7.rész

"Néha-néha oldalra pillantottam. Mosolygós arca több erőt adott hogy tovább menjek, de pár perc múlva már úgy éreztem, hogy tényleg nem bírom tovább. Hirtelen megállított és kezembe nyomta táskámat. Értetlen fejjel elvettem tőle, de amint hirtelen közelebb lépett hozzám szívem nagyot dobbant. Egy pillanat alatt karjai között feküdtem. Egyik karomat átdobtam nyakán. Úgy cipelt, mintha alig lennék pár kiló, ennek ellenére még táskám is nehezített. Nem szóltam semmit, mert tudtam hogy egyedül már nem bírok menni. Körbenéztem és a szomszédok furcsa, érdeklődő tekintetével találkoztam. Nem igazán érdekelt, és ahogy láttam Jonghyunt se. Kezdtem egyre jobban élvezni hogy karjai közt lehetek. Hirtelen eszembe jutott a rendelő előtti csókunk. Halványan elmosolyodtam, majd hirtelen csak azt éreztem hogy újra talaj van a lábam alatt. Ahogy tekintetünk találkozott, biztos voltam benne hogy elpirultam. Próbáltam összeszedni magam és nem elkalandozni."

"Kinyitottam előtte az ajtót és bíztatóan elmosolyodtam.
-Menj csak előre!-toltam magam előtt. Miután becsuktam az ajtót, meghallottam Dido őrült sikítozását az emeletről. Remek. Anya megint előbb hazahozta. Már rohant is le a lépcsőn, s az utolsó fokról elugorva a karomban landolt. Rendesen megropogtatott, s csak az ölelgetés után vette észre a vendéget.
-Ő neki mi a neve?-nézett rá nagy csodálkozó szemekkel."

"Bíztatóan elmosolyodott, majd beljebb tolt az ajtón. Gyorsan körbepillantottam a házban, de hamarosan meghallottam egy kisgyerek sikítozását az emeleten. A hirtelen hangtól ijedten összébb ugrottam, de amint megláttam a kisfiút leszaladni a lépcsőn el kellett mosolyodjak. Jonghyun csak megforgatta a szemeit de ő is mosolygott. Mostmár biztos voltam benne, hogy ő az öccse. Az utolsó lépcsőfoknál megállt és lábával elrugaszkodott. Már megijedtem hogy a földre esik, de Jonghyun elkapta őt. Olyan aranyosak voltak együtt, hogy felnevettem. Ahogy szorongatták egymást, szinte biztos voltam benne hogy az öccse is ugyan olyan erős lesz majd mint most Jonghyun. A kisfiú rám nézett kerek szemeivel, mire elvigyorodtam.
-Ő neki mi a neve?-kérdezte édes hangon mire felnevettem.
-SoHee vagyok!-hajoltam hozzá közelebb, majd megsimogattam az arcát."

"Dido izgatottan kipattant a karomból és odafutott hozzá, hogy megölelhesse. Épp csak combja közepéig ért, így csak lábait tudta átölelni.
-Ő pedig itt Dyree, de itthon mindenki csak Dido-nak hívja.-mutattam mosolyogva az öcsémre.
-Vedd megtiszteltetésnek, hogy megölelt! Ezt csak azzal teszi meg, akit azonnal megszeret.
Drága kisöcsém alig akarta elengedni SoHee-t míg beljebb vonultunk a nappaliba. Látszik, hogy testvérek vagyunk, egyforma az ízlésünk.
-Nem vagy éhes?-kérdeztem őt."

