"Fáradtan ültem le a kanapéra, a fa mellé. Nem gondoltam volna, hogy a sütésben így el lehet fáradni. Az asztalhoz nyúltam hogy megszemlélhessem a végeredményt. Kezembe vettem az egyik szív alakú mézeskalácsot amin Jonghyun neve díszelgett. Megvizsgáltam a süteményt, majd mosolyogva helyeztem vissza a többi közé. Elég későre járhatott, így álmosan beballagtam a szobámba. Elgondolkodtam, hogy mit mondjak a szüleimnek hogy mégis hova megyek holnap? Még mindig nem tudtak Jonghyunról és szerettem volna hogyha még egy darabig nem tudnának róla. Ha az ünnepekkor nem is, de mindig olyan szigorúak, nem néznék jó szemmel ha egy fiúval tölteném a karácsonyt sőt még a szilvesztert is. Bár kicsit aggódtam, mégis el kellett hogy mosolyodjak. Az év utolsó napját, ha törik ha szakad, akkor is vele fogom tölteni. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben tértem nyugovóra. Úgy tűnt mintha csak pár percet aludtam volna, máris eljött a reggel. Kissé nyúzottan keltem, de amint magamhoz tértem, idegesen az asztalomra pillantottam. Nem tudom miért aggódtam, hiszen az ajándék sértetlenül pihent az íróasztalomon. Álmosan becsoszogtam a konyhába, majd kezeim közé vettem a mézeskalácsos tálat. Visszavittem a dobozt a szobámba, majd mélyet sóhajtva kerestem meg anyáékat. Most már muszáj lesz nekik elmondanom..."
"Dido-t alig lehetett elszakítani akár egyetlen percre is új játékaitól. Végül leültem mellé és együtt játszottam vele a vadonatúj tűzoltóautójával. Így telt el az estém. Másnap reggel már nem kellett noszogatni, hogy felkeljek az ágyból. Sőt olyan rendet vágtam a szobámban, hogy még anyám is meglepődött rajta. Ő még reggel megígérte, hogy délután át fognak menni Didoval a nagymamához, aki a szembe szomszédban lakik. Kedves volt tőle hogy megadja a lehetőséget arra, hogy kettesben maradhassak SoHee-vel.
Ajándéka még mindig ott pihent az asztalon. Már nagyon égtem a vágytól, hogy odaadhassam neki azt a kis apróságot."
"Nagy nehezen mindent elmondtam anyáéknak-bár a kanapés jelenetet inkább kihagytam. Meglepődtem hogy milyen jól fogadják a hírt, hogy van barátom. Furcsálltam hogy anya mindvégig vigyorogva figyelt, majd mikor befejeztem a beszédemet szimplán kijelentette hogy végig tudott rólunk. Mióta a bokámmal történt az a baleset, egyszer látott minket együtt, és azonnal rájött hogy több van köztünk barátságnál.
Boldogan siettem fel a szobámba, majd gyorsan magamra kaptam valami meleg ruhát és kimentem Nanához...
Lassan, de végül eljött a délután. Nem tudtam miért de nagyon izgatott voltam, bár szinte minden nap látom Jonghyunt. Ez a nap viszont mégis különleges volt. Felvettem egy csinosabb ruhát, majd egy kicsit kicsíptem magam és elraktam a Jonghyunnak szánt ajándékot. Már késő délután volt így jobbnak láttam ha elindulok. Apa felajánlotta hogy elvisz kocsival, hogy ilyen hidegben ne kelljen buszoznom. Hamarosan meg is érkeztünk az ismerős házhoz. Szívem szinte a torkomban dobogott, mikor bekopogtam. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó. Jonghyun vigyorogva rám nézett, mire szó nélkül megcsókoltam.
-Boldog karácsonyt!-mondtam mosolyogva miután elváltunk."
"Kopogtattak az ajtón. Lassan tápászkodtam fel a kanapéról, s próbáltam nyugalmat erőltetni magamra míg az előszobába értem, bár nem igazán sikerült. Izgalomtól remegő kézzel nyomtam le a kilincset és nyitottam ki az ajtót. A küszöbön ő állt ott, ragyogó mosollyal az arcán, szebb volt mint valaha. Szó nélkül közelebb lépett és megcsókolt, majd eltávolodva boldog karácsonyt kívánt.
-Boldog karácsonyt neked is!-mosolyogtam rá, majd megfogtam kezét és behúztam a házba. Segítettem levenni a kabátját, s a nappaliba irányítottam."
"Izgatottan huppantam le a kanapéra, majd megvártam míg leül mellém.
-Nagyon szép!-néztem a karácsonyfára mosolyogva. Elgondolkodtam hogy mikor adhatnám neki át az ajándékot, de mivel már nem bírtam tovább várni, gyorsan felpattantam. Ijedt arckifejezésétől fel kellett hogy nevessek.
-Hoztam neked valamit!-mondtam vigyorogva, majd kisiettem az ajándékért. Hátam mögé dugtam a meglepetést és úgy sétáltam lassan vissza hozzá. Majd mikor elé értem átnyújtottam kezébe az ajándéktasakot, amiben díszdobozban a mézeskalácsok, mellette pedig egy általam kötött 'Jonghyun' feliratú sál pihent. Nem volt valami nagy ajándék, de reméltem hogy tetszeni fog neki. Vigyorogva elvette tőlem a tasakot. Halvány mosollyal az arcomon, ajkaimat idegesen harapdálva vártam hogy végre belenézzen a kis zacskóba."
"-Köszi. Igazából Dido érdeme, ő tette fel a legtöbb díszt.-néztem fel én is a fára.
Mikor izgatottan azt mondta hogy hozott nekem valamit, meglepődtem. Akartam neki mondani hogy ne vegyen nekem ajándékot, de már láttam hogy már késő lenne erre, mert a kezembe is nyomott egy ajándéktasakot. Nem akartam hogy költsön rám, de nagyon is örültem az ajándéknak. Főleg amikor kinyitottam. A sál nagyon tetszett, s mikor kinyitottam a díszdobozt, összefutott a nyál a számban a mézeskalácsok láttán, melyeken cukormázzal az én nevem díszelgett.
-Ezeket te készítetted?-kérdeztem ámulva, mire SoHee csak bólintott. Közel húztam magamhoz a lányt, s szorosan megöleltem.
-Köszönöm!-suttogtam a fülébe. Miután elváltunk, eszembe jutott az ő ajándéka.-Várj itt!-pattantam fel hirtelen, majd felszaladtam az emeletre az ő ajándékáért. Felkaptam a kis dobozt, melyben ott pihent az én saját készítésű nyakláncom és medálom. Láncot fekete bőrből fontam, míg a medál egy gitárpengető volt, a legelső gitárpengető, melybe egyetlen szót karcoltam bele: Szeretlek!
Őrült tempóban szaladtam le a lépcsőn, s visszaültem a kanapéra. Megfogtam egyik kezét, majd tenyerébe fektettem a kis piros dobozt.
-Ez itt pedig a tiéd!-mosolyogtam rá."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése