33.rész

"Gyorsan kerestem magamnak egy törölközőt, majd felsőtestem köré csavartam, hogy ne a vizes ruhával kelljen takargatnom magamat.
-Jonghyun nyugi...-csitítottam le, amint észrevettem hogy idegesen Key-hez lép.
-Nem direkt nyitott be, csak véletlen volt.-próbáltam őt menteni, nem akartam hogy vita legyen ebből.
-Ugye?-fordultam az eddig csöndesen álldogáló Key felé, aki viszont pont az ellenkezőjét tette mint amit vártam tőle. Kerek szemekkel, igencsak feltűnően mért végig, amit szerencsére Jonghyun nem látott. Nem akartam vitát nyitni, de ezt nem hagyhattam szó nélkül.
-Ezt most mire véljem?-szűkítettem össze szemeimet. Jonghyun értetlenül rám pillantott, de hamarosan neki is leesett miért változott meg ilyen gyorsan a hangulatom. Key nagyon jól tudja hogy van barátom, ráadásul a saját csapattársa, most mégis a tűzzel játszik.
-Az ilyen pillantásokat hagyd meg másnak!-mondtam neki ingerülten, mégis kicsit csalódottan, majd megindultam az ajtó felé. Kezdtem félni hogy Key nem barátként tekint rám, de lehet hogy csak én túlzom el a dolgot. Viszont egy barát nem bámulja meg így az embert. De most az dühített fel a legjobban hogy míg őt próbálom védeni, ő ezzel elég rendesen visszaél Megráztam a fejemet és egy sóhajtás mellett beléptem Jonghyun szobájába. Ledőltem az ágyra, de hamarosan-talán az idegességtől- rám törő hányinger miatt újra meglátogathattam a fürdőszobát."

"Ami igaz az igaz, hogy Key egyetlen másodperc alatt a végletekig fel tudott dühíteni, főleg ha SoHee-ről volt szó. Ebben a pillanatban is úgy éreztem, hogy legszívesebben összetörném minden csontját, de a lány közénk állt és próbálta őt védeni.
Isten látja lelkem, próbáltam lenyugodni, de ahogy megláttam Key méricskélő pillantásait a barátnőmön, a lehiggadás folyamata a visszájára fordult és még dühösebb lettem.
-Az ilyen pillantásokat hagyd meg másnak!-mondta SoHee ingerülten, majd kisietett a fürdőből. Key utána akart menni, de elkaptam a karját és visszahúztam az ajtóból.
-Te vagy az egyik legjobb barátom.-néztem rá.-És ez egészen addig nem fog változni, míg ki nem kezdesz SoHee-vel. Ne akard megtudni, hogy mi lesz akkor, ha ezt megteszed!
-Szállj le rólam Jonghyun!-húzta ki karját a szorításomból.-Amint látod SoHee nem kér belőlem, szóval felesleges fenyegetned. De a próbálkozásokról nem állok le, majd a lány eldönti, hogy kit és mit akar.-mondta hidegen, egy pimasz vigyor kíséretében.
-Ne olyan hevesen!-kaptam el a vállát, mire Key megfordult és lendületből behúzott egyet a jobb szemem alá. Az ütés erejétől kiterültem a csempepadlón, Key pedig egyszerűen kisétált."

