12.rész

"Mosolyogva emlékeztem vissza, mikor Jonghyun anyukája végre beadta derekát. Jó volt látni hogy Jonghyun milyen boldog emiatt. A következő pár napom azzal telt, hogy minden délutánon Jonghyunnal gyakoroltam. Szegény nagyon ideges volt, de én tudtam hogy fel fogják őt venni. Gyönyörű hangja van. Automatikusan elmosolyodtam és talán el is pirultam mikor újra eszembe jutott ahogy mondta:'Ígérem...'
Vettem egy nagy levegőt és próbáltam a filmre koncentrálni, de nem igazán sikerült, főleg hogy itt ült mellettem. Fejemet fáradtan vállának döntöttem. Szemeimet egyre nehezebben tudtam nyitva tartani, szemhéjamat ólomsúlyúnak éreztem. Végül sikerült elaludnom, bár nem akartam. Nem tudom mennyi ideig pihentem, de arra ébredtem fel hogy a film hangos zenével véget ér. Kellett pár másodperc míg leesett hol is fekszek. Szemeim kipattantak, majd amilyen gyorsan csak tudtam felkeltem Jonghyun öléből.
-Bocsánat!-pirultam el."

"Az elkövetkező napokban elkapott az idegesség, s arra koncentráltam, hogy minél tökéletesebbre csiszoljam a hangomat, ugyanis felhívtam a lemezkiadót és elfogadtam az ajánlatot. Ha SoHee nem lett volna mellettem és nem segített volna, én biztosan az őrületbe kergettem volna magam. De ő bíztatott és segített nekem, mellesleg maga a jelenléte is megnyugtatott. De összehoztunk pár délutánt is, mikor nem próbáltunk, hanem csak pihentünk. Egyik este anyám nagy szívességet téve elvitte Dido-t moziba és minket kettesben hagyott filmet nézni. A nappaliban ültünk a kanapén. Nem igazán figyeltem a filmre, hisz SoHee teljes mértékben elvonta róla a figyelmem. Míg ő próbált a képernyőre nézni, én néha-néha oldalra pillantottam rá. Láttam, hogy álmos és az elalvás határán állt. Ebben igazam is volt. Pár perc  alatt lehunyta szemeit és el is aludt. Elmosolyodtam a látványon. Ölembe húztam és fejét finoman megemelve alátettem egy párnát. A haja az arcába lógott, de egy óvatos mozdulattal elsimítottam onnan és finom csókot nyomtam homlokára. Olyan édes volt. Nemsokára azonban kinyíltak szemei. Lassan ébredezett, de amint meglátta hogy hol van, felült az ölemből. Arca teljesen elvörösödött. Ettől még jobban elvigyorodtam.
-Bocsánat!-mondta mentegetőzve.
-Ugyan! Olyan édesen aludtál, hogy nem mertelek felkelteni.-mosolyogtam rá, s derekánál fogva újra az ölembe húztam.-Egyébként mosolyogtál álmodban.-vigyorogtam rá komiszul, majd magamhoz húztam egy rövid csókra. Ami tényleg rövidnek indult, de édes ajkai oly szorosan tapadtak enyémre, hogy nem volt szívem megszakítani. Szívverésem felgyorsult és a levegőt kissé gyorsabban vettem."

"Fáradtságom azonnal elszállt, ahogy ölébe húzott. Meglepődve elvigyorodtam. Nem is tudtam hogy szoktam álmomban mosolyogni, bár most minden okom meg volt rá. Tarkómnál fogva lassan magához húzott, majd röviden megcsókolt, de nem tudtuk elengedni egymást így a rövid csókból egy hosszú lett. Arra figyeltem fel, hogy mindketten egyre szaporábban vesszük a levegőt. Vettem egy nagy levegőt, majd egyik kezemet mellkasára téve eltávolodtam tőle. Nyeltem egy nagyot majd halványan fejemet megrázva hátrébb húzódtam.
-Ezt...nem kéne..-dadogtam szinte suttogva. Beletúrtam hajamba, de szemem sarkából láttam hogy ő is ugyan ezt teszi. Rá pillantottam, majd egy hirtelen mozdulattal kaptam ajkai után. Kezeimet átfontam nyakán, majd újra visszacsúsztam ölébe. Ahogy megéreztem kezeit újra oldalamhoz simulni, akaratlanul is felsóhajtottam."

"Kissé csalódott lettem, mikor véget ért a csók és elhúzódott tőlem. De nagyon is igaza volt abban, amit mondott. Nem gondolkodtam józanul, a jelenléte teljesen megbolondított. Zavaromban hajamba túrtam, mintha el akarnám igazgatni rövid tincseimet. Ugyanabban a pillanatban néztünk egymásra. Láttam a szemében a vágyat, amit én is éreztem, s amit egy újabb csókkal meg is tapasztalhattam. Lázasan téptük egymás ajkait. Ahogy átkarolta nyakam és visszamászott ölembe, rögtön kirázott a hideg és úrrá lett rajtam egy olyan vágy, amit még azelőtt soha nem éreztem. Kezeimet derekára helyeztem és oldala mentén simogatni kezdtem, ahogy csókunk egyre hevesebbé vált. Rövid ideig csak ő létezett, de a vággyal teli pillanat elillant, amint meghallottam anyám kocsijának hangját.
-Hazaértek...-suttogtam, miután kelletlenül megszakítottam a csókot."

"Nagyot sóhajtva szálltam ki Jonghyun öléből. Amint megigazítottam ruhám, éreztem hogy zsebemben megrezzen a telefon. Fél füllel hallottam hogy nyílik az ajtó, közben gyorsan elolvastam az SMS-t amiben ez állt:"Gyere haza, megérkezett a levél..."-írta anyám. Azonnal eszembe jutott mire gondolt. Elsápadtam és szomorúan elraktam a mobilomat. Még egy fél éve-mikor még nem ismertem Jonghyunt-kaptam egy lehetőséget hogy kiutazzak külföldre és ott tanuljak. Szüleim persze azonnal rá vágták hogy 'benne vagyok', a megkérdezésem nélkül. Végül kezdtem megbarátkozni a gondolattal, és egyre jobban kezdtem várni hogy elutazhassak. Még nem volt biztos hogy kint tanulok -kb.egy évig-, ez a levélben van leírva, amit ma küldtek. Most hogy megismertem Jonghyunt már semmi kedvem nem volt elutazni. Fél óra múlva már otthon is voltam. Remegő kezekkel nyúltam a borítékért. Nem akartam Jonghyunnak elmondani. Még nem. Még semmi sem biztos, de ha mégis mennem kell, csak a felvételije után mondom el neki."

"Sajnáltam az egészet, hogy hazaértek anyámék és hogy neki mennie kellett. Nem értem miért hagyott itt ilyen hamar, csak annyit láttam rajta, hogy nagyon siet. Épp csak egy csókot nyomhattam ajkára és máris elsietett. Miután elment, játszottam egy sort Didoval, majd felcaplattam a szobámba és leheveredtem az ágyamra. Elgondolkodtam rajta, hogy vajon meddig jutottunk volna SoHee-vel, ha anyámék nem jönnek haza. Talán még most is ott lent falnánk egymást. Elvigyorodtam. Az elején még olyan kis szerény volt, ma pedig mondhatni ő kezdeményezett miután megpróbáltunk észhez térni. Akárhogy is, de már kicsit örültem neki, hogy nem jött össze a dolog. Fiatalok vagyunk még, bőven van időnk, s ehhez józanul kell gondolkodni. Már pedig ezt nem mondhatom el magamról, ha ő a közelemben van. Fáradtan éreztem magam a további gondolkodáshoz, így elmentem zuhanyozni. Mielőtt lefeküdtem volna aludni, még írtam egy SMS-t SoHee-nek: "Már alig várom a holnapot! Majd felveszlek nálatok reggel. Már nagyon izgulok...Szeretlek." Miután elküldtem, bebújtam az ágyba. Máris nagyon izgultam, pedig még el sem jött a holnapi nagy nap. Másnap reggel Dido sikítozására keltem fel, ahogy berohan a szobámba, felmászik az ágyamra és ugrálni kezd.
-Ébjesztőőő!-ordította.
-Jó, ébren vagyok!-mondtam nevetve, de nem hagyta abba míg fel nem keltem és felöltöztem. Anya reggelivel várt engem és az öcsémet, amit jóízűen ettünk meg. Miután végeztem megköszöntem a reggelit, adtam egy puszit mind anyának, mind Didonak, majd kocsiba szálltam és SoHee-ékhoz hajtottam."

"Egyszerűen nem bírtam kinyitni a borítékot. Egészen estig próbáltam rávenni magam, de egyszer csak megzavart telefonom. Szívem dobban egy nagyot majd elvigyorodtam, amint megláttam üzenetét.
-Rendben, várlak! Jó éjszakát! Szeretlek!-válaszoltam neki mosolyogva. Gyorsan lezuhanyoztam, majd ágyamra ültem. Erőt vettem magamon, majd kezembe vettem a levelet és gyorsan kibontottam. Jobb most túl lenni rajta. Szemeimmel azonnal kiszúrtam a vastagon kiemelt mondatot:"...Felvételt nyert...".
Számítottam rá, de valahogy mégis reméltem hogy nem kell elutaznom. Szomorúan olvastam el a szöveget. Boldognak kellett volna lennem, de ehelyett csak szomorúságot éreztem. Próbáltam optimistán gondolkodni. Nekem nyelvtanulási lehetőség, ő pedig jobban tud majd a munkájára koncentrálni. Egész este ezen gondolkoztam, míg nem végül sikerült elaludnom. Reggel ahogy felébredtem azonnal készülődni kezdtem. Egy fél óra múlva hallottam a csengő hangját. Gyorsan magamra kaptam a kabátot és a cipőt és már mentem is. Ahogy megláttam Jonghyun vigyorgó arcát egyszerre lettem boldog és szomorú is, hiszen már nem sokáig láthatom. Pontosabban már csak 2 hétig. Mosolyogva öleltem át, és úgy szorítottam, mintha soha többé nem tehetném.
-Hiányoztál.-mormogtam mellkasába."

"-Csak egy estére szakadtunk el!-simogattam meg mosolyogva hátát, miközben ő szorosan átölelt.-De te is hiányoztál!
Mindketten beültünk a kocsiba, s miután bekötöttük magunk, lassan elindultam. Út közben ujjaimmal a kormányon doboltam idegességemben. Nem hiába voltam lámpalázas, hisz a jövőm volt a tét. Próbáltam elterelni a gondolataim, így valami beszédtéma után kutakodtam fejemben.
-Hogyhogy olyan hamar hazamentél tegnap?-fordultam felé egy pillanatra míg feltettem a kérdést, majd visszanéztem az útra.-Azt hittem, hogy tovább maradsz..."