***
Gyorsan elrepült az idő; azon kaptam magam hogy fél hét van, és én szinte még sehol sem állok. Hihetetlen sebességgel öltöztem át valami csinosabb ruhába, majd lesiettem a nappaliba. Anya csak mosolyogva figyelt, apa még most is hihetetlen komolysággal és nyugodtsággal ült a kanapén. Bezzeg az én állapotom teljesen különbözött apáétól. Nagyon izgultam, annak ellenére hogy ez csak egy egyszerű, kellemes vacsora lesz.
Szinte percre pontosan hét órakor kopogtatást hallottam a bejárati ajtó felől. Egyszerre ugrottunk fel anyuval, ami kicsit meglepett. Nem is tudom ki várja jobban Jonghyunt...
Az ajtóhoz sétáltam, de szüleim nem követtek, inkább a nappaliban várakoztak. Amint megpillantottam Jonghyunt, elmosolyodtam. A virágcsokor, a bor, és ez a sármos tekintet... Kezdek félni, hogy anyát is elcsábítja ezzel a mosolyával.
-Szia! - köszöntem neki, majd nyomtam egy csókot ajkaira. - Gyere beljebb! - álltam arrébb hogy be tudjon jönni a házba.
-Ne izgulj! - nyomtam egy apró puszit arcára, bár én is ugyanilyen feszült voltam, mint ő. Összekulcsoltam ujjainkat, majd nagy levegőt véve kihúztam a nappaliba. Anya elvigyorodott, míg apa kíváncsi tekintettel nézett ránk. Jonghyun mélyen meghajolt szüleim előtt, közben bemutatkozott.
***
Vacsora közben már oldottabb volt a hangulat, Jonghyunon sem éreztem már annyira az idegességet, és apámat is többször láttam mosolyogni.
-És mondd csak... hol ismerted meg SoHee-t? - kérdezte anyám óvatosan, mire elmosolyodtam. Szemeim előtt újra lejátszódott a pillanat, mikor először megláttam Jonghyunt. Beugrottak az emlékek az első beszélgetésünkről, az ölelésekről, a csókunkról... Az első együttlétünkről... Jól van, most fejezem be a fantáziálást.
-Nem azért kérdezem, mert mindent tudni akarok a kapcsolatotokról... Csak hát, kíváncsi vagyok! - vigyorgott anya Jonghyunra."
" A család kedves fogadtatásától idegességem egy része rögtön el is szállt. De még mindig tartottam attól, hogy valami olyat teszek vagy mondok, amit nem kellene. Hála a jó égnek SoHee egész végig próbálta elterelni figyelmemet feszélyezettségemről.
Bemutatkozásom egészen jól sikerült, s ez egy kicsit felbátorított. Tulajdonképpen SoHee anyukájától nem tartottam, hisz vele már találkoztam, igaz csak pár másodpercig láttuk egymást; ráadásul én hiányos öltözékben voltam. De legalább erről nem szólt semmit az anyuka.
Az apja elég komoly embernek látszott - olyannak, aki jól megnézi, hogy kire bízza rá a kislányát. Mégis meg tudtuk ütni a közös hangot, s ez valamiféle diadalérzéssel töltött el.
A vacsora nagyon jó hangulatban telt, evés közben kellemesen elbeszélgettünk. Édesanyja kérdése hirtelen ért, de cseppet sem lepett meg. Sejtettem, hogy érdekelni fogja a SoHee-vel való megismerkedésem története.
-Az iskolában ismerkedtünk meg. - válaszoltam, ahogy visszagondoltam erre a napra. - Szó szerint belém futott.
Szemem sarkából észrevettem, ahogy a mellettem ülő lány elmosolyodik. Az asztal alatt összekulcsoltam kezemet az övéével.
-Mondhatom szégyellhettem is magam, hogy egészen addig észre sem vettem egy ilyen szép lányt.
-És milyen titkolózós egy lány! - jegyezte meg SoHee apja. - Elég sokáig titkolt előlünk téged.
SoHee egyből elvörösödött, még a kezén is felforrósodott a bőre.
-Ez teljesen természetes. Hisz még nagyon fiatalok, a szívük szerint cselekszenek! - mondta az anyja."
"-Csak egy dolog miatt aggódok... - folytatta anya, mire elkomolyodtam. - Ha jól tudom, neked, Jonghyun nem rég kezdődött az énekesi karriered. Rengeteg rajongótok van, mi lesz ha ők megtudják hogy ti együtt vagytok?
Meglepődtem ezen a mondaton, hiszen még abban sem voltam biztos hogy a szüleim ismerik a SHINee-t, de anyának teljesen igaza volt.
