-Jó éjszakát! - nyomott egy apró csókot ajkaimra.
-Neked is jó éjt! - suttogtam, majd megpróbáltam elaludni, ami kb. fél órás próbálkozás után sikerült. De az este látottak álmaimba is követtek.
~
-Halkabban, a szüleid még meghallanak minket! - vigyorgott rám Jonghyun, majd ajkait enyéimre nyomta, hogy ezzel is csitítson.
Sötét volt, így nem sok mindent láttam, de sejtésem szerint az én szobámban voltunk. Pontosabban az én ágyamban. Kezeit derekamra simította. Egy-egy hangosabb nyögésemnél elvigyorodott. Közel hajolt hozzám, hogy szemembe lógó hajtincsemet fülem mögé tűrje... ~
És itt felébredtem.
Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, csak Jonghyun hangját hallottam, ahogy 'Jó reggelt'-et kíván.
Elvigyorodtam, majd arcomat párnámba fúrtam. Ahogy leesett mit is álmodtam, szinte biztos voltam benne, hogy elpirultam. Hogy lehetnek ilyen perverz álmaim?!
-Neked is! - motyogtam, mire Jonghyun felkuncogott.
-Jól aludtál? - kérdeztem tőle, de arcomat még mindig nem emeltem fel párnámról."
"-Igen, jól köszönöm! - válaszoltam kérdésére mosolyogva. - De ahogy láttam, te is egészen jól aludhattál. Már megint mosolyogtál, szóval sejtéseim szerint valami nagyon szépet álmodhattál! - húztam még szélesebbre a vigyorom.
Most, hogy megnéztem az arcát, egészen ki volt pirulva. Nem akartam firtatni, inkább a fantáziámra bíztam a dolgot.
Olyan nyolc óra környékén ő is kimászott az ágyból és nekiállt átvenni a pizsamáját. Nem hagytam, hogy kizavarjon a szobából ekkor; úgy néztem a produkciót, mintha valami jó film lenne.
SoHee anyukája szinte megparancsolta, hogy maradnom kell reggelire, s le is ültetett az asztalhoz lányával együtt.
A hölgy jókedvűen bejelentette, hogy palacsintát sütött az én kedvemért, mire SoHee-vel egymásra pillantottunk és mindketten elmosolyodtunk. Mikor legutóbb itt jártam, barátnőm is ugyanezt az ételt készítette el nekem.
Élénken beszélgetve fogyasztottuk el a reggelit. SoHee édesapja viszont már nem volt otthon, de üdvözletét küldte nekem. Ez jó érzéssel töltött el, hogy így megszeretett engem a családfő.
De sajnos lassan indulnom kellett. Bár még szabadnapom volt ma, azért nem akartam megint magamra haragítani a fiúkat. Búcsúzóul az anya biztosított arról, hogy bármikor nagyon szívesen látnak és hogy nagyon örül, hogy én vagyok a lánya barátja. Egy-egy ölelés és puszi után útnak indultam.
Vegyes gondolatok jártak a fejemben hazafele. Az éjszaka sokat morfondíroztam azon, amit SoHee szüleivel beszélgettünk. Én is nagyon jól tudtam, hogy nem sokáig tudom titokban tartani barátnőmet a média és a rajongók elől. De rájöttem valamire. Ha egy óvatlan pillanatban derülne ki ez az egész, akkor sokkal nagyobb port kavarna, mintha a saját akaratunkból tudnák. Kutyaharapás szőrével, a legjobb módszer. Már csak alkalmat kell találnom a hírközlésre, ami óriási sajtó szenzáció lesz. Sajtó szenzáció és egy újfajta élet kezdete.
Elvigyorodtam magamban, ahogy végre megfogalmazódott bennem az, amin már egy ideje gondolkodtam. Egy lépés, amit már meg kellett volna tennem. De elkésve nem vagyok vele, sőt talán most fog eljönni a tökéletes alkalom.
Fütyörészve szálltam ki az autómból és sétáltam be a dormba. A fiúk a szokásos helyen voltak: a nappaliban, s rögtön észrevették derültségemet.
-Hű, ilyen jó volt az éjszakád? - kötött belém nevetve Key.
-Ó, csak jó kedvem van! - válaszoltam vigyorogva, s lehuppantam Minho mellé a kanapéra.
-Hát, ha még meghallod ezt a hírt, még jobb kedved lesz! - szólalt meg Taemin.
-Na, mi történt? - kérdeztem kíváncsian.
-Nem mi történt, hanem mi fog történni. - kezdett bele Onew. - Tegnap itt volt este a menedzser és elújságolta, hogy jövő héten koncertünk lesz!"
"-Nagyon kedves fiú! - mosolyodott el anyám, miután kikísértem Jonghyunt és becsuktam az ajtót. Választ nem adtam neki csak elmosolyodtam és visszamentem vele a konyhába, majd segítettem neki elmosogatni. Munka közben néha-néha arcára pillantottam, ami hol mosolygós, hol aggodalommal teli volt.
-Mi a baj? - szólaltam meg halkan, félve hogy a válasznak köze lesz Jonghyunhoz.
-Csak aggódom.. - felelt röviden, majd felsóhajtott. Nem sürgettem, megvártam míg összeszedi a gondolatait és magától válaszol.
-Félek, hogy a rajongók rájönnek hogy együtt vagytok... És te is tudod, hogy mikre képesek az őrült fanok! - nézett rám, mire abbahagytam a mosogatást. Éreztem hogy rólunk lesz szó, de bármennyire is furán hangzik, örültem hogy ennyire aggódik értünk. Így legalább tudtam hogy bármiben támogatna minket.
-Ne aggódj! - nyögtem ki egy kisebb csend után. Annyi mindent mondhattam volna neki, de csak ennyit bírtam mondani. Újból felsóhajtott, majd pár másodperc múlva elmosolyodott.
-Nem felejtem ám el a múltkori esetet! - váltott hirtelen témát, közben vigyorogva rám nézett. Hirtelen nem tudtam mire gondol, váratlanul ért ez a mondata. Döbbent tekintetem láttán felnevetett.
-Hát, amikor hazaugrottam egy-két papírért a munkahelyemről! - adta meg a választ fel nem tett kérdésemre. Azonnal zavarba jöttem, amit észre is vett, de azért is folytatta.
-Nem csak rendes fiú, de még jóképű is! - mondta mire halványan elpirultam.
De teljes mértékben igaza volt. A beálló kínos csendet telefonom zajongása törte meg. Előhúztam zsebemből a készüléket, majd a képernyőre pillantottam. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor megláttam Jonghyun nevét.
-Szia! - szóltam a telefonba vidám hangon.
-Szia! Képzeld van egy jó hírem! - mondta izgatott hangon, amivel elég kíváncsivá tett. - Jövő héten koncertünk lesz! - folytatta, mire elvigyorodtam.
-Komolyan? - kérdeztem vidám hangon."
" Miután megbeszéltük a részleteket a fiúkkal a koncerttel kapcsolatban, rögtön nyúltam a telefonomért, hogy felhívhassam barátnőmet és elmesélhessem neki a jó hírt. Pár kicsengés után fel is vette.
-Szia! - köszöntött örömteli hangon.
-Szia! Képzeld, van egy jó hírem! - kezdtem izgatottan. Jövő héten koncertünk lesz!
-Komolyan?
-Ennél komolyabban nem is lehetne! - nevettem fel. - Ráadásul a menedzser beleegyezett, hogy elgyere velünk. Sőt Onew maga akart felhívni, hogy meghívhasson, csak én épp megelőztem.
-Milyen kedves tőle! - mondta SoHee majd' kicsattanva a boldogságtól. - És pontosan mikor lesz?
-Pénteken, de mi csak estefelé lépünk színpadra. és te semmiképpen sem hiányozhatsz. Taemin meg is jegyezte, hogy olyan mintha a kabalánk lennél, szóval jönnöd kell nekünk szerencsét hozni! - mondtam kuncogva.
-Ott leszek! - válaszolta határozottan a lány és így telefonon keresztül is tudtam, hogy mosolyog.
-Helyes! De most mennem kell, mert Roo megint megtámadta Key-t. Üdvözlöm a szüleidet! Szeretlek, szia! - köszöntem el vigyorogva, végül letettem a telefont. Boldog voltam, hogy a tervem össze fog jönni, s végre nem kell majd úgy óvni magunkat.
A nappaliba siettem, ahol Roo épp megpróbálta letépni Key-ről a zokniját. Felnevettem a jeleneten, s muszáj volt megtámaszkodnom a falnak, nehogy összeessek a röhögéstől.
-Köszi! - mondta egy szúrós tekintet kíséretében Key. - Nemhogy segítenél rólam leszedni!
Még mindig nevetve, de odamentem és felkaptam karomba a kis tacskót. Már egészen megnőtt, a fogai is megerősödtek, így el tudtam hinni, hogy fájhat ha megharap-
Megsimogattam feje búbját, mire élénk szemeivel rám nézett, s megnyalta az arcom. Sajnáltam, hogy nincs időm erre az aranyos négylábúra, hisz gazdáját (vagyis engem) ő nagyon is szereti. De elhanyagolni nem akartam, így eszembe jutott egy ötlet. Hát kinél lenne jobb helyen, ha nem az öcsémnél?
Gyorsan elmagyaráztam Onew-nek, hogy hova akarok menni, majd cipőt húztam és kocsiba ültem kicsi házőrzőmmel.
Út közben végig Roo végig kifelé bámult az ablakon; olyan édes látvány volt, hogy muszáj volt rajta elmosolyodnom. De tudtam, hogy Dido sokkal többet tud vele törődni, mint én, s ez valamennyire felmentett a bűntudatom alól, hogy megválok tőle.
Nem sokkal később már régi otthonom előtt parkoltam le, és kisvártatva már az ajtón kopogtam. Épp csak pár másodpercet kellett várnom és már nyílt is. Anya arcával találkoztam össze, aki amint meglátott, közel lépett és szoros ölelésébe zárt. Roo csak türelmesen ült póráza végén a lábamnál.
-Olyan rég láttalak! - engedett el anya. - Jaj, ha tudnád, mennyire örülök neked!
-Én is neked anya! - mosolyogtam rá. - Ne haragudj, hogy ilyen ritkán látogatlak meg titeket...
-Egy szót se! - csendesített el. - Tudom, hogy sok a dolgod, ezért nem kell bocsánatot kérned! De most gyere be!
Kérésére azonnal átléptem a küszöböt és besétáltam az előszobába, majd tovább a nappaliba. Vigyorogva kémleltem körbe az ismerős helyiséget, ahol semmi nem változott meg, mióta utoljára itt jártam. Dido ott ült a kanapén, egy hozzá hasonló korú kislánnyal és épp a tévét nézték; nem is hallották meg, hogy bejöttem.
-Hé öcskös! - kiáltottam fel, mire a két gyerek rám kapta a tekintetét. Dido arcán óriási vigyor terült el, s a másodperc törtrésze alatt odaért hozzám és nyakamba ugrott. Jól megropogtattuk egymást, majd visszaeresztettem őt a földre. Nem olyan rég még csak a combom közepééig ért, de mostani magassága már derekam fölé ért. A haja kissé hosszabb volt és fazonra lett vágva; nagyon jól állt neki.
-Hiányoztál bátyus! - mosolygott rám Dido. Közben a kislány is odasétált hozzánk.
-És a kis vendégedben kit tisztelhetek? - kérdeztem a kislányra mosolyogva.
-Ő az osztálytársam, Kim SoHee! - mutatta be a lányt Dido, mire ő illedelmesen meghajolt. A neve hallatán még jobban elvigyorodtam és egyenesen Dido-ra néztem. ő pontosan tudta, hogy miért. Rákacsintottam az öcsémre, majd ismét a lányhoz fordultam és én is bemutatkoztam.
Sokáig nem maradtam, épp csak pár óráig. Dido megígérte, hogy nagyon fog vigyázni Roo-ra, s ennyi nekem bőven elég volt.
Nehéz szívvel, de elbúcsúztam kis családomtól, s ma már másodszor is a dorm felé vettem az irányt.
***
Péntek délutánra már mindannyiunk idegei romokban hevertek. Bár nem a debüt fellépésünkön estünk át (újból), mégis ez a koncert is eléggé fel tudta borzolni a kedélyeket. SoHee már ott volt nálunk a drom-ban és próbált nyugtatgatni minket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése