16.rész

"Akárhányszor mikor volt valamennyi kis szabadidőm, valami mindig megakadályozott abban, hogy beszélni tudjak Jonghyunnal. Aggasztott hogy ilyen ritkán hallok felőle és kezdtem félni hogy nagyon eltávolodunk egymástól. Nem telt el úgy nap hogy ezekre ne gondoltam volna, de mindig megnyugtattam magam, hogy képesek vagyunk kivárni ezt az 1 évet. Most is éppen az egyik tankönyvemet bújtam, de képtelen voltam odafigyelni, gondolatba teljesen máshol jártam. Sóhajtva csuktam be a könyvet belátva, hogy így semmit sem tudok tanulni. Megkerestem telefonomat, majd böngészni kezdtem az interneten, hátha valami felkelti a figyelmemet. Fél óra után már ezt is kezdtem unni de éppen amikor kiléptem volna, megpillantottam egy képet, ami teljesen lesokkolt. Ő volt rajta egy másik lánnyal. Arcán őszinte mosoly ült miközben átkarolta az ismeretlen csajt, aki úgyszintén vigyorgott. Nem akartam elhinni amit látok. Azt mondta hogy szeret és most mégis mással látom. Idegesen léptem ki a weboldalból, majd kisiettem a szobából. Nem tudtam mit csinálok, teljesen elöntött a düh. Lehuppantam a legközelebbi fiúosztálytársam mellé, majd arcunk elé dugtam a telefont. Először értetlenül rám nézett, majd mivel tudta hogy fotózni akarok, belemosolygott a kamerába. Miután elkészült a kép csak annyit tudtam kinyögni neki hogy "köszi", aztán vissza is rohantam a szobámba. A sírás fojtogatott miközben feltöltöttem a képet az egyik közösségi portálra. Nem tudom miért csináltam, talán féltékennyé akartam tenni. Végül nem bírtam tovább, zokogva dőltem az ágyamra és próbáltam feldolgozni hogy neki már nem kellek."

"Fáradtan ültünk le kör alakban a próbaterem közepén. Taemin hanyadt dőlt és lehunyta szemeit. Ma nagyon keményen dolgozott, bárki nézhetett rá, megmondta volna hogy nagyon fáradt. De mindenki el volt már pilledve. Unalmamban előhúztam zsebemből a telefonom és felmentem twitterre. Épp a friss eseményeket nézegettem, mikor megpillantottam egy képet. Köpni nyelni nem tudtam, ahogy a két mosolygó arcra pillantottam. SoHee... Pár percig azt hittem, hogy elárultak, úgy éreztem megcsaltak. De ahogy jobban megnéztem SoHee arcát, rá kellett jönnöm: egyáltalán nem volt őszinte a mosolya, s szemében szomorúság bújkált. Az a mosoly túl kényszeredett volt, kicsit talán olyan, mintha visszavágásnak szánná valamire. És akkor leesett. Tegnap hazajött a nagybátyám és az unokatestvérem európai körútjukról. Az unokahúgommal annyira örültünk egymásnak, hogy még a reptéren készítettünk egy közös fotót, amit rögtön fel is töltöttem. Valószínű hogy SoHee megláthatta és rosszra gondolhatott. Hát ilyen kis féltékeny az én szívem csücske? Elmosolyodtam.
-Hát te meg mit vigyorogsz?-kérdezte Onew.
-Semmi. Csak most jöttem rá, hogy az én SoHee-m mennyire szeret.-válaszoltam nevetve, majd felpattantam a földről.-Ha nem baj, telefonálnék egyet.
A többiek részéről nem jött ellenvetés, így kiléptem a próbateremből és gyorshívóval már tárcsáztam is őt. Mikor felvette néhány kicsöngés után, nem vártam hogy ő szólaljon meg először.
-Szia! Nagyon tetszik a kép, amit nemrég tettél fel twitterre.-mondtam, s magamban már mosolyogtam."

"Úgy éreztem magam, mint valami hülye depis filmben. Hallottam hogy csörögni kezd a telefonom, így gyorsan letöröltem könnyeimet, hogy legalább lássam hogy ki hív. Valamiért éreztem hogy Jonghyun keres. Nagy nehezen felvettem a telefont. Meglepődtem azon amit mondott, hirtelen nem is tudtam rá mit válaszolni. Hangjából nem tudtam kivenni mire gondol.
-Szia. Örülök hogy tetszik. Azért tudod, jobban elviseltem volna hogyha a szemembe mondod hogy van valakid, nem egy képből jövök rá.-kezdtem remegő hanggal, majd folytattam tovább, nem hagytam szóhoz jutni.
-Ezért én inkább elmondom, ne mástól tudd meg....Mi...Együtt vagyunk.-mondtam akadozva. Nagyon nehéz volt kimondani azt, ami nem is igaz.
-Sajnálom.-sóhajtottam.-Sok boldogságot kívánok nektek és sok szerencsét a karrieredhez. Úgy tűnik ez nekünk nem jött össze.-húztam el a számat. Alig bírtam beszélni a torkomban keletkező gombóc miatt. Nem akartam neki hazudni, de kénytelen voltam, nagyon rosszul esett hogy "mástól" tudom meg hogy van barátnője.
-Most viszont mennem kell tanulni...Szia.-mondtam halkan, majd letettem a telefont. Erőtlenül dőltem az ágyra. Se erőm, se kedvem nem volt újra sírni. Be kellett látnom hogy mi már nem vagyunk együtt. Nagyon csalódott voltam, de még mindig nem tudtam rá haragudni. Ha neki így jobb hát legyen így."

"Nem hittem a fülemnek, mikor azt mondta hogy együtt vannak a képen látható sráccal. Én nem ezt akartam, nem így kellett volna elsülni. Ráadásul ki se magyarázhattam magam. Azt tudtam, hogy hiába is hívnám fel, úgyis kinyomná a telefont.
'Mi...Együtt vagyunk.' Szavai még mindig ott csengtek a fülemben. Hangja nem tűnt magabiztosnak, ezért nem is hittem neki. Egyenlőre. Arra gondoltam hogy hagyok neki egy kis időt, talán még változhat a dolog, ha pedig nem akkor jobb lesz így neki. Bár az nagyon bántott, hogy ilyen könnyen el tudna felejteni. Visszasétáltam a próbaterembe. Próbáltam mosolyogni, de a fiúk észrevették a letörtségemet. Rögtön rákérdeztek a dologra, de csak hosszas kérlelés után mondtam el hogy mi történt. Próbáltak felvidítani, mondták, hogy majd rendbe fog jönni a kapcsolatunk. Persze erre bólogattam, de magamban tudtam, hogy ennek most tényleg vége lett.
***
Fél év. Ennyi ideig bírtam azt, hogy ne telefonáljak vagy írjak nek. Már bántam, hogy nem rögtön a magyarázatot mondtam neki akkor a telefonba. Egy délután leültem íróasztalomhoz, tollat és papírt ragadtam, majd nekiálltam leírni mindazt amit már fél éve kellett volna tudatnom SoHee-vel.
'Drága SoHee.
Először is szeretnék bocsánatot kérni utolsó telefonbeszélgetésünk miatt. Én voltam a hibás mert cukkoltalak ahelyett, hogy elmondtam volna az igazat arról a lányról akivel a képen vagyok látható. Ő az unokahúgom Myung, aki az nap tért vissza Európából mikor a kép készült. Elárulom hogy családi, illetve rokoni szeretetnél nincs köztünk több. Reménykedtem benne hogy hazudtál, mikor azt mondtad hogy együtt vagy azzal a fiúval. De lassan kezdem elveszíteni a hitet. Sajnálom ezt az egészet és remélem nincs köztünk harag.    Jonghyun.'
A levelet a postára bíztam s vártam, hogy mi fog kisülni belőle. Talán el sem olvassa, talán igen, de nekem lassan már mindegy volt."