15.rész

"Nyeltem egy nagyot majd megköszörültem a torkomat.
-Te is nagyon hiányzol!-kezdtem el szipogni, majd rám tört egy kisebb köhögőroham. Hihetetlen hogy semmi nem hagyja hogy normálisan beszéljek Jonghyunnal.-Mielőtt megkérdeznéd, igen, beteg vagyok, de csak azért mert nem láthatlak...-mondtam, de a mondat végére elhalkultam, majd elpirultam.
-És hogy vagy? Milyen a gyakornoki élet? Rendesek a bandatagok? Nálatok is esik a hó? És veled minden rendben, nem lettél te is beteg?-rohamoztam meg kérdéseimmel.
-Bocsi nem akartalak így letámadni a kérdéseimmel.-mondtam mostmár kicsit lenyugodva, mosolyogva."

"Jól esett hallani hogy én is hiányzom neki, bár hallottam hangján, hogy nem lehet valami jó bőrben. De mielőtt rákérdezhettem volna, már el is mondta hogy mi a baja. Elmosolyodtam, mikor az okát is elmondta.
-Ha tudnád, hogy én is minimum ezer fokos lázban égek, mert te nem vagy itt mellettem!-nevettem fel. Mosolyom egyre csak nagyobb lett, ahogy végighallgattam kérdésáradatát.
-Egy: Remekül vagyok, bár kicsit talán fáradt. Kettő: Így első hét alapján nehéz ítélni, de nem könnyű annyi biztos. Három: A bandatagok mind nagyon jófejek, neked is meg kéne velük ismerkedned! Itt szó szerint szakad a hó és alig lehet kimenni a házból. És az utolsó: teljesen jól vagyok. Dido volt nagyon beteg a hét elején, de már sokkal jobban van. Neki is hiányzol.-fejeztem be alig kapva levegőt.-És most te jössz! Mesélj egy kicsit, milyen ott kint az élet? Egyáltalán hol vagy és pontosan mit tanulsz?"

"Nagy levegőt vettem, majd válaszolgatni kezdtem kérdéseire.
-Először is, nagyon szokatlan itt lenni. Minden olyan más, viszont a hó itt is esik.-nevettem fel.-Azért utaztam ki hogy színészetet tanuljak, de emellett filmrendezéssel és egyéb ilyenekkel foglalkozunk. Nem valami könnyű, főleg hogy még a nyelvet is alig tudom.-húztam el a számat. Éppen vettem a levegőt hogy tovább beszéljek, mikor hallottam hogy valaki a nevemet ordibálja a folyosón. Teljesen kiment a fejemből, hogy hamarosan megbeszélésünk lesz.
-Megyek!-kiáltottam hangosan, bár semmi kedvem nem volt lerakni a telefont.
-Sajnálom, de mennem kell.-mondtam szomorúan Jonghyunnak.-Nem tudom mikor tudlak újra hívni, most is alig van valamennyi szabadidőm. Kitartást és sok sikert! Szia....Szeretlek!-mondtam már szinte suttogva, majd leraktam a telefont. Erőt vettem magamon, majd kivánszorogtam a szobából.
*
1 hónap....1 havi folyamatos munka és szinte semmi szabadidő... És 1 hónapja beszéltem utoljára Jonghyunnal. Bár nagyon hiányzott, bele kellett törődnöm hogy a jövőnk érdekében ezt meg kell tennünk. Mindjárt itt az újév és nem tudok vele beszélni. Szörnyű érzés. Ráadásul a telefonom is tönkrement mert földhöz vágtam mikor ideges voltam. Ha már most ilyen könnyen kiakadok, hogy bírom ki egy évig?"

"Ahogy meghallottam hogy nevét kiabállják a háttérben, már tudtam, hogy mennie kell, s ettől nagyon elszomorodtam.
-Neked is! Én is szeretlek!-válaszoltam halkan. Olyan érzésem volt, mintha fojtogatnák a torkom, mikor letette a telefont. De legalább tudtam, hogy jó helye van ott és egy kisebb betegségen kívül nincs baja. Ez volt a legfontosabb.
Dido már kíváncsian várt a nappaliban, hogy megtudja ki telefonált. Még életemben nem láttam őt úgy mosolyogni, mikor megmondtam, hogy SoHee volt az.
~
Jócskán eltelt már egy hónap és nem hallottam semmit SoHee felől. Ennyi idő alatt már jobban kiismertem a többieket és remek barátokká váltunk. Már mindenkinek megvolt a művészneve csak én gondolkodtam rajta, s arra jutottam hogy maradok egyszerűen Jonghyun. Ezt le is jegyeztettük az ügynökségnél, szóval ez volt a felállás: Onew, Key, Minho, Taemin na és persze én Jonghyun. A bandanév még nem született meg, de bőven volt időnk gondolkodni. A táncedzéseknek köszönhetően kezdtem egyre erősebbé válni. Ezt persze annak is köszönhettem, hogy reggelente kimentünk a fiúkkal futni. Hamar kiderült, hogy gyorsabb vagyok mindannyiuknál, így már egyikőjük se mert kiállni ellenem futásban. Amellett, hogy így lefoglalt a munka, mindig volt időm SoHee-re gondolni hogy ő vajon mit csinálhat. Meséltem róla a fiúknak, s megígértették velem, hogy egyszer bemutatom nekik személyesen is."