-Hát... - sóhajtottam. - Megpróbáljuk titokban tartani addig, ameddig csak lehet. - válaszoltam Jonghyun helyett is.
-Ha ilyen sokáig sikerült előlünk is eltitkolnod, talán a rajongók sem fognak egyhamar rájönni. - mosolygott apám. - De ezt nem tarthatjátok örökké titokban. Úgyhogy legyetek óvatosak! - nézett rám szigorúan apám, mintha megparancsolná, hogy nem bukhatunk le a fanok előtt. Vigyorogva bólintottam egy aprót. Örültem hogy apa ilyen könnyen elfogadta, hogy van barátom. És ahogy láttam, egyre jobban kezdi megkedvelni Jonghyunt, aminek nagyon örültem.
***
Már több órája beszélgettünk ami többnyire abból állt, hogy anyám megállíthatatlanul kérdezősködött, Jonghyun pedig válaszolt neki. Kezdtem aggódni, hogy túlzott kíváncsisága miatt olyanokat is fog kérdezni, amiket már nem kéne, így jelentőségteljesen rá néztem. Értette célzásomat, így mosolyogva elhalkult.
A kisebb csend beálltakor észrevettem, hogy Jonghyun a faliórára pillant.
-Már nagyon késő van, ideje lenne... - állt fel a székből, de félbeszakítottam mondatát.
-Még ne menj! - kaptam el a kezét, és visszahúztam. Anyám elvigyorodott a reakciómon.
-Ha szeretnél Jonghyun, nyugodtan maradj itt éjszakára. - szólt közbe apám, mire kikerekedett szemekkel rá pillantottam. Nem számítottam rá, hogy pont tőle fogom hallani ezt a mondatot.
-De ezt beszéljétek meg ti! - mosolygott ránk, majd anyával együtt kisétált, magunkra hagyva minket.
Bár tudtam, hogy nincs semmi programjuk holnapra, mégis aggódtam nehogy úgy járjunk int múltkor.
-Na? - fordultam Jonghyun felé vigyorogva, remélve hogy itt marad éjszakára."
"SoHee édesanyjának kérdése meglepett, de teljes mértékben a lényegre tapintott vele. Már épp válaszolni készültem, de ezt SoHee megtette helyettem. Pontosan azt mondta, amit én is szerettem volna.
Apukája mondatait megnyugtatónak találtam. Ahogy kiéreztem szavaiból, egészen megbékült a gondolattal, hogy én vagyok a lánya barátja. Sőt azt hiszem, hogy meg is kedvelt.
***
Anyja kíváncsisága határtalanul áradt ki rám temérdek kérdés formájában. Némelyiknél egész zavarba jöttem, de azért készségesen válaszoltam. Szerencsére ezt SoHee észrevette, s egyetlen pillantással édesanyja tudtára adta, hogy nem kellene tovább kérdezősködnie. Bár szívesen válaszolgattam, mégis hálásan Sohee-re mosolyogtam ezért a kis szívességért.
Amíg elhallgattunk, gyorsan a szemben lévő faliórára néztem. Már kilenc óra is elmúlt, úgy elbeszélgettük az időt.
-Már nagyon késő van, ideje lenne... - mondtam felállva, de SoHee elkapta a kezem és visszahúzott.
-Még ne menj! - nézett rám kérlelőlen. Kétségbeesetten pillantottam körbe, nem tudtam mit válaszoljak. De SoHee apukája meglepő ajánlattal hozakodott elő. Köpni, nyelni nem tudtam döbbenetemben, amit valamiféle kellemes érzés követett. Hát így megbízna bennem?
Hogy könnyebb legyen döntenem, magunkra hagytak minket. SoHee ekkor már szinte szuggerálva nézett rám.
-Na? - kérdezte vigyorogva.
-Hát nem is tudom... - vakartam a fejemet. - Félek, hogy baj lesz belőle. Nem akarok úgy járni, mint múltkor...
-Persze, ezt megértem. - mondta SoHee csüggedten. - De nem lehetne most az egyszer, hogy maradj? Hisz holnapra is szabad napot kaptatok, ugye?
-De igen, holnapra is. És mi lesz ha megint váratlanul közbejön egy interjú vagy valami?
SoHee lehajtotta a fejét. Az a szomorú arc...muszáj volt beadnom a derekamat.
-Tudod mit? Nem érdekel! - húzódtam hozzá közelebb, majd két tenyerem közé fogtam az arcát és lágyan megcsókoltam. - Maradok!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése