25.rész

"Meglepődve és izgatottan vettem el tőle a kis dobozt. Végignéztem minden egyes négyzetcentiméterét a piros színű ajándéknak, majd egy 'Vajon mi lehet benne?' nézés kíséretében felnyitottam a tetejét. Elámult vigyorral az arcomon húztam elő a nyakláncot. Valamiért az az érzésem támadt, hogy ez a gitárpengető nagyon fontos számára. Felemeltem a levegőbe, majd mosolyogva néztem ahogy a kis medál néhányszor körbeforog saját tengelye körül. Ujjamat lassan végighúztam a karcolás mentén.
-Én is szeretlek.-suttogtam Jonghyunnak, majd most én kezdeményeztem egy ölelést. Miután elengedtem, megfogtam egyik kezét és beleraktam a nyakláncot, mire értetlenül rám nézett.
-Segítesz felrakni?-kérdeztem mosolyogva, majd összefogtam a hajamat, ezzel szabaddá téve a nyakamat."

"Jó érzéssel töltött el, hogy tetszik neki az ajándék, s ezt abból is éreztem ahogy átölelt. Mikor tenyerembe tette a láncot először nem értettem, de aztán leesett. Hátulról átemeltem feje felett a nyakláncot, nyakára helyeztem, majd bekapcsoltam végül egy apró csókot nyomtam nyakára.
Miután újra felém fordult, a szemeibe néztem.
-Tudod, én nem terveztem mára túl sok dolgot. Igazából csak azt szerettem volna, ha együtt lehetünk ma.-simítottam végig haján.-De egy helyre szeretnélek elvinni.
Láttam, hogy érdeklődve figyel, s ez mosolygásra késztetett.
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk korcsolyázni. Persze csak akkor, ha ez nincs ellenedre..."

"Izgatottan húztam fel a jégkorcsolyát, majd nagy nehezen lábra álltam.
-Kész vagy?-kérdeztem, mire Jonghyun magabiztosan felpattant.
-Látom jó az állóképességed! Én még ezen a talajon se állok biztos lábakon, nem hogy a jégen!-nevettem fel. Lassan, óvatos mozdulatokkal csúsztattam egyik lábamat a jégre, majd bizonytalanul ellöktem magam. Kiskoromban korcsolyáztam utoljára, így kellett egy kis idő míg újra hozzászokom. Addig még nem éreztem biztosnak mozgásomat, Jonghyunba karoltam. Vigyorogva figyelte ahogy botladozva haladok mellette.
-Ne nevess!-szegeztem rá mutatóujjam fenyegetően, de helyette én kezdtem el kacagni. De örömteli nevetésem nem tartott sokáig, ugyanis lábaim kicsúsztak alólam és elestem, magammal rántva Jonghyunt is. Fájdalmasan felnevettem, majd társamra pillantottam.
-Még 5 perce se vagyok a jégen, de máris elesek!-bosszankodtam kuncogva, majd felültem.
-Bocsánat! Minden rendben?-kérdeztem tőle, majd megfogtam a kezét hogy felsegítsem. Mosolyogva talpra állt, majd leporolta havas ruháját.
-Biztos jól vagy? Szinte meg sem szólaltál, mióta bejöttünk!-kezdtem kicsit aggodalmaskodni, de azért még halványan elmosolyodtam."

"Alig tudtam megszólalni, ahogy láttam őt a jégen közeledni felém. Csak csendben mosolyogtam, nem nevettem ki. Pár pillanat múlva nem csak ő, hanem én is hanyatt esve végeztem. Egy percre felnevettem, majd vele együtt feltápászkodtam. A bokám jócskán odakoccant a jéghez és a térdem is fájdalomról panaszkodott, de nem zavart. Kérdésére bólintottam, miközben lesöpörtem a ruhám.
-Persze, hogy jól vagyok!-nevettem fel aggodalmas arca láttán.-Csak mostanában lettem ilyen szűkszavú, bár nem tudom miért... Nem akarlak untatni azzal, hogy állandóan azt mondogatom, hogy szeretlek!-mosolyogtam rá, majd apró puszit nyomtam arcára.-Na gyere, kapaszkodj belém!-nyújtottam neki a karom, s megvártam míg megfogja, majd elkezdtem siklani."

"***
Egy pár lila folttal lettem gazdagabb karácsony után. Nem volt elég hogy a jégen is rengetegszer elestem, még otthon is egy párszor találkoztam az ágy, vagy a szekrény sarkával. Reméltem hogy azért a szilveszter este nem lesz ilyen szerencsétlen. Még délután leugrottam a boltba hogy vegyek egy-két dolgot, ami feltétlenül kelleni fog majd az estéhez.
*
Az órámra pillantottam. Még csak este 8 óra volt, de már nyúltam kabátomért. Hamar el fog jönni az éjfél, így jobbnak láttam ha már most elindulok. Kezembe fogtam a tasakot, amiben egy márkás alkoholos ital foglalt helyet, és egy pár sütemény. Kiléptem a hűvös utcára, majd nyugodt léptekkel elindultam a Shinee lakása felé. Nem laktak olyan messze, így sétálva is elég hamar odaértem. Mosolyogva bekopogtam a nagy fekete ajtón. Hallottam bentről kiszűrődni zajokat, nevetéseket, így biztos voltam benne hogy otthon vannak. Hamarosan kattant a zár és kinyílt az ajtó.
-Szia!-vigyorodott el Onew, majd beengedett. Épphogy levettem a kabátomat, egy egyre hangosodó sikítás ütötte meg a fülemet. Key visítva elrohant mellettem, majd elbújt a hátam mögé. Értetlenül felnevettem, majd előre pillantottam. Pár másodperc múlva Jonghyun futott ki az egyik szobából, mire Key felsikított és még jobban összehúzta magát mögöttem. Ahogy tekintetünk találkozott, Jonghyun lassított léptein, majd meglepetten elvigyorodott.
-Szia!-köszöntem neki vigyorogva.-Mi történt?-nevettem fel, majd Key-re mutattam."

"Már délután nagyon izgatott voltam, hogy hogyan fog eltelni az este. Nagy erőfeszítésbe került, de néhány óra alatt sikerült rendet varázsolnunk a házban. Aztán sorban elindultunk lezuhanyozni. Én voltam az utolsó, természetesen. Miközben tiszta ruhát húztam, a falon lévő órára pillantottam. Már elmúlt nyolc. A nappaliba baktattam, ahol már előre ki voltak készítve az italok, a szendvicsek és némi sütemény. Key ott ült a kanapén, majszolgatott valamit.
-Máris eszel?-néztem rá.
-Ja, igen. Ezt ott találtam a szobádban a polcon.-mutatta fel a kezében lévő süteményt. Azonnal kiszúrtam, hogy az egy azok közül a mézeskalácsok közül, amiket SoHee-től kaptam.
-Na, most véged van!-kiáltottam fel, miközben dühösen megkerültem egy fotelt. Key sikítva felpattant és az előszoba felé vette az irányt. Utána rohantam, s ha ő nem bújik el SoHee mögé, akkor elkapom a grabancát.
-Szia!-mosolyogtam rá.-Key csak épp az életével játszik.-mondtam nevetve, majd a fiúra néztem.-Erre még visszatérünk!-fenyegettem meg, majd megfogtam SoHee kezét.-Gyere!
Bementünk a nappaliba, ahol szóltam neki hogy nyugodtan vegye le a kabátját, aztán hellyel kínáltam."

24.rész

"Fáradtan ültem le a kanapéra, a fa mellé. Nem gondoltam volna, hogy a sütésben így el lehet fáradni. Az asztalhoz nyúltam hogy megszemlélhessem a végeredményt. Kezembe vettem az egyik szív alakú mézeskalácsot amin Jonghyun neve díszelgett. Megvizsgáltam a süteményt, majd mosolyogva helyeztem vissza a többi közé. Elég későre járhatott, így álmosan beballagtam a szobámba. Elgondolkodtam, hogy mit mondjak a szüleimnek hogy mégis hova megyek holnap? Még mindig nem tudtak Jonghyunról és szerettem volna hogyha még egy darabig nem tudnának róla. Ha az ünnepekkor nem is, de mindig olyan szigorúak, nem néznék jó szemmel ha egy fiúval tölteném a karácsonyt sőt még a szilvesztert is. Bár kicsit aggódtam, mégis el kellett hogy mosolyodjak. Az év utolsó napját, ha törik ha szakad, akkor is vele fogom tölteni. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben tértem nyugovóra. Úgy tűnt mintha csak pár percet aludtam volna, máris eljött a reggel. Kissé nyúzottan keltem, de amint magamhoz tértem, idegesen az asztalomra pillantottam. Nem tudom miért aggódtam, hiszen az ajándék sértetlenül pihent az íróasztalomon. Álmosan becsoszogtam a konyhába, majd kezeim közé vettem a mézeskalácsos tálat. Visszavittem a dobozt a szobámba, majd mélyet sóhajtva kerestem meg anyáékat. Most már muszáj lesz nekik elmondanom..."

"Dido-t alig lehetett elszakítani akár egyetlen percre is új játékaitól. Végül leültem mellé és együtt játszottam vele a vadonatúj tűzoltóautójával. Így telt el az estém. Másnap reggel már nem kellett noszogatni, hogy felkeljek az ágyból. Sőt olyan rendet vágtam a szobámban, hogy még anyám is meglepődött rajta. Ő még reggel megígérte, hogy délután át fognak menni Didoval a nagymamához, aki a szembe szomszédban lakik. Kedves volt tőle hogy megadja a lehetőséget arra, hogy kettesben maradhassak SoHee-vel.
Ajándéka még mindig ott pihent az asztalon. Már nagyon égtem a vágytól, hogy odaadhassam neki azt a kis apróságot."

"Nagy nehezen mindent elmondtam anyáéknak-bár a kanapés jelenetet inkább kihagytam. Meglepődtem hogy milyen jól fogadják a hírt, hogy van barátom. Furcsálltam hogy anya mindvégig vigyorogva figyelt, majd mikor befejeztem a beszédemet szimplán kijelentette hogy végig tudott rólunk. Mióta a bokámmal történt az a baleset, egyszer látott minket együtt, és azonnal rájött hogy több van köztünk barátságnál.
Boldogan siettem fel a szobámba, majd gyorsan magamra kaptam valami meleg ruhát és kimentem Nanához...
Lassan, de végül eljött a délután. Nem tudtam miért de nagyon izgatott voltam, bár szinte minden nap látom Jonghyunt. Ez a nap viszont mégis különleges volt. Felvettem egy csinosabb ruhát, majd egy kicsit kicsíptem magam és elraktam a Jonghyunnak szánt ajándékot. Már késő délután volt így jobbnak láttam ha elindulok. Apa felajánlotta hogy elvisz kocsival, hogy ilyen hidegben ne kelljen buszoznom. Hamarosan meg is érkeztünk az ismerős házhoz. Szívem szinte a torkomban dobogott, mikor bekopogtam. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó. Jonghyun vigyorogva rám nézett, mire szó nélkül megcsókoltam.
-Boldog karácsonyt!-mondtam mosolyogva miután elváltunk."

"Kopogtattak az ajtón. Lassan tápászkodtam fel a kanapéról, s próbáltam nyugalmat erőltetni magamra míg az előszobába értem, bár nem igazán sikerült. Izgalomtól remegő kézzel nyomtam le a kilincset és nyitottam ki az ajtót. A küszöbön ő állt ott, ragyogó mosollyal az arcán, szebb volt mint valaha. Szó nélkül közelebb lépett és megcsókolt, majd eltávolodva boldog karácsonyt kívánt.
-Boldog karácsonyt neked is!-mosolyogtam rá, majd megfogtam kezét és behúztam a házba. Segítettem levenni a kabátját, s a nappaliba irányítottam."

"Izgatottan huppantam le a kanapéra, majd megvártam míg leül mellém.
-Nagyon szép!-néztem a karácsonyfára mosolyogva. Elgondolkodtam hogy mikor adhatnám neki át az ajándékot, de mivel már nem bírtam tovább várni, gyorsan felpattantam. Ijedt arckifejezésétől fel kellett hogy nevessek.
-Hoztam neked valamit!-mondtam vigyorogva, majd kisiettem az ajándékért. Hátam mögé dugtam a meglepetést és úgy sétáltam lassan vissza hozzá. Majd mikor elé értem átnyújtottam kezébe az ajándéktasakot, amiben díszdobozban a mézeskalácsok, mellette pedig egy általam kötött 'Jonghyun' feliratú sál pihent. Nem volt valami nagy ajándék, de reméltem hogy tetszeni fog neki. Vigyorogva elvette tőlem a tasakot. Halvány mosollyal az arcomon, ajkaimat idegesen harapdálva vártam hogy végre belenézzen a kis zacskóba."

"-Köszi. Igazából Dido érdeme, ő tette fel a legtöbb díszt.-néztem fel én is a fára.
Mikor izgatottan azt mondta hogy hozott nekem valamit, meglepődtem. Akartam neki mondani hogy ne vegyen nekem ajándékot, de már láttam hogy már késő lenne erre, mert a kezembe is nyomott egy ajándéktasakot. Nem akartam hogy költsön rám, de nagyon is örültem az ajándéknak. Főleg amikor kinyitottam. A sál nagyon tetszett, s mikor kinyitottam a díszdobozt, összefutott a nyál a számban a mézeskalácsok láttán, melyeken cukormázzal az én nevem díszelgett.
-Ezeket te készítetted?-kérdeztem ámulva, mire SoHee csak bólintott. Közel húztam magamhoz a lányt, s szorosan megöleltem.
-Köszönöm!-suttogtam a fülébe. Miután elváltunk, eszembe jutott az ő ajándéka.-Várj itt!-pattantam fel hirtelen, majd felszaladtam az emeletre az ő ajándékáért. Felkaptam a kis dobozt, melyben ott pihent az én saját készítésű nyakláncom és medálom. Láncot fekete bőrből fontam, míg a medál egy gitárpengető volt, a legelső gitárpengető, melybe egyetlen szót karcoltam bele: Szeretlek!
Őrült tempóban szaladtam le a lépcsőn, s visszaültem a kanapéra. Megfogtam egyik kezét, majd tenyerébe fektettem a kis piros dobozt.
-Ez itt pedig a tiéd!-mosolyogtam rá."

23.rész

"Leültem a kanapéra majd megvártam míg Jonghyun begyújt. Kicsit zavarban éreztem magam, utoljára akkor ültem itt, mikor már nem tudtunk józanul gondolkodni. Eszembe jutottak az akkor történtek és ahogy megláttam Jonghyunt csöndben mosolyogni, valahogy azt éreztem ő is éppen erre gondol. Elpirulva lesütöttem szemeimet, majd megpróbáltam elterelni a gondolataim. Az egyre kínosabbá váló csöndet kérdése törte meg.
-Nem kérek semmit!-mosolyodtam el, majd arrébb csúsztam hogy leülhessen mellém. Már megszoktam hogy mikor itt vagyok mindig hallom Dido kiáltozását, most viszont olyan csend volt.
-Képzeld, hívtak az amerikai iskolából.-mondtam, mire rám kapta tekintetét.-Felajánlották, hogyha van kedvem újra kiutazhatok. De nem élek a lehetőséggel, ráadásul így ünnepek előtt biztos hogy nem utazok ki. Majd egyszer talán visszamegyek, de akkor te is velem jössz!-néztem rá mosolyogva."

"Nem lepődtem meg azon, hogy az iskolából keresték, ezt már előre sejtettem. Annál inkább elcsodálkoztam azon, hogy nem megy vissza. S mikor azt mondta hogy egyszer vele megyek, egyenesen elkerekedtek a szemeim. Régebben sokat gondolkoztam rajta hogy jó lenne külföldre utazni, de most hogy itt volt nekem a banda, ez meg sem fordult a fejemben. Előre hajoltam ültömben és a tüzet kezdtem bámulni. Már kellemesen meleg volt a szobában; nem mintha nem árasztana el a forróság, ha itt van a közelemben. Ismételten eszembe jutott a kanapés jelenet, s zavaromban fészkelődni kezdtem. Már szó szerint szégyelltem magam a piszkos gondolatok miatt.
-Mit tervezel karácsonyra?-kérdeztem gondolataimat elhesegetve."

"Nem szólt semmit mondatomra, de láttam rajta hogy szeretne majd egyszer kiutazni. Pár másodperc csönd után idegesen mocorogni kezdett, ami miatt én is újra zavarba jöttem. Kérdésére elmosolyodtam, majd gondolkodóba estem.
-Hát, eddig még semmit nem terveztem. De ha neked sincsen semmi programod akkor talán tölthetnénk együtt az ünnepet...Ünnepeket.-javítottam ki magam, mert eszembe jutott a szilveszter.
-Persze csak ha neked is megfelel.-néztem rá mosolyogva. Elgondolkodtam hogy vajon hogy fog telni a szilveszter. Sose voltam az a bulizós típus, de ha a Shinee-val fogom tölteni az újévet, akkor biztos előkerül majd néhány alkoholos ital. Elvigyorodtam, majd piszkálni kezdtem pulcsim szélét válaszra várva. Pár másodperc után rá pillantottam. Csak mosolyogva a földet pásztázta.
-Na, hogy tetszik?-tettem kezemet a térdére majd elmosolyodtam és felhúztam az egyik szemöldököm."

"Úgy elgondolkodtam ajánlatán, hogy rá kellett kérdeznie, hogy egyáltalán válaszoljak.
-Hát az első ünnepnapot mindig együtt töltjük anyáékkal, de a második napot nagyon szívesen veled tölteném.-válaszoltam, miközben megfogtam kezét, amit a térdemre helyezett. Meg is pusziltam puha kézfejét.-A szilveszter pedig előre látom hogy érdekes lesz, mert azt a fiúkkal fogjuk tölteni. Majd előre szólnom kell a fiúknak hogy ne próbáljanak meg téged leitatni, mert hidd el, hogy képesek lesznek rá.-mondtam nevetve. Igazság szerint nem bántam volna, ha ez megtörténik. Kíváncsi lennék vajon milyen lehet SoHee ittas állapotban."

"Elvileg jól bírom az alkoholt, de ismertem már annyira őket hogy tudjam, simán leitatnak. Egy kicsit aggódtam hogy mi lesz velem szilveszterkor 5 fiú társaságában.
~
A napok csiga lassúsággal teltek. Pár nappal karácsony előtt végre eszembe jutott mit adhatnék Jonghyunnak. Nem valami nagy ajándék, de saját kezűleg készítettem. Gondosan becsomagoltam, majd íróasztalomra tettem a kis ajándékot. Sóhajtottam egyet, majd a nappaliba sétáltam. Ahogy kiléptem szobámból, megéreztem a mézeskalács jellegzetes, finom illatát. Mélyen beszívtam a kellemes aromát, majd kipillantottam az ablakon. Mindent friss hó borított, az utcák gyönyörűen ki voltak világítva. A tájat bámulva ismét egy kicsit elkalandoztam. Eszembe jutott a kanapés jelenetünk. Már az emlék hatására is megemelkedett a pulzusom. Megpróbáltam elterelni a gondolataimat így a konyhába léptem és segítettem elkészíteni a vacsorát"

"Dido már napok óta nagy karácsonyi lázban égett. Ilyenkor volt az, hogy végkimerülésig karácsonyi meséket kellett mondanom neki. Erre sokszor nem volt időm, hisz a próbákkal nem álltunk le csak azért mert közeledett az ünnep. Még azon sem volt időm gondolkodni, hogy milyen ajándékot adhatnék SoHee-nek. A fiúknak és a családomnak már rég megvolt az ajándéka, csak neki nem. Végül egy este kipattant a tökéletes ajándék ötlete a fejemből. Saját kezűleg készítettem el, majd csomagoltam be. Másnap reggel fáradtan keltem fel. Nem éppen egy perc volt megcsinálni az ajándékot, így nem sokat aludtam. Dido annál aktívabb volt és örömtől visítozva próbált kiráncigálni az ágyból. Tudtam, hogy miért van így besózva: reggel szoktuk feldíszíteni a fát. Beleszagoltam a levegőbe, s megéreztem a karácsonyi ebéd finom illatát. Kezdett nálam is előjönni a karácsonyi hangulat. Didoval együtt feldíszítettük a fát, amit a nappali egyik szegletébe helyeztünk el, a kandalló mellé. A friss fenyőillat és a sütemények édes illata betöltötte az egész házat. Miután felhelyeztük a csillagot is a fa tetejére, megszemléltük a művünk. Dido büszkén mosolygott, közben én elgondolkodtam rajta, hogy az én drága SoHee-m mit csinálhat."

22.rész

"Mosolyogva néztem ahogy kibékülnek. Sokkal jobban éreztem magam tudva, hogy már minden rendben.
-Gyertek, próba!-lépett ki az ajtón Onew, majd elindult a terem felé. Én is mentem volna utánuk, de megcsörrent a telefonom. Megálltam egy pillanatra, majd előhalásztam zsebemből a készüléket és a kijelzőre pillantottam.
-Menjetek csak, ezt gyorsan elintézem!-böktem a telefonra, majd kíváncsian a fülemhez emeltem. Az amerikai iskolából kerestek, ami kicsit megepett. Egy újabb kiutazás lehetőségéről kezdtek el mesélni. Szívem szerint azonnal rávágtam volna hogy 'nem köszönöm.', de ehelyett csak elmosolyodtam és illedelmesen kivártam hogy végre végezzen. Most már kizárt hogy újra kiutazzak itthagyva mindent, ráadásul még az ünnepek előtt. Nem tudom mennyi ideig tartottak fel, de mire végeztem a fiúk már biztos rég elkezdték a próbát. Sóhajtva leraktam a telefont, majd besiettem a próbaterembe. Ahogy gondoltam. Épp most fejezték be a táncot, már a végpózban álltak. Csendben leültem az egyik sarokba majd figyelni kezdtem őket."

"Ahogy meghallottuk Onew hangját, Key a vállamra tette a kezét és így indultunk el befelé a terembe. Ekkor hallottam meg, hogy SoHee telefonja csörög. Hátra néztem egy percre, de SoHee megnyugtatott hogy menjünk csak nyugodtan próbára, amíg ő elintézi azt a hívást. Volt egy halvány sejtésem hogy milyen okból kereshetik, de inkább nem szóltam semmit, hanem engedelmesen bementem a terembe. Ma rendesen megszenvedtünk a koreográfiával, de sikerült végre majdnem teljesen tökéletesen eltáncolnunk. SoHee sajnos pont a végére jött csak be. Furcsának találtam az arcát, szinte gondterhelt volt. Majd megkérdezem tőle hogy miért keresték, ha kettesben leszünk.
Onew intett, hogy álljunk be kezdő pózba a tánchoz, hogy még egyszer elpróbálhassuk. Ezúttal énekkel együtt. Igaz már számtalanszor próbáltunk így, mégis kicsit döcögősen ment még a dolog. Végül ezt is egészen jól összehoztuk. A próba végén Onew nagyon megdicsért minket, ahogy az egy leadertől illik, ha jól dolgozott a csapata. És ma mi nagyon jól dolgoztunk leszámítva a verekedést. Szokás szerint én voltam, aki utoljára elkészült. Persze, ez csak természetes volt tőlem, aki úgy veszi át a pólóját mint egy lajhár. Miután végül kész lettem, odalépdeltem a terem közepén várakozó SoHee-hez, s derekánál fogva magamhoz húztam majd finom csókot nyomtam ajkaira. Éreztem, ahogy megremeg karjaimban, amitől el kellett hogy mosolyodjak. Eszembe jutott valami, amit már reggel óta meg akartam tőle kérdezni.
-Tudod anya és Dido elutaztak egy hétvégére a nagynénémékhez ma reggel és egyedül leszek otthon. Arra gondoltam, talán megkérdezem, hogy nincs-e kedved átjönni.-mondtam el ajánlatomat jó mélyen a szemébe nézve.-Mit szólsz hozzá?"

"Mosolygásra késztetett, hogy már megint Jonghyun készült el utoljára. Lassan odasétált hozzám, majd derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt. Megremegtem kezei között, amit biztos észrevett, mert elmosolyodott. Míg elmondta ajánlatát mélyen a szemembe nézett. Már attól is zavarba jöttem hogyha fél percnél tovább néz.
-Hát nem tudom.-mosolyodtam el, majd piszkálni kezdtem kezét, végül összekulcsoltam ujjainkat.
-Ha szeretnéd, akkor szívesen átmegyek!-néztem végül szemébe. Elmosolyodott, majd elővette kocsikulcsát és húzni kezdett az ajtó felé.
*
Az út közben mindketten csak szótlanul ültünk egymás mellett. A tél miatt mát teljesen besötétedett, de nagyjából láttam hogy hol járunk. Hamarosan leparkoltunk a házuk előtt. Szokás szerint szakadt a hó és hideg szél fújt. Összehúztam magamon kabátomat, majd megvártam míg Jonghyun kinyitja az ajtót. Rám pillantott, majd felnevetve beengedett. Elég vicces látványt nyújthattam hogy csak szemem és orrom látszik ki a sok ruha alól."

"Akár egy eszkimó.-nyitottam ki az ajtót és engedtem előre a kabátba bugyolált SoHee-t. Letoporogtam cipőmről a havat, majd én is utána mentem. Mindketten levettük hópelyhektől csillogó kabátunkat és felakasztottuk az erre a célra szánt fali fogasra. Előre siettem és villanyt kapcsoltam a nappaliban. Odaléptem a kandallóhoz és friss fát pakoltam az elszenesedett hasábok tetejére, s egy papírlap segítségével begyújtottam.
-Nemsokára meleg lesz.-néztem a nappali közepén álldogáló lányra, még mindig a kandalló előtt guggolva.-Addig nyugodtan helyezd magad kényelembe.
Kezembe fogtam a piszkavasat és megböködtem vele az égő kupacot. Közben eszembe jutott az az alkalom, mikor utoljára maradtunk itt kettesben a nappaliban. Valahogy helyesnek éreztem, hogy akkor nem jutottunk tovább a dologban. Nem is azért mert anyáék hamarabb hazaértek, hisz bármikor felmehettünk volna a szobámba, ahol magunkra zárhattuk volna az ajtót. Akkor egyikőnk se gondolkodott józanul, s lehet megbántuk volna, ha megtesszük.
Elmosolyodtam az emlékre, s észre sem vettem, hogy majdnem teljesen széttúrtam a tüzet. Lassan visszaigazgattam a hasábokat, elég ügyetlenül.
-Kérsz esetleg valamit inni? Vagy esetleg éhes vagy?-próbáltam figyelmét ügyetlenségemről elterelni."

21.rész

"Csöndben figyeltem ahogy Jonghyun szinte megfenyegeti Key-t.
-Nyugi!-léptem melléjük. Jonghyun szemmel láthatóan ideges volt, míg Key csak értetlenül nézett vissza rá. Valamiért az éreztem hogy azzal az öleléssel közelebb akart kerülni hozzám, bár nem voltam biztos benne hogy tényleg akar tőlem valamit. Mikor már nem szóltak egymáshoz, felsóhajtottam.
-Ne csinálj félreérthető dolgokat-néztem Key-re-Te pedig ne értsd félre az ilyeneket.-mosolyogtam Jonghyunra.
-Én semmi félreérthetőt nem csináltam-szólt Key.-Az az ő baja hogy ilyen rövid pórázon tart téged és már azt sem engedi hogy mások megöleljenek. Nem gondolod hogy túlságosan is kisajátít téged?-fordult felém, mire meglepettem felhúztam a szemöldökömet.
-Mivan?-kérdeztem kicsit idegesen.
-Na jó, ez már túl sok volt!-morgott fel Jonghyun, majd "ráugrott" Key-re. Sose láttam még őt így viselkedni, most egy új oldalát mutatta meg. Ijedten néztem rájuk, míg a többiek próbálták őket szétszedni.
-Normálisak vagytok? Ugye nem akarjátok egymást megölni miattam?-kiáltottam kétségbeesetten, de senki nem hallotta szavaimat. Mintha csak a levegőbe beszéltem volna.
-Kérlek ne csináljátok ezt!-túrtam a hajamba, de beláttam hogy hiába mondok bármit is, nem fogják békén hagyni egymást.
-Ez hihetetlen...-suttogtam, majd kisiettem a szobából és erősen becsaptam az ajtót. Gyors léptekkel, kétségbeesetten sétáltam a folyosón. A köztük kialakult konfliktushoz nekem is közöm van, de képtelen voltam végignézni ahogy összeverik egymást. Key mondatai igen megleptek és el is gondolkoztam rajtuk, de még mindig úgy véltem hogy nem volt igaza. Idegesen leültem az egyik székre, majd kezeimet tördelve vártam néhány percet hogy lenyugodhassak."

"Azzal a két mondattal fejbe vágott. Azzal a két mondattal elszakadt nálam a cérna. Eddig volt annyi emberi tartásom, hogy soha életemben nem verekedtem senkivel, de abban a pillanatban ahogy elpattant bennem egy húr, feladtam ezt a tartást és Key-nek ugrottam. Könyökhajlatomba fogtam nyakát, másik kezemmel pedig próbáltam behúzni neki egyet, de kiszabadult és visszatámadott. A fiúk tudták hogy semmi esélye nálam, ezért megpróbálták leszedni rólam. Hallottam ahogy SoHee mond valamit, de mire felfoghattam volna hogy mit is, addigra már eltűnt a szobából. Ahogy körbenéztem SoHee-t keresve, Key elkapta a torkom és megpróbált földhöz vágni, de én kifordultam szorításából és ő került helyettem a földre. Én felette álltam ökölbe zárt kezemmel fenyegetve. Onew mögém lépett és megfogta ütésre feltartott kezem.
-Elég legyen! Mondhatom mindketten szégyellhetitek magatokat!-kiabált ránk.-Neked miért kell mindenkit provokálnod?-nézett Key-re, akit időközben elengedtem és feltápászkodott.
-Én csak....-kezdte Key, de Onew nem hagyta beszélni.
-Nincs semmi csak! Te pedig Jonghyun igazán uralkodhatnál magadon!-fordult felém Onew villámló szemekkel.-Belegondoltatok, hogy mi lett volna ha belép ide a menedzserünk vagy bárki más, míg ti itt bunyóztok? Akár ki is rúghattak volna titeket, esetleg repülhetett volna az egész banda is...
Key-re pillantottam, s észrevettem hogy nem csak én ijedtem meg Onew-től. De teljesen igaza volt a leaderünknek. Annyira elborult az agyam, hogy nem tudtam mérlegelni a helyzetet.
-Sajnálom.-nyögtem ki.
-Még egy ilyen és én magam megyek benyomni titeket a menedzsernél!-mondta mindkettőnkre nézve.-Te pedig Jonghyun, ha jót akarsz, most menj SoHee után és magyarázd ki magad.
A fejemhez kapva futottam ki a szobából és indultam SoHee után, bár nem tudtam merre ment. Az egyel lejjebb lévő emeleten találtam meg, egy széken ült. Gyors léptekkel elébe álltam és leguggoltam.
-Ne haragudj!-néztem a szemébe és fogtam meg kezét. Többet nem bírtam kinyögni."

"Hallottam hogy valaki gyors léptekkel felém közeledik, majd leguggol elém.
-Ne haragudj!-mondta halkan majd megfogta a kezemet.
-Nem haragszom.-feleltem nyugodtan, majd hátradőltem a székben és magam mellé húztam.
-Csak aggódom... Nem akartam hogy miattam menjen tönkre a barátságotok. Bár ezek után nem hiszem hogy Key bármit is akarna tőlem... De azért legközelebb ne verd össze szegényt! Bár megértelek, legszívesebben én is neki ugrottam volna annak a lánynak akivel a képen vagy. De az csak egy félreértés volt!-legyintettem mosolyogva.-Ezt viszont majd szeretném megbeszélni Key-vel is. És szerintem jobban tennétek ha ti is beszélnétek egymással!-néztem rá, mire felsóhajtott. Pár másodpercig csak csendben hagytam hogy összeszedje a gondolatait, majd megfogtam kezét és felpattantam.
-Gyere, menjünk vissza!-indultam el a lift felé. Szótlanul sétáltunk egymás mellett de még így is éreztem hogy ideges.
-Nyugi!-öleltem át, majd beléptem a szobába. Onew feszülten tördelte a kezét, Key pedig csak idegesen pillantott rám, majd Jonghyunra. Még mielőtt bármit is mondhatott volna megragadtam kezét, majd kihúztam a folyosóra.
-Beszélnünk kell.-mondtam szemébe nézve."

"Igaza volt, beszélnünk kellett mindkettőnknek Key-vel. Semmi kedvem nem volt hozzá. Bár mikor Key-nek ugrottam, abban a pillanatban azt gondoltam róla hogy egy igazi szemétláda, azért még mindig a barátom volt és nem akartam haragban maradni vele. Így nagyot sóhajtva SoHee után indultam. Nem tudhattam hogy hogyan fog lezajlani a beszélgetés, ezért jogosan kissé meg voltam ijedve. Nem szerettem volna sem veszekedni, sem ismét verekedni.
SoHee kihúzta Key-t a folyosóra. Amint meglátott engem kiült a nem-tetszés az arcára. SoHee épp szólni készült, de nem hagyhattam hogy ő vigye el helyettem a balhét, így szavai elébe vágtam.
-Nagyon sajnálom, ami történt. Igazán nem tudom, hogy mi ütött a fejembe...
-Én tudom. Egyszerűen féltékeny vagy öreg, semmi más bajod nincs. Én meg is értem, de legközelebb ne ugorj nekem légy szíves.-mondta Key a végére elmosolyodva.-Tudom nekem is elég nagy a szám, de csak az igazat mondtam. Amit többször nem fogok megtenni, most hogy tudom milyen gyilkos módon tudsz verekedni.
Erre felnevettem. Key felém nyújtotta jobb kezét, amit meg is fogtam.
-Akkor szent a béke?-néztem rá egyik szemöldökömet felvonva, de mosolyogva.
-Azt hiszem igen. De csak akkor, ha nem akarsz többé megverni engem!-rázta meg nevetve a kezem Key."

20.rész

"Kissé el voltak bizonytalanodva, de végül elénekelték a dalt. Nagyon jó hangjuk van, de még mindig Jonghyun-é tetszett a legjobban. Talán azért, mert őt hallottam először énekelni. A szám végeztével édesen megölelgették egymást, majd felém fordultak.

-Na, hogy tetszett?-kérdezte tőlem Jonghyun.

-Nagyon jó volt!-vigyorogtam. Csak ennyit tudtam kinyögni, mire elmosolyodtak.-Bár én nem értek az énekléshez, de jól összehoztátok, nagyon tetszett!-néztem végig rajtuk mosolyogva.

-Az első koncerteteken számíthattok rám, az első sorban fogok tombolni!-vigyorogtam, mire felnevettek.-De sajnos most mennem kell-néztem órámra.-És szerintem már nektek is lejárt a "munkaidőtök".-mondtam, mire helyeselve összeszedték a cuccaikat. Megfordultam hogy megkeressem Jonghyunt, de még a lélegzetem is elállt. Épp a pólóját vette át, de pont láttam tökéletesen kidolgozott kockás hasát. Nyeltem egy nagyot és próbáltam úgy tenni mintha semmit nem láttam volna. Tekintetem véletlenül összetalálkozott Onew vigyorgó arcával. Tehát ő biztos látta a reakcióm. Mosolyogva megráztam a fejem, majd kabátomért nyúltam."

"Nagyon örültem neki, hogy SoHee-nek tetszett a dal. Persze nem volt tökéletes, az arca mégis ragyogott a dalunk után. A falióra szerint is ténylegesen lejárt az időnk, így mindenki elkezdte összeszedni a cuccait. Persze én voltam a leglassabb, mivel általában át szoktam venni a pólómat. Míg a fiúk már el is tűntek, SoHee megvárt engem. Pólómra pulóvert húztam, majd felkaptam a kabátomat és táskám.

-Elviszlek.-pörgettem meg a kocsikulcsot ujjaim között.-Persze csak akkor, ha nem akarsz gyalogolni.-nevettem. Furcsamód kissé zavarba jöttem, hogy csak ketten maradtunk a teremben. Már úgy megszoktam, hogy mindig a próbák alatt van itt, mikor a fiúk is itt vannak. Így ilyenkor különösen jól esett akár egyetlen mosolya vagy érintése."

"Már csak pár hét és itt a karácsony és még mindig nem tudom milyen ajándékot adhatnék Jonghyunnak...

Itt sosem szokott sok hó esni-ha esik is akkor nem sokáig marad meg-most viszont mindent fehér hótakaró borít. Felhúztam a csizmámat, majd magamra kaptam a kabátomat és kiléptem az ajtón. A hó halkan ropogni kezdett a lábam alatt. Füttyentettem egyet, mire Nana farkát csóválva futott felém. Úgy nézett ki mint egy nagy hógolyó, mire felnevettem. Ráraktam a pórázát, majd sétálni indultam vele. Nem akartam most Jonghyunt zavarni, tegnap is majdnem elaludt a próba szünete alatt. Most is próbálnak, de nem mehettem be, mert a menedzserük is bent van velük. Remélem hogy meg lesz velük elégedve, nagyon keményen dolgoztak az elmúlt pár hétben....

Hiába gondolkoztam mit adhatnék Jonghyunnak, semmi nem jutott az eszembe. Tanácstalanul sóhajtottam egyet, majd elindultam a park felé.

***

Sietve léptem be a házba, majd vacogva készítettem magamnak egy forró teát. Nem sok időt töltöttem a hidegben, de még így is áthűltem. Lehuppantam a kanapéra majd előkaptam a telefonomat.

-Szia! Hogy sikerült a próba?-küldtem el Jonghyunnak a rövid üzenetet."

"Keményen dolgoztunk a mai napon. Nem mintha máskor nem tartanánk erős próbákat, de ma bent volt a menedzserünk is, aki árgus szemekkel figyelte minden mozdulatunkat. Nagyon jó koreográfiát raktunk össze a dalhoz, amihez már volt zenei alapunk. Mindenkiben ott volt a bizonyítási vágy, mindenki 100%-ot akart nyújtani, így a túl erős koncentráció következtében vétettünk néhány apróbb hibát. De a menedzser büszke volt ránk, nagyon megdicsért minket. Ez a dicséret mindenkinek jól esett, de közel sem annyira derített fel minket, mint SoHee bókjai.

Miután a menedzser elment, körben leültünk a parkettára egy kicsit pihenni. Azon gondolkodtam épp, hogy mit csinálhat az én kedvesem, mikor Onew felém fordult.

-SoHee jön holnap?-kérdezte.

-Nem tudom, ma még nem beszéltem vele. De azt hiszem jönni fog.-válaszoltam az utolsó mondatnál elmosolyodva.

-Hát jó lenne ha eljönne. Egy ilyen szépség nem hiányozhat innen.-jegyezte meg Key. Abban a pillanatban azt hittem vérszemet kapok. A féltékenység ördöge a vállamra ült és arra biztatott, hogy ugorjak neki bandatársamnak.

-Hogy mit mondtál?-kérdeztem vissza kissé ingerülten.

-Csak megdicsértem a barátnődet. Nyugi Jonghyun, semmi rossz szándékom nincs!

Nem nyugodtam meg teljesen, de már nem mondtam inkább semmit."

"Másnap már 1 órával hamarabb beértem a próbaterembe, mint a fiúk. Sóhajtva felmértem a tükrös termet, majd munkához láttam. Egy kicsit kidekoráltam a szobát hogy ne legyen annyira üres. Fél óra után egy kicsit megálltam és megnéztem a végeredményt. A tükör előtti fal eddig teljesen üres volt, így az SM bandáinak posztereit ragasztottam ki. Egy kicsit elmosolyodtam amint tekintetem a Shinee képére tévedt. Sokkal hangulatosabb volt így a szoba, mint üres fehér falakkal. Gyorsan órámra pillantottam. A fiúk már biztosan az épületben vannak, így kiléptem a teremből és elindultam az emelet felé. Nem kellett sokáig keresgetnem a szobát, amin hatalmas felirattal a SHINee név díszelgett. Halkan kinyitottam az ajtót, majd bekukucskáltam. Onew felém kapta a fejét, majd mosolyogva intett egyet. Beljebb léptem, majd megpillantottam Jonghyunt az egyik székben aludni, hátradöntött fejjel. Elvigyorodtam, majd mögé léptem. Kezeimet arcára simítottam, majd adtam egy puszit homlokára. Sóhajtott egyet, de nem ébredt fel. Mosolyogva léptem el tőle, majd a többiek után indultam. Éppen akkor lépett ki egy másik szobából Key és Taemin. Felnevetve kócoltam össze frissen vágott hajukat. Taemin arrébb ugrott, míg Key csak grimaszolni kezdett, majd közelebb lépett hozzám.

-Neked is szia!-nevetett fel, majd átölelt, mire kicsit meglepődtem.

-Szia!-mosolyogtam, majd megveregettem a vállát és elengedtem. Zavartan megfordultam miközben hajamat piszkáltam. Jonghyunra pillantottam, aki összehúzott szemöldökkel, fáradt tekintettel pislogott rám. Elmosolyodtam, majd leültem mellé. Reméltem hogy nem érti félre Key ölelését, bár láttam rajta hogy kezd ideges lenni."

"Ahogy beértünk a kiadóba, már mentünk is fel a számunkra kijelölt saját kis "öltözőszobánkba". Sporttáskámat leraktam egy sarokba, majd ledobtam magam egy székbe. Tegnap a Key és köztem keletkezett konfliktus miatt nem igazán tudtam aludni, így néha el-el pilledtem, végül a fiúk mozgásának megnyugtató zajaitól álomba is merültem. Taemin hangjára ébredtem fel, ahogy félreugrott és feldöntött valamit. A szemem elé táruló kép nem igazán volt ínyemre: Key SoHee-t ölelgette. Azonnal eszembe jutott a tegnapi megjegyzése és azzal együtt visszatért a dühöm is. Láttam SoHee arcán, hogy ezt észrevette és le is ült mellém. De én felálltam és Key elé léptem.

-Jobban tennéd, ha leszállnál róla!-mondtam a szemébe.

-Ez csak egy ölelés volt, nyugi!-tette nyugtatólag Key vállamra a kezét, amit leráztam.

-A te érdekedben remélem, hogy tényleg csak ennyiről van szó."

19.rész

"Pár másodpercig elgondolkodott hogy hova is mehetnénk, majd gyorsan megnézte a telefonján az időt. Elmosolyodott, majd megragadta kezemet és húzni kezdett. Nem mondott semmit hogy hova megyünk, ezért inkább csak csendben követtem őt. Beültünk a kocsiba majd elindultunk. Nem tartott sok ideig míg újra leparkoltunk. Az ismerős épület láttán el kellett hogy mosolyodjak. Megfogta kezem, majd bevezetett a kiadóba. Kíváncsian figyeltem hogy merre megyünk. Végül befordult egy kis folyosóra és egy nagy ajtó elé lépett. A zene hallatán rájöttem, hogy valószínűleg itt szoktak gyakorolni. Amint beléptünk, 4 érdeklődő szempár nézett vissza ránk. Az egyik fiú elindult felém, majd mosolyogva bemutatkozott. Aztán őt követték a többiek is. Gyorsan megpróbáltam megjegyezni a neveiket. Onew, Minho, Key és Taemin... A névmemóriám sose volt a legjobb. Még nem is debütáltak, de már tudtam hogy sikeresek lesznek.
-Örülök hogy találkoztunk!-néztem végig a mosolygós arcokon.
-De...Tulajdonképpen mi is a banda neve?-kuncogtam fel, ugyanis azt senki nem említette."

"-Még nincs nevünk...-felelte a mi drága maknae-énk. Elkomorodtam. Annak ellenére, hogy gondolkodnunk kellett volna a csapatneven, még senki nem talált ki semmit. Szégyelltem magam, hogy nekem sem jutott eszembe semmi névötlet. Minho jött oda mellém és vállamra tette a kezét.
-Még gondolkodunk rajta.-mondta SoHee-re mosolyogva. Tény és való, hogy a fiúknak nagyon szimpatikus lett a lány. Behoztunk neki egy széket és leültettük a terem szélébe. Végül is próbára jöttünk, muszáj volt dolgoznunk. Key elindította a zenét és beálltunk alakzatba. Vagy négyszer-ötször próbáltuk el az új koreográfiát, mire már teljesen jól ment. Tánc közben néha-néha oldalra pillantottam SoHee-re, aki vigyorogva nézett minket."

"Vigyorogva figyeltem ahogy táncolnak. Mindannyian nagyon jól csinálták, látszott hogy sokat gyakoroltak. Már vagy ötször próbálták el a koreográfiát, de nem látszott rajtuk a fáradtság. Észrevettem hogy Jonghyun néha-néha rám pillant, ami még nagyobb mosolygásra késztetett. Mikor végleg befejezték a táncot, hangosan megtapsoltam őket. Taemin és Key-azt hiszem ők voltak azok- leültek mellém a földre, a többiek csak körém gyűltek.
-Nagyon jó volt! Szinte ragyogtatok!-mondtam mosolyogva, majd elgondolkodtam.-Mit szóltok a Shinee-hoz? Ez a név illene rátok, hiszen szinte ragyogtatok miközben táncoltatok.-adtam az ötletet, majd körbenéztem a fiúkon.
-Nekem tetszik!-felelte mosolyogva Onew. A többiek is bólogatni kezdtek, tetszett nekik az ötlet. Jonghyun csak mosolygott, de még nem mondott semmit.
-Na?-kérdeztem tőle mosolyogva."

"Fellélegeztem mikor abbahagytuk. Egy kicsit már kezdtem fáradni, de ez még meg sem kottyant a múlt heti próbákhoz képest. Lihegve odagyűltünk SoHee köré, aki lelkesen tapsolt nekünk. Örültem, hogy tetszett neki amit összehoztunk. Láttam, hogy a többiek büszkeségét is dagasztja amit mondott. És akkor jött a névötlet. Shinee... Tökéletes! A többieknek is tetszett az ötlet.
-Nagyon jó!-válaszoltam vigyorogva kérdésére. Egy év alatt remek szintre feltornáztuk magunkat, ráadásul nevünk is lett. Komoly izgalomba jöttem. Tudtam, hogy még sok idő van vissza a debütálásunkig, de már alig vártam hogy megjelenhessen az első lemezünk.
****
Két hónap múlva ugyanígy a próbateremben voltunk, SoHee-vel együtt. Természetesen már oly szinten el voltunk fáradva, hogy a tánc végét szinte muszáj volt elökörködnünk. Mindenki Taemint piszkálta, persze nem sértegetéssel, hanem csak úgy poénból. Ennek a vége kicsi a rakás lett, aminek az alján a mi drága maknae-énk feküdt. Épp röhögve tápászkodtunk fel, mikor belépett a menedzser a terembe, néhány papírral a kezében. Meghajolva köszöntöttük és körbeálltuk.
-Nos, a bandanevet levédtük, tehát hivatalosan is a SHINee nevet kaptátok.
Itt egy kisebb tapssal jutalmaztuk a bejelentést, majd csendre intett minket. A menedzser kiosztotta nekünk a lapokat amiken dalszövegek álltak, mindegyiken ugyanaz.
-Ezt a dalt kellene begyakorolnotok. Ez lesz a ti debütálásotok száma, úgyhogy tessék nagyon komolyan venni!
Hangja nagyon szigorúnak hatott, de ezt meg is értettem, hisz néha nem volt könnyű velünk. A dalszövegek mellé mindenki megkapta a saját kottáját. Nagyot fújtam, mikor megnéztem az enyémet. Nem lesz könnyű dolgom.
-Bőven van időtök rá, nem kell elsietni. A dalszöveg megtanulását vegyétek "házi feladatnak".-mondta vigyorogva, mire felnevettünk.-De most munkára!-parancsolta, majd kilépett az ajtón."

