4.rész

"Nem tudtam elhinni. Megcsókolt. Lassan elvált tőlem, majd elmosolyodott. Sarkon fordult és elindult a terme felé, én meg csak álltam ott lefagyva. Ajkaimhoz érintettem ujjaimat, majd megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba. Szívem gyorsan dobogott, és a pulzusom is kétszeresére növekedett. Úgy éreztem mintha a gyomromban ezernyi pillangó röpködne. Kivirulva besétáltam az osztályterembe és vártam hogy délután újra láthassam őt. Az órákon mindig csak rá gondoltam és a búcsúnkra, így egyáltalán nem tudtam figyelni a tanárra. Mikor már az utolsó órámon ültem, minden percben az órát figyeltem és feszülten vártam, hogy kicsöngessenek."

"Idegesen számoltam a perceket, amik olyan lassan teltek. Mintha a percmutatót leszögelték volna az órán. Az tartott életben egész nap, hogy nemsokára láthatom őt. Sokat gondoltam a búcsúnkra, ahogy megcsókoltam. Még mindig éreztem ajka édes ízét a számon. Bár még lett volna két órám, de úgy döntöttem ellógok. Kémia után észrevétlenül elslisszoltam a tanári előtt, ami pont a mi folyosónkon volt. Szerencsére senki nem vett észre. De úgy is be lesz írva a hiányzásom, és az kapásból büntetést von maga után. Nem érdekel. Megéri, ha ez az ára, hogy lássam. A buszmegálló felé vettem az irányt magasra növekedett pulzussal és eszeveszettül dobogó szívvel."

"Ahogy meghallottam a csengő hangját, felkaptam táskámat és elsőként léptem ki a teremből. Már szinte rohantam a buszmegálló felé, mikor megbotlottam valamiben és majdnem hasra estem. Bokámba éles fájdalom nyilalt mire felszisszentem, de nem álltam meg csak lassítottam. Nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, pár perc múlva már nem is éreztem a fájdalmat. Nagyot nyeltem, ahogy megpillantottam a buszmegállót. Idegesen vettem a levegőt, és gyomrom megremegett mikor megpillantottam Jonghyunt. Nekem háttal állt, így nem vett észre. Közelebb léptem hozzá, majd egyik kezemet vállára tettem.
-Szia!-köszöntem halkan, mosolyogva."

"Magamban számoltam a másodperceket, hogy mikor érhet ki a buszmegállóhoz. Már nagyon izgultam. Mikor megérintette vállamat, összerezzentem, s jólesően kirázott a hideg.
-Szia!-köszönt rám mosolyogva. Még mindig megremegtem kedves hangjától, magától a jelenlététől.
-Hello!-mosolyogtam rá vissza és tettem egy lépést felé, hogy közelebb legyek. Kézfejemmel végigsimítottam az arcán.
-Hogy telt a napod?-kérdeztem továbbra is mosolyogva."

"Mikor végigsimított arcomon kirázott a hideg és szerintem el is pirultam. Vettem egy nagy levegőt, mielőtt kérdésére válaszoltam volna.
-Lassan.-válaszoltam mosolyogva, majd zavaromban a földre pillantottam.
-És neked?-néztem újra rá. Szemeim telt ajkaira siklottak, mire eszembe jutott hogy búcsúzott el tőlem. Gondolataimat a bokámba nyilaló fájdalom zavarta meg.
-Miért pont most?-mondtam magamban, majd felszisszenve helyeztem át a testsúlyomat a másik lábamra. Próbáltam nem a lábamra koncentrálni, hanem csak Rá figyelni."

"Nem csak arcomon terült el széles vigyor, mondhatnám belülről is mosolyogtam. Már sajnáltam, hogy mai búcsúnk után olyan gyorsan elsiettem. Pedig akkor kellett volna megnéznem az arcát, ami most is ki volt pirulva.
-Szintúgy.-nevettem rá.
Észrevettem, hogy felszisszent, majd egyik lábáról a másikra helyezte a súlyt.
-Mit csináltál?-néztem rá aggódva és leguggoltam lábához. Felhajtottam farmerja szárát. A bokája majdnem a kétszeresére volt dagadva."

"-Nincs semmi bajom!-füllentettem, de egyértelmű volt, hogy nincs minden rendben.
-Csak megbotlottam, majd elmúlik!-folytattam sóhajtva, belátva hogy előző mondatomat úgy sem hiszi el. Ujjával gyengéden végigsimított bokámon. Aggódva gondolkoztam el, hogy ilyen lábbal hogy fogok vele még találkozni. Mert megígérte hogy iskola után még összefutunk. Felpillantottam, majd megláttam felénk közeledni a buszunkat.
-Gyere.-szóltam neki, majd lehajoltam és kezénél fogva felhúztam őt."

"Első válaszára csúnyán néztem rá fel, majd vissza a bokájára. Hideg ujjaimmal végigsimítottam rajta. Hallottam ahogy felszisszen és megremeg. Száz százalék, hogy alaposan megrándult. Annak ellenére, hogy azt mondta rendbejön, még nem nyugodtam meg.
A busz hamarabb ideért, mint gondoltam. Előre engedtem felszállásnál, még segítettem is neki. Hamar megtaláltuk szokásos helyünk és leültünk. Lábát finoman megfogtam és a combomra helyeztem, s ezzel arra kényszerítettem hogy felém forduljon.
-Ilyennel nem lehet játszani. Menj el vele orvoshoz!-néztem rá szigorúan."

"Nagy nehezen felszálltam a buszra. Segítségével elvánszorogtam a szokásos helyünkre és leültem. Lábamat ölébe vette, ujjaival finoman átfogta bokámat. Felé fordultam és alaposan végignéztem. Olyan komolynak és szigorúnak tűnt. Mikor bejelentette hogy muszáj elmennem orvoshoz, megijedtem. Utálom az orvosokat, rossz emlékeim vannak róluk. Arcomat kezeimbe temettem és fájdalmasan felsóhajtottam.
-Gyere el velem, kérlek!-szólaltam meg halkan, de ujjaimat nem vettem el arcom elől."

"Ijedt arca kissé meglepett, de megértettem. Én sem szerettem orvoshoz járni, ráadásul nem ilyen sérülésekkel. Nem hagyhattam magára végül is, nem siettem haza. Kérésére bátorítóan rámosolyogtam.
-Ugye nem hitted azt, hogy nem kísérlek el?-néztem a szemébe és közelebb hajoltam arcához. Finom puszit nyomtam homlokára, majd visszább hajoltam.
-Remélem nem haragszol azért, ahogyan reggel elbúcsúztam..."