"Nagyot csalódtam Key-ben. Nem gondoltam volna hogy képes lesz bármi ilyesmit tenni-így beszélni velem, és megütni Jonghyunt. Az elkövetkező pár napban nem is szóltam hozzá, csak ha nagyon muszáj volt.
*
Csendben ültem a padlón és csak bambultam magam elé. A fiúk keményen gyakoroltak, muszáj volt próbálniuk. Már egy egész hét telt el a szilveszter óta, de még mindig nem éreztem magam a legjobban. A próba alatt kb. háromszor látogattam meg a mosdót. Kezeim remegtek, arcom teljesen elsápadt.
-Jól vagy?-lépett mellém Jonghyun aggódva. Csak bólintottam egyet, de nem éreztem magam jól.
-Látom hogy rosszul vagy! Gyere, menjük orvoshoz!-karolt belém, de arrébb léptem.
-Ne! Te maradj csak, majd elmegyek egyedül.-nyúltam kabátomért. Kezdtem aggódni hogy nem csak egy sima betegségről van szó. Mióta együtt voltam Jonghyunnal, folyamatosan csak a wc-re járok. Ugye nem...?
~
-Csak egy egyszerű gyomorrontás!-közölte velem az orvos, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.
-Diétázzon és pihenjen! Nagyon kimerültnek látszik, nem ártana kivennie egy kis szabadságot!-nézett rám komoly tekintettel, majd felírt valamilyen gyógyszert. Csak bólintottam egyet, majd illedelmesen meghajolva visszaindultam az SM épülete felé... Bár beteg voltam, és még mindig rosszul éreztem magamat, mégis mosolyogva nyitottam be a próbaterembe. Vigyorom azonnal lefagyott arcomról mikor megéreztem a feszül légkört a teremben. Key és Jonghyun még csak egymásra sem néztek, a többiek csak csendben ültek a földön.
-Ugye nem ugrottatok megint egymásnak?-törtem meg a kínos csendet."

"Lassan túltettem magam Key balhorgán, aminek lila nyoma még mindig ott virított a szemem alatt. A menedzser is látta, de inkább nem szólt semmit. Az elkövetkező egy hét másról sem szólt csak a folyamatos próbákról. Persze ezt mind megértettük, hisz a debütálás ideje egyre csak közeledett és a maximumot akartuk kihozni magunkból. Fáradtnak éreztem magam és aggódtam SoHee-ért, aki napról napra egyre rosszabbul festett. Ennek ellenére mindig ott volt a próbáinkon. Az egyik próbán különösen rosszul nézett ki, többször meglátogatta a mosdót is
-Jól vagy?-léptem mellé.
Bólintott egy aprót, de sápadt arca az ellenkezőjéről árulkodott.
-Látom, hogy rosszul vagy! Gyere, menjünk orvoshoz!-karoltam belé, de visszautasított. Azt mondta, hogy majd egyedül elmegy. Ellenkezni akartam, de láttam, hogy nem lenne értelme, így SoHee felkapta a kabátját és elsietett. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gyanú, hogy vajon mi baja lehet a lánynak. A hányinger, a sápadtság, az étvágytalanság és a szédülés.... Ezek a tünetek mind egybevágtak, s kezdtem megijedni. A fiúk észrevették  riadalmamat és rá is kérdeztek az okára.
-Csak aggódom SoHee-ért. Elég beteg mostanában.-válaszoltam, mire Key felröhögött.
-Szerintem nem beteg. Volna rá tippem, hogy mi baja lehet...
Idegesen megindultam felé, de Onew és Minho lefogtak.
-Még egy szó és laposra verlek!-kiáltottam rá.
-Csak nem felcsináltad?-vigyorgott Key.
-Kibum te csak kussolj!-szólalt meg mellettem Onew.-Örülnék neki, hogyha felhagynátok a folyamatos kakaskodással. Mi egy banda vagyunk, és az a dolgunk, hogy összetartsunk. Még ha meg is történt volna, amit állítasz, az csak Jonghyunra és SoHee-re tartozna.
Felhagytam azzal, hogy kiszabaduljak a fiúk szorításából, így Onew és Minho elengedtek.
-Jobb lenne, ha tényleg leszállnátok egymásról.-jegyezte meg halkan Taemin. Key vetett a maknae-ra egy halálos pillantást, de nem mondott semmit. Mikor kissé elcsitultak a kedélyek, leültünk a parkettra és pihentünk egy kicsit. Ekkor érkezett meg SoHee. Kezdetben széles mosoly terült el az arcán, ami nagyon hamar el is tűnt.
-Ugye nem ugrottatok megint egymásnak?-kérdezte aggódva.
-Csak majdnem.-válaszolta Minho."