2. rész

"Zavarba hoztak kedves szavai. Nem tudtam neki mit válaszolni, így csak arcomat próbáltam takarni kezeimmel. Ő meglepően könnyen kezelte ezt a témát, míg én csak fülig pirulva álltam előtte. 
-Hát...Köszönöm!-mosolyogtam rá.-Nem tudom, talán eddig azért nem találkoztunk, mert mindketten azzal voltunk elfoglalva, hogy siessünk haza.-mosolyogtam rá, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy szeretek otthon lenni. Mosolyom hamar le is hervadt arcomról, ahogy megláttam felénk közeledni a buszunkat. Még mindig engem nézett, ami kezdett megint zavarba ejteni, így arcommal a jármű irányába böktem.
-Gyere, ha nem akarod lekésni!-mondtam, majd megigazítottam vállamon a táskát és elindultam."

"Nem tehettem róla, de egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemeim. Az a pirulós kis arc....a szép szemekkel. Ha már egy busszal járunk haza, illenék kiderítenem róla mindent, amit csak tudok. És ez így is lesz!-határoztam el magamban. Gondolkodásomból szavai ébresztettek fel:
-Gyere, ha nem akarod lekésni! 
Elvigyorodtam. A világ minden kincséért sem akarnám lekésni, most hogy tudom, te is ezzel jársz! Egy gyors mozdulattal felszökkentem a járműre. Ma is szinte dugig volt, de észrevettem egy üres helyet. 
-Gyere, ülj le! Én majd itt megállok melletted!-intettem neki az üres ülés felé."

"Átfurakodtuk magunkat a nagy tömegen, majd hallottam ahogy hozzám szól. Megfordultam, hogy láthassam arcát. Egy üres ülés felé mutatott, és közben hozzám beszélt. Órákig tudnám hallgatni férfias hangját.
-Köszönöm!-motyogtam neki, majd lehuppantam az ülésre. Éreztem ahogy keze lassan vállam mögé csúszik, majd megkapaszkodik az ülésben. Másik keze az előttem lévő széket szorította. Ismét csak kirázott a hideg, ahogy megláttam izmos kezén kidomborodni ereit. Végigvezettem tekintetem ujjaitól egészen az arcáig. Most volt alkalmam minden apró részletet megfigyelni rajta, mert az erős napsugarak miatt hunyorogni kezdett. Viszont ahogy kanyarodott a busz, úgy tűnt le a napfény, így nagy bociszemeit újra kinyitotta. Gyorsan elkaptam a tekintetem, de fél szemmel láttam mosolyra húzódó telt ajkait. Annyira kívánatos.....Ahogy eszembe jutott ez a gondolat, mosolyogva megráztam a fejem, hogy felébresszem magam. Hogy gondolhatok ilyenekre?"

"Hálás mosollyal az arcán ült le. Míg elindultunk azon gondolkodtam, hogy mily kérdést tehetnék is fel neki. Nem akartam sértő lenni, de azt akartam, hogy tudja: érdeklődöm iránta. Egy pillanatra rá fordítottam tekintetem és észrevettem az övét, amit épp abban a pillanatban kapott el rólam. Pontosabban a vállaimról. El kellett mosolyodnom. Szóval nem csak én méricskélem Őt....Nem baj, legalább most, hogy nem figyel felém, rajtam a sor, hogy végigbámuljam. Lassan nézem végig, hogy mindent jól az eszembe véssek. A tökéletes állát, nyakát, ajkait. Azokat az imádnivaló hosszú szempillákat. És a szép szemeket, amivel hirtelen rám néz. Most ő kapott rajta. Így mindketten elmosolyodtunk. A busz óriási gyorsasággal halad, és a percek csak úgy repülnek.
-Nekem a következő megállónál le kell szállnom.-jelentem be szomorkásan."

"Tudtam, hogy hamarosan eljön az a pillanat, mikor el kell búcsúznunk egymástól, de nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Szomorúan pillantottam fel szemeibe, majd nagy levegőt véve olyat kérdeztem, amin még én is meglepődtem.
-Ugye holnap is ezzel a busszal jössz?-szóltam el magam. Nem akartam ilyen nyíltan mutatni, hogy érdeklődöm iránta, de már késő. Arcán egy kis meglepődöttséget véltem felfedezni, majd láttam ahogy mosolyra húzódik szája. Tényleg szerettem volna a közelében maradni, jól esett hogy így viselkedik velem, pedig még alig ismer."

"Kérdése oly mértékben meglepett, hogy először nem is tudtam mit felelni. Fülig pirult arcára néztem, s el kellett mosolyodnom. Most elárultad magad!-nevettem magamban. Nagy bátorságot erőltettem magamra, gondoltam megtréfálom. Lassan, még mindig mosolyogva elkezdtem lehajolni hozzá, majd mikor arcainkat csak pár milliméter választotta el egymástól, megálltam.
-Egy feltétellel.-feleltem a szemébe nézve. Szinte biztos voltam benne, hogy a lányban még a vér is megfagyott. Teljesen ledermedt, mozdulni sem mert, én pedig csak rávillantottam legsármosabb mosolyom."

"Magamban idegesen szitkozódtam, hogy mégis feltettem neki ezt a kérdést. Arcán láttam a meglepődöttséget. Talán túlságosan elárultam magam? Vagy nem is akar tőlem semmit, csak játszadozik velem? Kezdtem félni attól, hogy csak ki akar használni. De hisz' olyan kedvesen viselkedett eddig velem, és a vártnál is udvariasabb. Ahogy megláttam mosolyát és ahogy közeledni kezdett felém, azonnal elfeledtette velem a rossz gondolatokat. Egyre közelebb és közelebb hajolt, amitől idegessé váltam. Erős és gyors szívdobbanásaimat szinte a fejemben hallottam. Szemeimmel zavartan felnéztem arcába.
-Egy feltétellel.-nézett mélyen a szemembe, amitől még levegőt is elfelejtettem venni. Szívdöglesztően elmosolyodott, mire úgy éreztem menten elolvadok.

"Ahogy a reakcióit figyeltem, úgy véltem bevált a tervem. Nekem ennyi elég volt, bár szívem fájdalmasan sajgott azokért az ajkakért. Majd egyszer talán megízlelhetem...de most még nem.
-Csak akkor jövök ezzel a busszal, ha holnap meghívhatlak valamire suli után.-jelentettem be a feltételemet továbbra is vigyorogva. Egy másodperc törtrésze alatt történt a dolog, mikoris a busz előtt haladó autó váratlanul megállt és a busz hirtelen lefékezett. Az egyensúlyomat jelenlegi testhelyzetemnek köszönhetően rögtön elvesztettem, hiába is kapaszkodtam. És ott találtam magam, ahol pár másodperce még csak a tekintetem járhatott. Rövid ideig volt ott ajkam az övén, de mégis félve löktem vissza állásba magam, s vártam, hogy mikor jön a pofon"

"Feszülten vártam hogy miként fogja folytatni félbehagyott mondatát. Megkönnyebülten felsóhajtottam, amint közölte velem, hogy szeretne iskola után találkozni. Nagyon boldog voltam, hogy tudtam, nem csak én érdeklődöm iránta. Éppen elmosolyodtam, mikor a busz hatalmasat fékezett. A következő pillanatban csak annyit éreztem, hogy puha ajkai enyémen fekszenek. Nagyon meglepődtem, gyomrom megremegett, így is gyors szívverésem még jobban felgyorsult. Hirtelen elvált tőlem majd körülnézett. Most először láttam rajta, hogy nem olyan magabiztos. Olyan érzésem támadt, amit még én is furcsálltam. Vágytam forró ajkaira. Szám szélére haraptam, mert még mindig éreztem csókjának nyomát. Félve rám nézett, mire halványan elmosolyodtam. A busz tovább indult, de hamarosan újra megállt. Kinéztem az ablakon, majd újra Jonghyun felé fordultam. Szomorúan szemeibe néztem, majd elhúztam a számat. Nem akartam hogy leszálljon és itt hagyjon."

"Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy nem neheztel, s visszakaptam korábbi magabiztosságom. Láttam, hogy ajkába harap és ezt jó jelnek vettem. Szerettem volna megismételni az előző pillanatot, de a busz újból megállt. Az én megállómnál. Ahogy szemembe nézett azzal a szomorú szempárral, elöntött a vágy, hogy megvigasztaljam, hogy egy újabb csókot nyomhassak ajkaira. Nem akartam itt hagyni, még annyi mindent kellett róla megtudnom. Búcsúként végigsimítottam a haján, végig az arcélén, s ujjaim utoljára ajkait érintették.
-Holnap találkozunk!-indultam meg az ajtó felé, de ott még egy pillanatra megálltam.-Már nem lóghatsz meg előlem!-figyelmeztettem, majd egy 24 karátos mosolyt villantva leszálltam a buszról."

"Talán túlságosan is kimutattam érzéseimet, mert elkezdett felém újra közelíteni. Azt hittem újra megcsókol, de csak kezét simította végig hajamon, majd arcomon. Ahogy puha ujjbegye számhoz ért, kirázott a hideg. Elköszönt tőlem majd elindult az ajtó felé. Kicsit elszomorodtam hogy tényleg itt hagy  de mikor megfordult, elöntött az izgalom.
-Már nem lóghatsz meg előlem!-vigyorodott el, mire felvontam szemöldökömet és én is elvigyorodtam. Nagyot sóhajtva dőltem hátra az ülésben és mosolyogva tartottam hazafelé. 10 perc múlva már az utcánkban jártam. Amint megpillantottam az ismerős barackszínű falat, tudtam, hogy örömöm nem sokáig tart. Beléptem a kapun, mire szeretett husky kutyám vidáman odarohant hozzám. Halvány mosollyal végigsimítottam puha szőrén, de fejemben csak Jonghyun vigyorgó arca villant fel újra és újra. Kicsit megijedtem hogy mire akart utalni utolsó mondatával, de mindenesetre jól esett közelsége. Hamarosan otthagytam kutyám, és nagy levegőket véve beléptem a házba."

"Pár perc alatt hazaértem, szokás szerint zenét hallgatva és mit sem törődve a járókelőkkel, hangosan dúdoltam. Mikor betrappoltam a házba és becsuktam magam mögött az ajtót felsóhajtottam. Nehéz volt őt otthagynom a buszon, de valahogy csak sikerült elszakadnom tőle, ami nagyon nem volt ínyemre. Gondolkodásomat kisöcsém nevető hangja szakította félbe, aki vidáman rohant felém. A támadást azzal hárítottam, hogy félkézzel felkaptam és a nyakamba véve mentem tovább a nappaliba. Ott levágtam iskolatáskám a kanapéra, majd leültem mellé és bekapcsoltam Dido-nak a tv-t.
-Sak nem sejelmes vad?-kérdezte erősen selypítve  Eddig észre sem vettem hogy beszél hozzám, és általában ezt a kérdést akkor teszi fel, mikor nem figyelek rá. Felnevettem.
-Óó te kis piszok, hogy eltaláltad!-csikiztem meg nevetve."

"Ahogy beléptem a házba, örömmel vettem észre hogy egyedül vagyok. Találtam egy kis cetlit, amin ez állt:"-Csak este jövök haza, kaja a hűtőben!"-mosolyogva dobtam ki a kukába a kis papírt. Végre egyedül lehetek egy kis ideig. Megebédeltem, de egyszerűen nem bírtam csak ülni és unatkozni. Nem volt elég hogy csak ábrándozok Jonghyunról, élőbe szerettem volna vele lenni. Valamiért megnyugtat közelsége, és nem érzem magam olyan magányosnak. Hirtelen felindulásból fogtam magam és kisiettem a kutyámhoz. Megkerestem a pórázát és nyakörvére csatoltam. Láttam rajta, hogy nagyon izgatott, össze-vissza ugrált örömében. Felnevettem, hiszen megláttam benne magamat. Én szoktam így érezni, mikor meglátom Jonghyunt. Mosolyogva elindultam a kapu felé, majd megkezdtük hosszú sétánkat. Még én se tudtam merre akarok menni, hagytam hogy a kutya vezessen."

"Miután nagy nehezen sikerült megebédelnem (az öcsém folyamatosan piszkált), leültünk a tv elé. Dido még akkor sem hagyott békén és állandóan a nyakamba mászott.
-Jól van, megadom magam!-nevettem-Mit szeretnél csinálni te kis ördög?
-Játsótér!-kiáltotta boldogan. Nem volt mit tenni, ki kellett vele mennem. Kicsit hűvös volt kint, ezért ráadtam egy pulóvert, ami igazi harci feladat volt, tekintve, hogy milyen izgága. Bezártam az ajtót magunk után és elindultunk. Míg sétáltunk az utcán egész végig rá gondoltam és arra a csókra, Kirázott a hideg, ha eszembe jutott, hogy holnapig kell várnom hogy végre láthassam. Még így az elején nem tudtam volna megmondani hogy komoly-e a dolog, de legbelül éreztem hogy szörnyen szerelmes vagyok."