"Felnevettem amint a kisfiú hozzám futott és átölelt. Megsimogattam feje búbját, majd megpróbáltam elindulni Jonghyun után. Nagy nehezen beértem a nappaliba. Ott Dido elengedett és kacarászva futkározni kezdett. Mosolyogva figyeltem ahogy teli energiával ugrándozik.
-Nem vagy éhes?-kérdezte Jonghyun, mire rá kaptam a tekintetem.
-Nem, köszönöm.-ráztam meg halványan a fejem. Hirtelen megrezzent a telefonom a zsebemben. Gyorsan előkaptam és a képernyőre pillantottam.
-Bocsi, de ezt fel kell vennem!-néztem bocsánatkérően Jonghyunra, majd fülemhez emeltem a telefont. Apám volt az. Gyorsan elhadarta, hogy már megint miért kések otthonról, és hogy azonnal induljak haza. Beszélgetésünk nem tartott tovább fél percnél. Sóhajtva nyomtam meg a piros gombot, majd szomorúan Jonghyunra pillantottam.
-Indulnom kell.-mondtam."

"Elhúztam a szám, mikor válaszolt. Azt reméltem, hogy legalább itt marasztalhatom egy kicsit. De hamarosan még jobban elszomorodtam, mikor SoHee telefonhívást kapott és bejelentette, hogy mennie kell. Alsó ajkamat lebiggyesztve indultam el a kocsikulcsért, ami a tv mellett volt a nappaliban. Megígértettem Dido-val, hogy jól fog viselkedni míg nem érek vissza. Ő is szomorú lett, hogy vendégünknek mennie kell, de azért mosolyogva búcsúzott el tőle.
-Hát akkor indulhatunk.-mondtam leverten."

"Elbúcsúztam Dido-tól, majd Jonghyunhoz léptem.
-Hát akkor indulhatunk.-mondta egy kicsit szomorúan. Bólintottam egyet, majd kiléptem a házból. Jonghyun a kocsihoz sietett majd kinyitotta nekem az ajtót.
-Köszönöm.-mosolyodtam el, majd beültem. Míg áttért a másik oldalra hogy ő is beülhessen kikerekedett szemekkel megcsodáltam a tűzpiros autót. Hamarosan bepattant a kormány mögé, majd beindította a motort. Ahogy bekapcsolta biztonsági övét, nekem is eszembe jutott, hogy követnem kéne példáját. Lassan gázt adott, majd kigördültünk az útra. Arcára pillantottam, majd végig izmos kezein, egészen ujjáig. Meglehetősen jól vezetett. A csendet sóhajom törte meg, ahogy bekanyarodtunk a főútra.
-A következő elágazásnál balra.-mondtam halkan a megfelelő irányba mutatva. Pár perc múlva az utca végén megpillantottam a házunkat. Lassan leparkolt elé, majd leállította a motort. Kikapcsoltam biztonsági övemet, de nem akartam kiszállni."

"Udvariasan kinyitottam neki a kocsiajtót, majd átsétáltam a másik oldalra. Bevallom büszkének éreztem magam, hogy megmutathatom neki az én drága piros Alfa Romeo-m.
Hamar a kocsiban voltunk mindketten, bekötve. Mikor elforgattam a kulcsot, felpörgött a motor, mire elmosolyodtam. Imádtam ezt a hangot. Őszintén, szinte dagadt a májam, ahogy legurultunk a feljárótól és végre elindultunk. Átlagos tempóhoz képest nagyon lassan vezettem. Vissza kellett fognom magam, nehogy jobban a gázpedálra lépjek. Azt meg végképp nem bírtam, hogy állandóan az utat kellett néznem, míg ő ott ült mellettem karnyújtásnyira és alig pillanthattam rá. Remekül elnavigált, az utat pedig jól megjegyeztem, hogy máskor is idetaláljak. Leparkoltam ott, ahol mondta és le is állítottam a motort. Lassú mozdulattal felé nyúltam és kikapcsoltam a biztonsági övét, miután az enyémet is kikapcsoltam. Kissé oldalra fordultam és megpróbáltam mosolyogni, bár nehezemre esett.
-Ne haragudj, hogy elkéstél otthonról miattam!-néztem rá bocsánatkérően.-Mondd majd meg a szüleidnek, hogy nagyon sajnálom a dolgot. És ha találunk rá alkalmat, akkor személyesen is bemutatkoznék.
Egyik kezemmel végigsimítottam haján, majd az arcán."