bukunk le.
 Nyílt az ajtó; a léptek zaját egyre közelebbről hallottam. Pulzusom hirtelen az egekbe szökött, de amint Jonghyun mellkasára csúsztattam egyik kezem, éreztem hogy az ő szívverése is sokkal gyorsabb.
 Egy halk recsegő hang - leült a székre - majd egy sóhaj. Ez Onew.
-Reméltem, hogy nem alszol. - hallottam komoly hangját, amitől megremegtem. Ezt Jonghyun bizonyára megérezte, mert mocorogni kezdett.
-Figyelj... - kezdte, de mondatát nem fejezte be. Pár perces csend állt be, valószínűleg összeszedte a gondolatait.
 A levegő már kezdett fogyni a takaró alatt, így kénytelen voltam nagyobb levegőket venni.
 Jonghyun megigazította a takarót, így újra friss oxigén juthatott a tüdőmbe. Megkönnyebbült sóhajom mellett újra meghallottam Onew hangját.
-Szeretném ha tudnád, hogy nem azért viselkedek így, mert nem kedvelem SoHee-t.
 Valahogy éreztem, hogy rólam lesz szó...
-Bocsi, hogy ilyen későn zavarlak ezzel, de ezt muszáj lesz megbeszélnünk. Holnap korán reggel interjúnk lesz és biztos meg fogják tőled kérdezni, hogy hol voltál múltkor.
Na, ez a beszélgetés se pár perces lesz..."

 "Óvatosan másztam vissza az ágyra, nehogy megint zajt csapjak. SoHee-n látszott, hogy mulattatja az előbbi produkcióm.
 Válaszán cseppet sem lepődtem meg, hogy Taemin segített neki, hisz ő volt az egyetlen aki baráti viszonyban maradt velem. És be kell valljam, nagyon jól esett, hogy így segít minket.
 Apró csókot nyomott ajkaimra, s már készültem rá, hogy elmélyítsük ezt a csókot, de kopogtatta az ajtón, s szétrebbentünk. SoHee gyorsan bemászott a takaróm alá és próbált minél közelebb húzódni hozzám.
 Az ajtó kinyílt és valaki bejött a szobámba. Nem igazán láttam az arcát, de a testtartásából és az alkatából Onew-re tippeltem. Reménykedtem benne, hogy nem lesz igazam és csak Taemin nézett be hozzánk.
 De amint leült és megszólalt, a hangja is az én feltevésemet bizonyította.
-Figyelj... - kezdett bele Onew, majd egy percre megállt.
 Kihasználtam az alkalmat, amíg ő gondolkodott, s megigazítottam magamon a takarót, hogy hagyjak egy kis rést SoHee-nek a levegőhöz jutáshoz.
-Szeretném ha tudnád, hogy nem azért viselkedek így, mert nem kedvelem SoHee-t. - mondta egy mély sóhajtás után.
 Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy ezt vajon a lánynak is elmondaná-e? Persze ő most mindent hallani fog, de kíváncsi lennék, hogy Onew akkor is így beszélne-e velem, ha tudná, hogy SoHee itt van.
-Bocs, hogy ilyen későn zavarlak ezzel, de ezt muszáj lesz megbeszélnünk. Holnap korán reggel interjúnk lesz és biztos meg fogják tőled kérdezni, hogy hol voltál múltkor.
-Miért, akkor nem kérdezték meg? - kérdeztem kissé kekeckedve.
 Flegma hangsúlyom ellenére Onew nyugodt maradt.
-De igen, megkérdezték. Pont ezért van minden. - válaszolta.
-Mégis mi minden?
-Jogos a kérdőre vonásod, de kérlek beszéljünk egy kicsit halkabban. Nem akarom, hogy felébredjenek a többiek. - mondta figyelmeztetőleg. - Szóval ez a harag ami mostanában kialakult köztünk, az nem miattad van, hanem érted.
 SoHee mocorogni kezdett mellettem, ezért újból megigazítottam a takaróm, közben figyeltem a leader mondandójára.
-Falaznunk kellett neked az interjún. Ezzel még semmi baj, de a riporterek elég gyanakvónak tűntek. Féltettünk titeket, pontosabban attól féltünk, hogy kiderül van barátnőd. Ez a te szempontodból sem lett volna jó, SoHee-éből meg végképp nem.
 Rögtön világossá vált minden. A veszekedések, a szúrós tekintetek, a haragtartás, mind azért voltak, hogy egy kicsit eltávolodjak a lánytól. Hogy a médiának ne tűnjön fel SoHee.
-Érted? - ébresztett fel Onew kérdése gondolkodásomból.
-Már igen. - válaszoltam halkan. - De egy valamit mégse. Nem gondolod, hogy megspórolhattunk volna pár veszekedést, ha ezt előbb elmondod?"