"Nem telt el úgy próba, hogy a végén ne ökörködtek volna. Nevetve figyeltem ahogy egymás hegyén-hátán fetrengenek. Olyanok voltak, mint az önfeledten játszadozó kisgyerekek. Bár hamarosan debütálni fognak és akkor sajnos nem lesz ennyi idejük hülyéskedni. Pár másodperc múlva a menedzserük lépett be az ajtón. Csendben figyeltem ahogy kiosztogat néhány papírt, majd vált velük néhány szót és kisétál a teremből. Amint becsukódott az ajtó, felpattantam a székemből és futólépésben a fiúkhoz sétáltam.
-Muti!-néztem kíváncsiskodva az egyik lapra. Gyorsan végigolvastam a dalszöveget, majd hátrébb húzódtam. Csak most vettem észre, hogy szegény Key semmit nem tudott olvasni, mert fejemmel eltakartam a lapot.
-Bocsi!- nevettem fel halkan, majd Jonghyun mellé léptem. Egyik kezemmel átkaroltam, majd rá pillantottam. A lapot nézte, de mélyen gondolataiba volt merülve. Elmosolyodtam, majd a többiekre néztem. Több mint két hónapja ismerem őket, de még nem hallottam őket énekelni. Mindig csak a táncpróbákon voltam jelen. Persze néha hallottam hogy halkan dúdolgatnak valamit, de az nekem nem volt elég.
-Nem akarjátok elénekelni?-kérdeztem"

"SoHee kérdése meglepett minket. Egymásra néztünk és elvigyorodtunk.
-Akkor készülj fel a nevetésre!-jelentette ki Key. SoHee értetlen arca láttán muszáj volt elmosolyodnom.
-Tudod, ha először éneklünk el egy dalt, általában mindig rém hamisak vagyunk.
Erre ő is elmosolyodott, de láttam az arcán, hogy még mindig szeretné hallani a dalt.
-Kíséret nélkül furcsa lesz.... de egye fene!-adta be a derekát Onew.
Mindenki gyorsan átfutotta a kottáját és a szövegrészét, majd körbeálltuk SoHee-t. Végül is ő volt az első és egy szem közönségünk így szerettünk volna igazán neki énekelni. Aztán elkezdtük a dalt.
Kicsit még bizonytalanul "botladozott" a hangunk, de egész jól összehoztuk a dalt. Taemin olyan frazírokat énekelt be, amit eddig még nem hallottunk tőle. Még sosem sikerült ilyen jól elsőre elénekelnünk egy dalt. Talán azért ment így, mert tudtuk, hogy ez a miénk és senki másé. Onew büszkén mosolygott ránk, míg mi egymás nyakába ugráltunk örömünkben a dal végén. Mikor véget ért az ölelgetés, egyszerre fordultunk oda SoHee-hez.
-Na, hogy tetszett?-kérdeztem szemébe nézve."

18.rész

"Azt hittem megemlíti hogy nem válaszoltam a levelére, de ehelyett csak megölelt és megpuszilta a homlokomat. Felkapta csomagjaimat, majd elindultunk a kijárat felé. Teljesen megfeledkeztem barátnőmről, így gyorsan hátra kaptam a fejemet. Szülei már ott álltak mellette, de elkapta pillantásomat és vigyorogva integetni kezdett, mire felkuncogtam. Intettem neki egyet, majd újra Jonghyunhoz fordultam. Szó nélkül elvettem tőle az egyik táskámat, majd óvatosan tenyerébe csúsztattam kezemet. Már nagyon hiányzott érintése, így jólesően kirázott a hideg. Tudtam hogy rám nézett, de én csak halvány mosollyal a földet pásztáztam. Nem gondoltam volna hogy bárki is várni fog rám a reptéren, hát még azt nem hogy Ő ott lesz. Hamarosan megpillantottam az ismerős kocsit, mire elvigyorodtam. Egyszer ellopom tőle azt az autót... De előtte megtanulok vezetni. Behuppantam az anyósülésre, majd megvártam hogy ő is beszálljon.
Nem szóltunk egy szót sem, csak a motor halk zaja törte meg a csendet. Indulás óta folyamatosan őt bámulom, és nem bírom abbahagyni a mosolygást. Tudta hogy őt figyelem, néha észre is vettem szája sarkában elbújni egy halvány mosolyt. Mikor megálltunk a pirosnál elvigyorodott, majd kérdő tekintettel felém fordult. Hangosan felnevettem és megráztam a fejemet jelezve, hogy nem tudom megválaszolni miért bámulom őt folyamatosan.  Odahajoltam hozzá, majd mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára és visszaültem a helyemre."

"Jó érzés volt ahogy megfogta a kezem és végre magam mellett tudhattam. Igaza volt a fiúknak, hogy minden rendbe fog jönni köztünk. Már az sem érdekelt, hogy elolvasta-e a levelet, az volt a fontos, hogy itt volt velem. Szemem sarkából állandóan őt bámultam, egyszerűen nem bírtam betelni jelenlétével. Néha-néha észrevettem hogy ő is néz engem s ettől el kellett mosolyodnom. Bepakoltam a csomagjait a kocsi csomagtartójába, majd beültem a volán mögé. Miután elindultunk, gondolataimban téma után kutattam, de nem volt rá szükség. Jó volt így csendben ülnünk egymás mellett. Még ha nem is beszélgettünk, teljesen megértettük egymást. Mikor a pirosnál megálltunk, rá pillantottam vigyorogva. Kimondatlan kérdésemre csak megrázta a fejét és felnevetett. Majd kaptam tőle arcomra egy puszit.
-Belső tulajdonságok nem változtak nálad, annyi szent!-nevettem fel.-De a hajad nagyon tetszik!-jegyeztem meg miközben zöldre váltott a lámpa és befordultunk jobbra a kereszteződésben. Lassan odaértünk hozzájuk."

"-A te hajad is tetszik!-mosolyodtam el, majd végighúztam ujjam egyik szőke tincsén. Kezdett ismerőssé válni az utca, tudtam hogy hamarosan hazaérünk.
-Tudod, megkaptam a leveled...-kezdtem halkan bizonytalanul, mire egy pillanatra rám kapta tekintetét, majd újra az útra figyelt.-Azért nem válaszoltam, mert szerettem volna ezt személyesen megbeszélni veled. Dühös vagyok magamra, amiért egy ilyen dolgon így felkaptam a vizet. Természetesen nem vagyunk együtt azzal a sráccal, csak féltékenységből csináltam a képet. Nem neked kellett volna bocsánatot kérned, mikor én voltam az, aki megbántott téged.-mondtam miközben leparkoltunk a rég nem látott házam elé.
-Még egyszer...Sajnálom!-sóhajtottam, majd halkan kikapcsoltam a biztonsági övemet. Kezem derekamhoz súrlódott, mire alig hallhatóan felszisszentem. El is feledkeztem csípőmről és a frissen készült tetoválásomról. Oldalamon egy 'Bling Bling' felirat díszelgett, de még nem akartam megmutatni neki. Még nem...."

"Elmosolyodtam mikor végigsimított hajamon. Örültem hogy tetszett neki az új hajszínem. De arckifejezésem elkomolyodott amint megemlítette a levelet. Nem akartam szóba hozni ezt az egészet, szívesebben zártam volna le a dolgot egyszer s mindenkorra. De végighallgattam mondandóját. Egy dologban nem értettem vele egyet.
-Én is pont ugyanolyan hibás vagyok. Ha rögtön elmondtam volna, hogy az a kép csak egy rokonommal készült, akkor nem indul el ez az egész.
Lassan leparkoltunk a házuk elé. Miközben kicsatoltam az övem, meghallottam, ahogy SoHee halkan felszisszen. Miután kiszálltunk a járműből, felé fordultam.
-Fáj valamid?-léptem oda hozzá aggódva.-Talán a bokád?"

"Ahogy aggódva hozzám lépett el kellett hogy mosolyodjak.
-Dehogy!-legyintettem vigyorogva, de nem mondtam meg neki miért szisszentem fel. Megfogtam a csomagjaimat, majd elindultam a ház felé.
-Gyere!-szóltam neki, majd kinyitottam az ajtót. Furcsa volt újra itthon lenni. Elindultam szobám felé, majd benyitottam és ledobtam táskáimat. Körbenéztem. Mosolyogva nyugtáztam, hogy semmi nem változott. Jonghyun csak csendben nézett körbe a szobámban, el is felejtettem hogy ő még nem volt itt bent. Szüleim még nem voltak itthon, mindketten dolgoztak, de azt furcsáltam hogy Nanát nem találom sehol.
-Őszintén szólva nincs sok kedvem itthon maradni egyedül. Nincs kedved eljönni valahová?-néztem rá mosolyogva."

"Elindultam utána, csak csendben lépkedtem mögötte. Furcsának tartottam hogy nem árulta el mi fáj neki, pedig tisztán hallottam, ahogy felszisszent. Inkább nem firtattam a dolgot. Alaposan megnéztem magamnak a szobáját. Sokkal vidámabb volt az enyémnél és sokkal világosabb is. Nagyon tetszett. Szemlélődésemből kérdése ébresztett fel. El kellett gondolkodnom rajta, hogy hová is mehetnénk ilyenkor. Aztán eszembe jutott a délutáni extra próbánk. Reggel elég siralmas volt a teljesítményünk így megbeszéltük, hogy délután újból összeállunk. Megnéztem gyorsan a telefonom. Máris késésben voltam. Megfogtam SoHee kezét és mosolyogva magam után húztam. Nem mondtam neki semmit, hogy hova megyünk, inkább legyen meglepetés. Kocsival alig két perc alatt ott voltunk a kiadónál. Míg felértünk a másodikra végig fogtam SoHee kezét. Láttam rajta, hogy nagyon kíváncsi. Már javában szólt a zene, mikor beléptünk. A fiúk megálltak táncolás közben és felénk fordultak. Onew jött oda először bemutatkozni SoHee-nak, majd szép sorjában a többiek."

17.rész

"Már csak fél év és újra hazautazhatok. Nagyon bántam hogy így viselkedtem Jonghyunnal, de mivel többet már nem keresett szinte biztos voltam benne hogy dühös rám, vagy csak a barátnőjével van. Az iskola elég kemény, alig volt valami szabadidőm, a tanulás teljesen lefoglalt. 1 hét múlva írok egy vizsgát, de még mindig nem éreztem magam teljesen felkészültnek. Teljesen a dolgozatokra koncentráltam, így meglepett mikor kaptam egy levelet egy ismeretlen feladótól. Érdeklődve és kíváncsian bontottam ki.
"Drága SoHee..."-olvastam az első sort. Azonnal felismertem az írását, mire pulzusom az egekbe szökött. Nagy nehezen végigolvastam a sorokat, majd megszédülve kaptam fejemhez.
-Minden rendben?-lépett mellém aggódva osztálytársam, de képtelen voltam neki válaszolni. Csak az járt a fejemben, hogy hogy lehettem ilyen vak hogy ezt félreértem. És persze nem gondoltam bele hogy lehet hogy az a lány csak a rokona, féltékenységből azonnal azt mondtam neki hogy van valakim. Most hatalmasat csalódhatott bennem. Lassan elbicegtem az ágyamig, majd leültem. Ki voltam merülve és ez a levél most feltette az i-re a pontot. Nem tudtam mit válaszolhatnék neki, nagyon szégyelltem magam. Végül úgy döntöttem, hogy kivárom ezt a pár hónapot, és majd személyesen beszélek vele.
*
Nagyon boldog voltam, mert 2 héttel hamarabb hazaengedtek minket. Ráadásul a vizsgáim is jól sikerültek. Már csak pár óra volt hátra a gépem indulásáig. Izgatottan ültem a reptéren, csak Jonghyun járt az eszemben. Vajon mit fog szólni hogy hamarabb hazaérek? Egyáltalán ha még kíváncsi rám, fel fog ismerni? Mert külsőm kicsit megváltozott. Sötétbarna hajam kicsit megnőtt és vörösre lett festve az egyik színdarabban való szereplésem miatt. Már kezdtem megszokni az amerikai életet, de örülök hogy újra hazamehetek. Csak telne már el az a pár óra és lennék végre otthon."

"Sokat vártam, de nem jött semmi válasz. Kezdtem úgy érezni, hogy talán el sem olvasta a levelet. Jobb lett volna, ha lemondok róla, de nem bírtam megtenni. Még mindig bíztam benne hogy talán lehet köztünk valami, s sóvárogva vártam, hogy hazaérjen. Két héttel az egy év letelte előtt már nem bírtam tovább, fel kellett hívnom. De nem vette fel. Ezután az iskolát hívtam fel. A titkárnő aki felvette a telefont elmondta, hogy az a diák akit keresek már úton van Korea felé. Megkérdeztem tőle, hogy melyik géppel fog indulni s miután ezt elmondta, megköszöntem segítségét és elbúcsúztam. Amilyen gyorsan csak tudtam, utánanéztem a repülőgép érkezési idejének. Még volt egy óra hosszám, ami elég lesz ahhoz, hogy a reptérre érhessek. Nem túlzottan érdekelt, hogy hogyan is nézek ki, csak kabátot és cipőt húztam, majd rögtön kocsiba ültem. Elébe kellett mennem a dolognak, tudnom kellett, hogy szeret-e még. Amilyen tempóban vezettem, tíz perccel előbb odaértem a reptérre. A váróban ácsorogtam a többi várakozó emberrel együtt. Idegesen pillantgattam körbe-körbe, tekintetemmel őt keresve"

"Képtelen voltam elaludni, bár kissé fáradt voltam és az utazási idő is elég hosszú. Végül a maradék pár órában sikerült valamennyit pihennem. Mikor felébresztettek hogy hamarosan leszállunk, szemeim gyorsan kipattantak, minden fáradtságom elszállt. Bekapcsoltam biztonsági övemet és kipillantottam az ablakon. Utoljára 1 éve láttam ezt a helyet. Végre újra Koreában lehetek. Nagy levegőt véve dőltem hátra és próbáltam magam lenyugtatni. Amint földet ért a gépünk, osztálytársam biztató mosollyal fordult felém, mire elvigyorodtam. Tudtam hogy ez a mosoly azt jelenti, hogy miután leszálltam azonnal keressem meg Jonghyunt és mondjak el neki mindent.
*
10 perce szálltunk le, már csomagom is a kezemben volt. Körbenéztem, majd elmosolyodtam. Hiába nem ismertem senkit, mégis jó volt újra koreaiakat látni.
-Gyere, induljunk.-szólt barátnőm, miközben felkapta vállára a táskáját. Rengeteg bőrönddel a kezünkben elindultunk a kijárat felé. Csendben lépkedtünk egymás mellett, de társam hirtelen megállt majd rám nézett. Érdeklődve pillantottam rá.
-Tudod, most nagyon irigyellek!-húzódott mosolyra a szája.
-Miért?-néztem rá értetlenül, mire csak felkuncogott és fejével a hátam mögé bökött. Lassan, érdeklődve megfordultam. Pulzusom a magasba szökött, gyomrom megremegett. 1 év után újra láthatom őt.
-Menj már.-lökött meg barátnőm, mire lassan elindultam. Jonghyun még nem vett észre, nekem háttal állt, de amint meghallotta hogy valaki közeledik felé hátra kapta tekintetét. Szemmel láthatóan megváltozott. Sokkal izmosabb lett és haja vége szőke színt kapott. Mikor már csak pár lépés választott el tőle, táskáimat a földre dobtam és szó szerint nyakába ugrottam. Nem mondtam semmit csak szorosan átöleltem. Könnyes szemekkel rá néztem, majd két kezem közé fogtam arcát.
-Nagyon hiányoztál! És sajnálom!-suttogtam majd lassan megcsókoltam."

"Amint megpillantottam őt, szinte megállt körülöttem a világ. Pár másodpercig tétováztam, hogy én lépjek-e felé, de teljesen felesleges volt. Pulzusom az egekig emelkedett, ahogy egy év után végre a karomba zárhattam. Mindent elfelejtettem-, a veszekedéseinket, a buta érzéseket és hogy nem hittem benne, hogy lehet még az életemben ilyen pillanat. Hűs tenyerei az arcomra simultak, s a szemembe nézett. Szinte meg sem hallottam amit mondott, hosszan megcsókoltuk egymást. Nem érdekelt hogy hányan vannak ott, hogy hányan bámulnak rosszallóan minket, most csakis ő létezett számomra.
-Többet itt ne hagyj! Érted?!-töröltem le mosolyogva arcáról a könnyeit, miközben a sajátjaimmal küszködtem. Magamhoz szorítottam és megcsókoltam a homlokát. Így álltunk ölelkezve jó néhány percig, aztán eltávolodtunk egymástól.
-Menjünk!-mosolyogtam rá, majd felkapkodtam csomagjait a földről és együtt elindultunk a kijárat felé."

16.rész

"Akárhányszor mikor volt valamennyi kis szabadidőm, valami mindig megakadályozott abban, hogy beszélni tudjak Jonghyunnal. Aggasztott hogy ilyen ritkán hallok felőle és kezdtem félni hogy nagyon eltávolodunk egymástól. Nem telt el úgy nap hogy ezekre ne gondoltam volna, de mindig megnyugtattam magam, hogy képesek vagyunk kivárni ezt az 1 évet. Most is éppen az egyik tankönyvemet bújtam, de képtelen voltam odafigyelni, gondolatba teljesen máshol jártam. Sóhajtva csuktam be a könyvet belátva, hogy így semmit sem tudok tanulni. Megkerestem telefonomat, majd böngészni kezdtem az interneten, hátha valami felkelti a figyelmemet. Fél óra után már ezt is kezdtem unni de éppen amikor kiléptem volna, megpillantottam egy képet, ami teljesen lesokkolt. Ő volt rajta egy másik lánnyal. Arcán őszinte mosoly ült miközben átkarolta az ismeretlen csajt, aki úgyszintén vigyorgott. Nem akartam elhinni amit látok. Azt mondta hogy szeret és most mégis mással látom. Idegesen léptem ki a weboldalból, majd kisiettem a szobából. Nem tudtam mit csinálok, teljesen elöntött a düh. Lehuppantam a legközelebbi fiúosztálytársam mellé, majd arcunk elé dugtam a telefont. Először értetlenül rám nézett, majd mivel tudta hogy fotózni akarok, belemosolygott a kamerába. Miután elkészült a kép csak annyit tudtam kinyögni neki hogy "köszi", aztán vissza is rohantam a szobámba. A sírás fojtogatott miközben feltöltöttem a képet az egyik közösségi portálra. Nem tudom miért csináltam, talán féltékennyé akartam tenni. Végül nem bírtam tovább, zokogva dőltem az ágyamra és próbáltam feldolgozni hogy neki már nem kellek."

"Fáradtan ültünk le kör alakban a próbaterem közepén. Taemin hanyadt dőlt és lehunyta szemeit. Ma nagyon keményen dolgozott, bárki nézhetett rá, megmondta volna hogy nagyon fáradt. De mindenki el volt már pilledve. Unalmamban előhúztam zsebemből a telefonom és felmentem twitterre. Épp a friss eseményeket nézegettem, mikor megpillantottam egy képet. Köpni nyelni nem tudtam, ahogy a két mosolygó arcra pillantottam. SoHee... Pár percig azt hittem, hogy elárultak, úgy éreztem megcsaltak. De ahogy jobban megnéztem SoHee arcát, rá kellett jönnöm: egyáltalán nem volt őszinte a mosolya, s szemében szomorúság bújkált. Az a mosoly túl kényszeredett volt, kicsit talán olyan, mintha visszavágásnak szánná valamire. És akkor leesett. Tegnap hazajött a nagybátyám és az unokatestvérem európai körútjukról. Az unokahúgommal annyira örültünk egymásnak, hogy még a reptéren készítettünk egy közös fotót, amit rögtön fel is töltöttem. Valószínű hogy SoHee megláthatta és rosszra gondolhatott. Hát ilyen kis féltékeny az én szívem csücske? Elmosolyodtam.
-Hát te meg mit vigyorogsz?-kérdezte Onew.
-Semmi. Csak most jöttem rá, hogy az én SoHee-m mennyire szeret.-válaszoltam nevetve, majd felpattantam a földről.-Ha nem baj, telefonálnék egyet.
A többiek részéről nem jött ellenvetés, így kiléptem a próbateremből és gyorshívóval már tárcsáztam is őt. Mikor felvette néhány kicsöngés után, nem vártam hogy ő szólaljon meg először.
-Szia! Nagyon tetszik a kép, amit nemrég tettél fel twitterre.-mondtam, s magamban már mosolyogtam."

"Úgy éreztem magam, mint valami hülye depis filmben. Hallottam hogy csörögni kezd a telefonom, így gyorsan letöröltem könnyeimet, hogy legalább lássam hogy ki hív. Valamiért éreztem hogy Jonghyun keres. Nagy nehezen felvettem a telefont. Meglepődtem azon amit mondott, hirtelen nem is tudtam rá mit válaszolni. Hangjából nem tudtam kivenni mire gondol.
-Szia. Örülök hogy tetszik. Azért tudod, jobban elviseltem volna hogyha a szemembe mondod hogy van valakid, nem egy képből jövök rá.-kezdtem remegő hanggal, majd folytattam tovább, nem hagytam szóhoz jutni.
-Ezért én inkább elmondom, ne mástól tudd meg....Mi...Együtt vagyunk.-mondtam akadozva. Nagyon nehéz volt kimondani azt, ami nem is igaz.
-Sajnálom.-sóhajtottam.-Sok boldogságot kívánok nektek és sok szerencsét a karrieredhez. Úgy tűnik ez nekünk nem jött össze.-húztam el a számat. Alig bírtam beszélni a torkomban keletkező gombóc miatt. Nem akartam neki hazudni, de kénytelen voltam, nagyon rosszul esett hogy "mástól" tudom meg hogy van barátnője.
-Most viszont mennem kell tanulni...Szia.-mondtam halkan, majd letettem a telefont. Erőtlenül dőltem az ágyra. Se erőm, se kedvem nem volt újra sírni. Be kellett látnom hogy mi már nem vagyunk együtt. Nagyon csalódott voltam, de még mindig nem tudtam rá haragudni. Ha neki így jobb hát legyen így."

"Nem hittem a fülemnek, mikor azt mondta hogy együtt vannak a képen látható sráccal. Én nem ezt akartam, nem így kellett volna elsülni. Ráadásul ki se magyarázhattam magam. Azt tudtam, hogy hiába is hívnám fel, úgyis kinyomná a telefont.
'Mi...Együtt vagyunk.' Szavai még mindig ott csengtek a fülemben. Hangja nem tűnt magabiztosnak, ezért nem is hittem neki. Egyenlőre. Arra gondoltam hogy hagyok neki egy kis időt, talán még változhat a dolog, ha pedig nem akkor jobb lesz így neki. Bár az nagyon bántott, hogy ilyen könnyen el tudna felejteni. Visszasétáltam a próbaterembe. Próbáltam mosolyogni, de a fiúk észrevették a letörtségemet. Rögtön rákérdeztek a dologra, de csak hosszas kérlelés után mondtam el hogy mi történt. Próbáltak felvidítani, mondták, hogy majd rendbe fog jönni a kapcsolatunk. Persze erre bólogattam, de magamban tudtam, hogy ennek most tényleg vége lett.
***
Fél év. Ennyi ideig bírtam azt, hogy ne telefonáljak vagy írjak nek. Már bántam, hogy nem rögtön a magyarázatot mondtam neki akkor a telefonba. Egy délután leültem íróasztalomhoz, tollat és papírt ragadtam, majd nekiálltam leírni mindazt amit már fél éve kellett volna tudatnom SoHee-vel.
'Drága SoHee.
Először is szeretnék bocsánatot kérni utolsó telefonbeszélgetésünk miatt. Én voltam a hibás mert cukkoltalak ahelyett, hogy elmondtam volna az igazat arról a lányról akivel a képen vagyok látható. Ő az unokahúgom Myung, aki az nap tért vissza Európából mikor a kép készült. Elárulom hogy családi, illetve rokoni szeretetnél nincs köztünk több. Reménykedtem benne hogy hazudtál, mikor azt mondtad hogy együtt vagy azzal a fiúval. De lassan kezdem elveszíteni a hitet. Sajnálom ezt az egészet és remélem nincs köztünk harag.    Jonghyun.'
A levelet a postára bíztam s vártam, hogy mi fog kisülni belőle. Talán el sem olvassa, talán igen, de nekem lassan már mindegy volt."

15.rész

"Nyeltem egy nagyot majd megköszörültem a torkomat.
-Te is nagyon hiányzol!-kezdtem el szipogni, majd rám tört egy kisebb köhögőroham. Hihetetlen hogy semmi nem hagyja hogy normálisan beszéljek Jonghyunnal.-Mielőtt megkérdeznéd, igen, beteg vagyok, de csak azért mert nem láthatlak...-mondtam, de a mondat végére elhalkultam, majd elpirultam.
-És hogy vagy? Milyen a gyakornoki élet? Rendesek a bandatagok? Nálatok is esik a hó? És veled minden rendben, nem lettél te is beteg?-rohamoztam meg kérdéseimmel.
-Bocsi nem akartalak így letámadni a kérdéseimmel.-mondtam mostmár kicsit lenyugodva, mosolyogva."

"Jól esett hallani hogy én is hiányzom neki, bár hallottam hangján, hogy nem lehet valami jó bőrben. De mielőtt rákérdezhettem volna, már el is mondta hogy mi a baja. Elmosolyodtam, mikor az okát is elmondta.
-Ha tudnád, hogy én is minimum ezer fokos lázban égek, mert te nem vagy itt mellettem!-nevettem fel. Mosolyom egyre csak nagyobb lett, ahogy végighallgattam kérdésáradatát.
-Egy: Remekül vagyok, bár kicsit talán fáradt. Kettő: Így első hét alapján nehéz ítélni, de nem könnyű annyi biztos. Három: A bandatagok mind nagyon jófejek, neked is meg kéne velük ismerkedned! Itt szó szerint szakad a hó és alig lehet kimenni a házból. És az utolsó: teljesen jól vagyok. Dido volt nagyon beteg a hét elején, de már sokkal jobban van. Neki is hiányzol.-fejeztem be alig kapva levegőt.-És most te jössz! Mesélj egy kicsit, milyen ott kint az élet? Egyáltalán hol vagy és pontosan mit tanulsz?"

"Nagy levegőt vettem, majd válaszolgatni kezdtem kérdéseire.
-Először is, nagyon szokatlan itt lenni. Minden olyan más, viszont a hó itt is esik.-nevettem fel.-Azért utaztam ki hogy színészetet tanuljak, de emellett filmrendezéssel és egyéb ilyenekkel foglalkozunk. Nem valami könnyű, főleg hogy még a nyelvet is alig tudom.-húztam el a számat. Éppen vettem a levegőt hogy tovább beszéljek, mikor hallottam hogy valaki a nevemet ordibálja a folyosón. Teljesen kiment a fejemből, hogy hamarosan megbeszélésünk lesz.
-Megyek!-kiáltottam hangosan, bár semmi kedvem nem volt lerakni a telefont.
-Sajnálom, de mennem kell.-mondtam szomorúan Jonghyunnak.-Nem tudom mikor tudlak újra hívni, most is alig van valamennyi szabadidőm. Kitartást és sok sikert! Szia....Szeretlek!-mondtam már szinte suttogva, majd leraktam a telefont. Erőt vettem magamon, majd kivánszorogtam a szobából.
*
1 hónap....1 havi folyamatos munka és szinte semmi szabadidő... És 1 hónapja beszéltem utoljára Jonghyunnal. Bár nagyon hiányzott, bele kellett törődnöm hogy a jövőnk érdekében ezt meg kell tennünk. Mindjárt itt az újév és nem tudok vele beszélni. Szörnyű érzés. Ráadásul a telefonom is tönkrement mert földhöz vágtam mikor ideges voltam. Ha már most ilyen könnyen kiakadok, hogy bírom ki egy évig?"

"Ahogy meghallottam hogy nevét kiabállják a háttérben, már tudtam, hogy mennie kell, s ettől nagyon elszomorodtam.
-Neked is! Én is szeretlek!-válaszoltam halkan. Olyan érzésem volt, mintha fojtogatnák a torkom, mikor letette a telefont. De legalább tudtam, hogy jó helye van ott és egy kisebb betegségen kívül nincs baja. Ez volt a legfontosabb.
Dido már kíváncsian várt a nappaliban, hogy megtudja ki telefonált. Még életemben nem láttam őt úgy mosolyogni, mikor megmondtam, hogy SoHee volt az.
~
Jócskán eltelt már egy hónap és nem hallottam semmit SoHee felől. Ennyi idő alatt már jobban kiismertem a többieket és remek barátokká váltunk. Már mindenkinek megvolt a művészneve csak én gondolkodtam rajta, s arra jutottam hogy maradok egyszerűen Jonghyun. Ezt le is jegyeztettük az ügynökségnél, szóval ez volt a felállás: Onew, Key, Minho, Taemin na és persze én Jonghyun. A bandanév még nem született meg, de bőven volt időnk gondolkodni. A táncedzéseknek köszönhetően kezdtem egyre erősebbé válni. Ezt persze annak is köszönhettem, hogy reggelente kimentünk a fiúkkal futni. Hamar kiderült, hogy gyorsabb vagyok mindannyiuknál, így már egyikőjük se mert kiállni ellenem futásban. Amellett, hogy így lefoglalt a munka, mindig volt időm SoHee-re gondolni hogy ő vajon mit csinálhat. Meséltem róla a fiúknak, s megígértették velem, hogy egyszer bemutatom nekik személyesen is."

14.rész

"Miután kicsit lenyugodtam, kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, hogy egy ilyen dolgon vesztünk össze. Lehet hogy normálisan is meg tudtuk volna beszélni, de most mindketten feszültek voltunk. Ő a közelgő énekesi karrierje miatt, én pedig az utazás miatt. Sajnáltam hogy így kellett elválnunk, de nem tudtam visszamenni hozzá. Nem azért mert már nem érdekelt, hanem mert nem tudnék ezek után a szemeibe nézni. Jogosan volt felháborodva, én pedig úgy viselkedtem, mintha mindenről ő tehetne. Úgy éreztem magam mint aki egy rossz álomba csöppent, aminek nem happy end a vége. Nem akartam itt hagyni Jonghyunt, sem Koreát, de nem tehettem mást, muszáj volt mennem.
***
Már most annyira hiányzik, pedig még csak 2 nap telt el azóta, hogy nem láttam. Nem bírtam, muszáj volt írnom neki valamit.
'Sajnálom amiért úgy kiabáltam veled. Remélem azért még látjuk egymást valamikor. Sok szerencsét a karrieredhez...<3'-nem tudom hogy jól döntöttem-e hogy azt a szívecskét a mondat végére írtam. Lehet hogy már nem is érdekli az üzenetem. Sóhajtva egy nagyot, hátradöntöttem a fejemet és abbahagytam a gondolkodást. Csak szomorúan bámultam ki a kocsiablakon, és az elsuhanó fákat figyeltem. Pár perc múlva meghallottam egy ismerős dallamot. Azonnal eszembe jutott Jonghyun, ahogy ezt a számot énekli a karaoke-szobában. Lehunytam szemeimet majd halkan dúdolni kezdtem. Sajnos nem tudtam végighallgatni a zenét, mert leparkoltunk az autóval. Szemeim azonnal kipattantak és gyorsan körülnéztem. A reptéren voltunk. Kelletlenül kiszálltam az autóból, majd a csomagjaimmal együtt elindultam az épület felé. Az eddigi kis nyugis életem teljesen felfordult."

"Üresek voltak nélküle az órák. Hiába próbáltam a dalszövegekre koncentrálni amiket énekelgettem, nem tudtam figyelni. Minden más volt néküle. Pont olyan fontossá vált nekem mióta megismertem, mint a légzés; nem tudtam nélküle élni. Két nappal később szörnyű érzés fogott el. Tudtam, hogy elutazik és ez nyugtalanná tett. Vajon hová utazik? Tetszeni fog ott neki? Nem lesz baja? Milliónyi más-más kérdés, de mind csak róla szóltak, és az volt a legrosszabb, hogy egyikre sem kaphattam választ. Elutazása napján sms-t kaptam tőle. Hihetetlen iramban dobogott a szívem mikor elolvastam. A bocsánatkérése felesleges volt. Nem ő volt a hibás, hanem csakis én és ezt tudatni is akartam vele. De az sms vége meglepett. Azt hittem hogy utál, amiért olyan bunkón viselkedtem. De az apró kis szívecske a szöveg végén jóleső érzéssel töltött el. Magamban már meg is fogalmaztam a választ, majd be is pötyögtem a telefonba: "Nem kell bocsánatot kérned, hisz én voltam a hibás. Nagyon sajnálom, hogy így kellett elválnunk. Ígérd meg, hogy nagyon vigyázol majd magadra külföldön! Sok sikert kívánok az életedhez! Szeretlek..." Az utolsó szót többször is kitöröltem majd újra beírtam, végül úgy küldtem el, hogy ott volt. Csak az igazat írtam le. Még mindig szerettem és ezen nem tudtam változtatni. Miután elküldtem az üzenetet, a telefont ledobtam az íróasztalomra a szobámban, majd lementem a nappaliba Dido-hoz és anyához. Ez volt az utolsó napom, amit velük tölthetek itthon végig. Mert holnap kezdődik számomra is a nagybetűs élet."

"~Sok sikert kívánok az életedhez! Szeretlek...~ Ezt a mondatot többször is elolvastam. Nyugtalanná tett hogy lehet hogy több évig tényleg nem láthatom őt. Körbenéztem a gépen. Szerencsére nem csak én voltam az egyetlen ember, aki abba az amerikai iskolába fog járni. Örültem hogy nem leszek egyedül, de most mégis olyan magányosnak éreztem magam. Felszálláskor sírhatnékom támadt hogy itt hagyom Koreát, és vele együtt Jonghyunt is.
***
Arra keltem hogy egy ismeretlen nő óvatosan felébreszt.
-Hamarosan leszállunk, kérem kapcsolja be a biztonság övét.-kért meg illedelmesen mire bólintottam egyet. Nem akartam elhinni hogy máris megérkeztünk. Fél óra múlva leszálltunk. Egy ismeretlen ország, ismeretlen emberekkel, más nyelvvel. Nehéz lesz megszoknom. Kíváncsi lettem hogy mi lehet most vele, de nem akartam neki írni. Nem akartam zavarni, szerettem volna hogy csak az éneklésre koncentráljon. Sóhajtottam egyet, majd elindultam a csomagjaimért.
-Hiányzik.-suttogtam tudatomon kívül.
-Kicsoda?-lépett mellém mosolyogva egy lány, gondolom ő is velem egy iskolába fog járni. Legyintettem egyet kezemmel majd megráztam a fejemet. Ha akartam volna sem tudtam volna most róla beszélni."

"Másnap reggel nagyon korán keltem fel. Még éppen hogy csak hajnalodott, mikor felpattantak szemhéjaim. Pulzusom kissé megugrott az izgalomtól mikor rájöttem, hogy ma hova is fogok menni. Először is szép módszeresen kiválasztottam, hogy milyen ruhát vegyek fel, majd fel is öltöztem. Nem volt flancos az öltözék, inkább mondható hétköznapinak. A szobámmal most nem törődtem, pont olyan kupisan hagytam, ahogy este volt. Eszembe jutott SoHee. Mióta őt megismertem, mindig rendet raktam reggel, s most furcsa volt hogy rendetlenül hagytam. Magamnak kellett reggelit csinálnom, ugyanis anyám még aludt, Didoval együtt. Csak egy tál müzlit csámcsogtam el, többet már nem bírtam volna enni. SoHee járt a gondolataimban. Gondoltam rá hogy felhívom őt, de az időeltérés rengeteg volt, így nem zavartam. Meg aztán mit mondhatnék neki. Csak elszomorítanám, ha megmondanám neki, hogy mennyire hiányzik. A mosogatóba tettem a müzlistálam, majd az előtérbe mentem cipőt és kabátot venni. Miután ez megvolt, felkaptam a kocsikulcsom és kiléptem a házból. Hűvös volt kint, s a szürke nagy felhőkből megállapítottam, hogy ma valószínűleg esni fog a hó. Nem tévedtem. Mire odaértem a kiadóhoz már nagy pelyhekben havazott, s a hideg levegőnek köszönhetően nem olvadt el. Vajon SoHee-nél is esik a hó? Bár tudnám! A recepciós eligazítása alapján könnyedén megtaláltam a termet, ahova mennem kellett, a harmadik emeleten. De nem én voltam az első megérkező. Egy másik srác már bent ácsorgott és tekintetével körbejárta a terem falait, majd észrevett engem is. Barátságos mosoly terült el az arcán.
-Szia! Téged is felvettek?-kérdezte továbbra is mosolyogva. Bólintottam, majd beljebb léptem."

"Kilépve az épületből megcsapott a hideg levegő. Fáradtan követtem a kis csapatot-vagyis az új osztályomat- egy ránk várakozó kisbuszig. Felszálltunk, majd helyet foglaltunk. Egy nő a sor elején felállt majd beszélni kezdett. Illedelmesen bemutatkozott majd létszámellenőrzést tartott. Figyelni kezdtem, de nem az én nevemre kaptam fel a fejemet. Az előttem ülő fiút is Jonghyunnak hívták. Nyeltem egy nagyot, majd mikor én következtem csak feltettem egyik kezemet jelezve, hogy itt vagyok. A busz lassan elindult, közben a nő tovább folytatta mondandóját. Próbáltam rá figyelni, de csak Jonghyunon járt az eszem. Mi lehet most vele? Gondolataimból az autó erős fékezése ébresztett fel. Fejem az ablaküvegnek koccant, mire morogva a homlokomhoz kaptam. Hallottam a többiek panaszkodását, tehát nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen. Kicsit ideges lettem, de mégis mosolygásra késztetett hogy így indul az első napom Amerikában. Az utazás kifárasztott, így hamar elnyomott az álom. Nem aludhattam sokat, de mikor újra kinyitottam a szememet már hullott a hó. Nem sokkal később leparkoltunk egy kollégium-szerű épület előtt.
***
Hiába telt el már majdnem egy hét, még mindig nem tudtam megszokni az itteni szokásokat. Pár nappal ezelőtt elkaptam valami betegséget, ami eléggé padlóra küldött. Sem fizikailag, sem lelkileg nem éreztem jól magam. Sóhajtva dobtam ki már vagy a századik elhasznált zsepimet. Gyorsan a telefonomhoz nyúltam majd tárcsázni kezdtem az egyik számot. Aggódni kezdtem hogy nem veszi majd fel, de az teljesen kiment a fejemből hogy a telefonszámom rejtve van. Pár másodperc múlva szívem nagyot dobbant amint újra meghallottam hangját.
-Igen?-kérdezte kíváncsian. Hangjából tudtam, hogy nem ismert fel.
-Bling bling...-mosolyodtam el, majd idegesen alsó ajkamba haraptam."