 "Most már minden világos. Tehát azért csinálta mindezt, azért viselkedett így, mert féltett minket. Mondjuk azt én sem értem, miért kellett ez miatt több napig veszekednünk.
-Már mindegy... Tudod nagyon aggódtam és ideges is voltam, ezért így utólag bocsánatot is kérek az akkori viselkedésemért.
 Pár másodperc csend után újból meghallottam Onew lépteinek zaját, amik egyre halkultak.
-De ahogy látom hiábavaló volt a sok veszekedés, hisz titeket nem lehet egymástól szétszakítani. - hallottam hangját az ajtóból, ami vigyorgó volt, már-már utalásszerű. - Szóval, csak ennyit akartam. Jó éjszakát! - mondta már sokkal nyugodtabb hangnemben. - És vedd már le szegény lányról a takarót, mert megfullad! - kuncogott, majd becsukta az ajtót. Meglepett a mondata és Jonghyunon is éreztem, hogy egy pillanatig elfelejt levegőt venni. Hát, nem tudom hogy gondoltam komolyan, hogy így nem fogok lebukni. Kidugtam fejemet a takaró alól, de Jonghyunt még mindig nem engedtem el.
-Még mindig jobb, hogy előtte buktam le, minthogy a média előtt... - gondolkoztam el. - De ezt most jól esett hallani. Bár már kezdtem azt hinni, hogy tényleg ennyire megutált, de Onew nem szokott így viselkedni, tudtam hogy ez nem a valódi énje. Jaj, ezt elfelejtettem! - kaptam észbe, mire Jonghyun csak összehúzott szemöldökkel rám nézett. - Annyira hirtelen megzavartak, hogy még köszönni sem tudtam rendesen! - vigyorogtam, majd közel hajoltam arcához hogy most végre, rendesen megcsókolhassam.
***
 Már bő egy órája folyamatosan beszélgettünk, de észrevettem rajta, hogy kezd álmosodni. Nem is csoda, hisz tegnap egész délután próbáltak. Hirtelen gondoltam egyet, majd levettem pólómat, aztán a nadrágomtól is megszabadultam.
 Jonghyun kikerekedett szemekkel figyelte mozdulataimat.
-Te...Ezt most komolyan...? - kérdezte értetlenül, mire felnevettem.
-Csak nem gondoltad komolyan, hogy utcai ruhában fogok aludni? - vigyorogtam rá."

 "Mindennek ellenére nagyon is jól esett, hogy Onew bocsánatot kért tőlem, habár nem is volt igazán hibás a dologban.
 Már kezdtem örülni neki, hogy felállt és az ajtó felé vette az irányt, de ott megtorpant.
-De ahogy látom hiábavaló volt a sok veszekedés, hisz titeket nem lehet egymástól szétszakítani. - fordult felém vigyorogva.
 Ebben igaza is volt, s muszáj volt nekem is elmosolyodnom. Ha tudná, hogy mennyire igazat mondott... A bizonyíték erre épp itt feküdt mellettem a takaró alatt.
-Szóval, csak ennyit akartam. Jó éjszakát! - nyitotta ki az ajtót. - És vedd már le szegény lányról a takarót, mert megfullad! - mondta még hátranézve, majd kiment.
 Még a vér is megfagyott az ereimben ettől a mondattól. Hogy a francba jött rá, hogy itt van SoHee? Jó, a viselkedésem elég feltűnő volt...
 A lány kidugta fejét a takaró alól. Arca pont olyan meglepődött volt, mint az enyém.
-Még mindig jobb hogy előtte buktam le, minthogy a média előtt... - mondta.
 Neki is igaza volt. Bár Onew maximum leszidott volna engem, ha együtt talál SoHee-vel - amit most nem tett meg - , míg a média és a nyilvánosság megkeserítette volna az életünket. Bele se mertem gondolni, hogy mi lenne ha kiderülne, hogy barátnőm van.
 Gondolataimból SoHee utolsó mondata zökkentett ki.
-Annyira hirtelen megzavartak, hogy még köszönni sem tudtam rendesen! - mondta mosolyogva, majd közelebb hajolt, hogy befejezhesse elkezdett csókunkat.
***
 Annyira jól esett, hogy itt van mellettem. Beszélgetésünk közben minden egyes szavát magamba ittam, nehogy elfelejtsek akár egyetlen egyet is. Most, hogy Onew elmondta a helyzetet, egy kicsit mindketten megkönnyebbültünk.
 A szemhéjaim kezdtek elnehezedni, s többször is lecsuktam őket, amit SoHee is észrevett.
 Hirtelen felugrott mellőlem és pár gyors mozdulattal levette nadrágját és felsőjét. Kerek szemekkel figyeltem, hogy mit csinál.
-Te...Ezt most komolyan...? - motyogtam meglepetten.
-Csak nem gondoltad komolyan, hogy utcai ruhában fogok aludni? - felelt kérdéssel a kérdésre, majd levakarhatatlan vigyorral mászott vissza mellém, s újból bebújt a takaróm alá.
 Mélyet sóhajtottam, hogy lehűtsem magam. Ez a nő egyszer sírba fog tenni ezzel.
 Lassan közelebb húzódott hozzám és karjaival körbefonta felsőtestemet. Fejét a mellkasomra hajtotta és lehunyta szemeit.
-Jó éjszakát, aludj jól! - suttogta.
 Egyik karomat a vállára hajtottam és megcsókoltam a feje búbját.
-Most már jól fogok. - válaszoltam. - Jó éjt!"