"Hamar összebarátkoztunk a többi taggal. Velem együtt mindössze öten voltunk. Alig tudtam elhinni, hogy egy ilyen neves kiadónál lehetek gyakornok, ráadásul pár év múlva igazi bandaként léphetek színpadra a többiekkel. A sok gyakorlás nap mint nap eléggé kifárasztott, így esténként mindig fáradtan dőltem be az ágyamba. De ahogy eltelt egy hét, már teljesen megszoktam a dolgot, s a hét utolsó estéjét sikerült megúsznom izomláz nélkül. Épp lent ültem a nappaliban és Didoval vakultuk a tévét, mikor megcsörrent a telefonom az előszobában. Dido már vidáman ugrott is, hogy felvegye.
-Á-á!-kaptam el, majd visszaültettem a kanapéra.-Te itt maradsz öcsipók!-vigyorogtam rá, majd kimentem és felvettem a telefont.
-Igen?-szóltam bele, mivel rejtett szám volt.
-Bling bling...-hallottam a számomra oly ismerős hangot. Szívdobogásom felerősödött, s attól kezdtem el félni hogy ezt SoHee is meghallja telefonon keresztül. Először nem tudtam mit mondani, alig mertem megszólalni. Végül kimondtam azt a mondatot, ami már nagyon rég nyomta szívemet.
-Hiányzol! Annyira nagyon hiányzol!"

13.rész

"Mélyen bele voltam merülve gondolataimba, így mikor hozzám szólt, ijedten felkaptam a fejem. Hirtelen ért a kérdése, nem is tudtam rá válaszolni. Idegesen tördelni kezdtem a kezemet, majd megpróbáltam mosolyogni.
-Majd elmondom miért siettem, de most szeretném hogyha csak az éneklésre koncentrálnál.-néztem rá egy pillanatra, majd újra az utat kezdtem el figyelni. Pár perc kocsikázás után leparkoltunk egy hatalmas épület előtt. Nagyot nyelve kiszálltam a kocsiból. Rajtunk kívül még rengetegen vártak a meghallgatásra. Már kezdtem úgy érezni, hogy én jobban izgulok mint Jonghyun. Mellé siettem, majd belekaroltam egyik kezébe.
-Nyugi, úgy is sikerülni fog!-mondtam biztatóan, majd kinyitottam a hatalmas ajtót."

"Eléggé piszkálta a csőröm, hogy ilyen titokzatos módon válaszolt. Borzasztóan kíváncsi lettem, de nem firtattam tovább a dolgot. Igaza volt, most nem vonhatja el semmi a figyelmemet. A gyomrom már idegesen remegett, mikor megálltunk a lemezkiadó robosztus épülete előtt. Még jó, hogy ilyen biztató egyéniséggel áldott meg a sors, mint SoHee.
-Nyugi, úgyis sikerülni fog!-karolt belém.
Nagyot nyeltem, mikor beléptünk az ajtón és megláttuk azt a rengeteg embert, akik mind a meghallgatásra jelentkeztek. Kaptam sorszámot, majd elfoglaltunk két széket, amik a folyosó mentén voltak kihelyezve a vendégeknek. Míg arra vártam, hogy az én számomat mondják, folyamatosan SoHee kezét fogtam, aki persze végig biztatott.
-Negyvenkettes!-kiáltották ki az előttünk lévő nyitott teremből a számom. Láttam, hogy az előttünk lévő srác leszegett fejjel jön ki. Akkor biztosan rögtön a produkció után megmondják az eredményt. Mielőtt felálltam volna SoHee adott egy apró puszit az arcomra. Nagyot sóhajtottam és lassan feltápászkodtam a székről, majd beléptem a terembe. Hárman ültek bent egy íróasztal mögött, előttük csak az üres tér volt. Kiálltam oda és bemutatkoztam, majd kérésükre elkezdtem a dalt. Éneklés közben megpróbáltam felidézni azt, mikor SoHee-vel karaoke-zni voltunk, s úgy énekeltem most a dalt, mint akkor. A kis "zsűri" teljesen le volt taglózva, mire befejeztem. Azt mondták, még sosem hallottak senkit ilyen jól énekelni és természetesen azonnal bejelentették, hogy fel vagyok véve. A szerződés megkötését holnapra tettük. Mélyen meghajolva köszöntem el és kiléptem az ajtón. Próbáltam nem vigyorogni."

"Biztatóan adtam egy puszit Jonghyun arcára, majd idegesen várakozni kezdtem. Pár perc múlva hallottam egy erőteljes, magabiztos hangot abból a teremből ahová bement. Páran rajtam kívül felkapták a fejüket. Hiába volt hangszigetelt a terem, még így is lehetett hallani gyönyörű hangját. Büszkén elmosolyodtam. Tudtam hogy fel fogják venni. Hamarosan nyílt az ajtó mire azonnal felpattantam.
-Na?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Hatalmas vigyor terült el az arcán, mire felnevettem és odaszaladtam hozzá.
-Tudtam, tudtam!-szorongattam, majd szemeibe néztem.
-Tudtam hogy sikerül!-halkultam el, majd nyomtam egy puszit a szájára és elengedtem.
***
Még mindig nem mondtam el Jonghyunnak. Egyszerűen nem bírtam, hiszen olyan boldog hogy felvették. És már eltelt egy hét. Éppen hozzá indultam volna hogy elmondjam neki, mikor anyám megállított.
-Most hívtak telefonon.-kezdte, de tekintetéből semmit nem tudtam leolvasni.
-Előrébb hozták az indulásod időpontját...Holnapután indulnod kell.-fejezte be mondatát. Nem akartam elhinni hogy egy hét múlva már nem leszek itt. Fogtam magam és anyámat faképnél hagyva úgy ahogy voltam, rohanni kezdtem. Még a kabátomat sem vettem fel.
-Beszélnünk kell...Mindjárt ott leszek nálatok...-írtam gyorsan egy SMS-t Jonghyunnak, de már könnyeimmel küszködtem. Kb. 10 perc múlva már ott álltam házuk előtt. Ahogy kinyílt az ajtó és megpillantottam arcát már nem bírtam tovább, sírva dőltem a kerítésnek."

"Először el sem hittem hogy felvettek. Mintha egy mesébe csöppentem volna és egy jótündérnek köszönhetően jó irányba terelődött az életem. Ezt csakis SoHee-nek köszönhetem. Ha ő nem lenne, akkor még mindig biokémiát tanulhatnék, és valószínűleg állatorvosként végeztem volna. De ezt a pár napot ki kell bírnom még az iskolapadban, aztán végre elkezdődik. Épp a szobámban ücsörögtem a számítógép előtt, amikor megéreztem, hogy rezeg a telefonom a zsebemben. Gyorsan előkaptam és elolvastam az SMS-t. Elég zaklatott volt és rövid, amitől rendest megrémültem. Lefutottam a nappaliba és az ablak elé álltam, hogy mikor jön. Nem értettem mi lehet ilyen sürgős, ezért voltam megijedve. Pár perc múlva meg is láttam őt a ház előtt. Kirontottam az ajtón és azonnal a kapuhoz szaladtam. Ahogy kijutottam rajta, magamhoz szorítottam a síró lányt. Még kabát sem volt rajtam, haját összefújta a szél és így a pulóverén keresztül is éreztem, hogy át van fázva. Gyorsan bevezettem őt a házba és leültem a kanapéra, majd a dohányzóasztal aljából kivettem egy pokrócot, amit a hátára terítettem.
-Mi a baj?-karoltam át vállát."

"Megpróbáltam lenyugodni és mindent elmesélni neki. Vettem egy mély levegőt, majd körülnéztem. Észre sem vettem hogy behozott a nappaliba.
-Sajnálom hogy nem mondtam el hamarabb...-kezdtem, de a sírás miatt hangom megremegett. Képtelen voltam rá nézni, így a földet kezdtem el bámulni és úgy folytattam.
-Holnapután külföldre kell utaznom, a tanulás miatt. És nagyon úgy tűnik hogy 1 évnél hamarabb nem jövök vissza. Nem akartam elmondani, mert azt szerettem volna hogyha csak az éneklésre koncentrálnál...Engem is váratlanul ért hogy ilyen hamar megyek, mert még elvileg lett volna 2 hetem. Sajnálom.-szipogtam szomorúan, majd gyorsan átöleltem, de szemeibe nem tudtam belenézni. Olyan igazságtalannak éreztem ezt a helyzetet. Végre megismertem őt, de most muszáj itt hagynom mindent, és ki tudja mikor tudok újra hazajönni."

"Teljesen ledermedtem, ahogy elmondta mi nyomasztja. Hogy elutazik, s hogy egy évig színét sem fogom látni. És ezt még csak most mondta el, mikor már rég tudta. Kibontakoztam öleléséből és járkálni kezdtem. Dühösen lépkedtem és a padlót kezdtem el fixírozni, mert egyszerűen nem tudtam rá pillantani.
-Te egyenesen hülyének nézel?-kérdeztem továbbra is a padlót bámulva.-Miért nem tudtad ezt nekem előbb elmondani? Én azt hittem, bízol bennem..."

"Szavai teljesen megleptek, még levegőt is elfelejtettem venni.
-Hát nem érted, hogy a te érdekedben nem mondtam el? Nem akartalak még ezzel is zavarni, tudtam hogy teljesen az éneklésre kell koncentrálnod! És úgy is az elkövetkezendő pár évben gyakornok leszel, úgy se lesz rám időd. Nem tehetek róla, muszáj elutaznom, de látom nem érted meg!-keltem ki magamból. Szavaim eleinte még kétségbeesettnek hangzottak, de a végén már a düh beszélt belőlem. Nem tudtam ránézni, ideges voltam. Pár perc múlva fogtam magam és gyors léptekkel otthagytam Jonghyunt. Nem fordultam vissza, bár lehet hogy most láttam őt utoljára ebben az évben. Könnyeim megállíthatatlanul folytak, de már az sem érdekelt. Lehet hogy nagyon fog hiányozni, de az is lehet hogy elfelejtem őt. Nem, az kizárt...Egy ilyen embert nem fogok elfelejteni, akárhány év teljen is el, de szavai  most megbántottak."

"Meg sem tudtam szólalni, miután elrebegte mondandóját. Szívem mélyén éreztem, hogy igaza van, de nagyon dühös voltam rá. Másrészt hülyén éreztem magam, hogy egy ilyen dolgon veszek vele össze. De én megígértem, hogy mindig szakítok rá időt, erre ő elutazik. Nem akartam már válaszolni. Ha önző lennék akkor most térden állva könyörögtem volna neki, hogy bocsásson meg és maradjon itt velem, de tudtam, hogy ez nagy lehetőség neki. Nem akarhatom, hogy örökre itt maradjon velem, miközben nekem beindul a karrierem. Jobb neki, ha elmegy. Míg csendben gondolkodtam ezen, meghallottam, hogy kinyílik az ajtó, majd becsapódik SoHee után. Nem tudtam megmozdulni. Utána kellett volna szaladnom, de képtelen voltam rá. Szörnyű volt látni a könnyeket a szemében, s az még szörnyűbb volt, hogy nem vigasztalhatom meg. Leültem a kanapéra, s arcomat a tenyerembe temettem. Sírtam. Utoljára talán gyerekkoromban sírhattam, s most nagyon hosszú idő után erősen könnyezni kezdtem. Jobb lesz így, hogy ő elmegy és elfelejt engem. De azt hiszem, hogy ezt én sosem fogom elfelejteni. Őt nem lehet csak úgy pótolni."