50.rész

 "Megértően bólintottam. Tudtam, hogy így lesz a legjobb, de szomorúsággal töltött el, hogy egyre kevesebbet láthatom majd őt. Viszont csókján éreztem, hogy ő is hasonlóképpen érez. Nem baj; ennyi áldozatot kell hoznunk azért, hogy a munkája mellett együtt lehessünk.

 Hirtelen felpattant a kanapéról, majd kezemet fogva húzni kezdett. Csak akkor szólaltam meg, mikor beindította a kocsit.

-Hova megyünk? - néztem ki az ablakon egy pillanatra, majd újra rá néztem. Csak elmosolyodott, de kérdésemre nem adott választ. Beletörődve, hogy nem kapok magyarázatot, hátradőltem az ülésben és az utat kezdtem figyelni. Pár perc után kezdett ismerőssé válni az utca, mire aggódni kezdtem.

-Ez biztos jó ötlet? - kérdeztem a hosszú csend után, mire Jonghyun csak bólintott egy aprót. Leparkolt a kocsival egy nagy épület előtt, majd rám nézett.

-Gyere! - szállt ki a az autóból, mire felsóhajtottam. Mellé sétáltam és már majdnem megfogtam a kezét, de rá kellett hogy jöjjek hogy ezzel lebukhatunk. Így csak csendben lépkedtem mellette egészen az ajtóig. De mikor átléptük a küszöböt, kezemet tenyerébe csúsztattam és összekulcsoltam ujjainkat. Megmosolyogta tettemet, amitől nekem is felfelé görbült a szám.

 Viszont mikor benyitott az egyik terembe, lefagyott arcomról a mosoly. Taemin elvigyorodott, Key és Minho kifejezéstelen arcáról nem tudtam semmit leolvasni, viszont Onew-re rá se mertem nézni. Szúrós tekintettel pillantott Jonghyunra, majd kérdőn felvonta szemöldökét."

 "Kérdésére nem akartam válaszolni, gondoltam úgy is rájön, hogy hová megyünk. Bár elég rizikós dolgot vállaltam be azzal, hogy elhozom a próbánkra, de nem igazán érdekelt, hogy mit fognak szólni a fiúk a jelenlétére nézve.

-Ez biztos jó ötlet? - kérdezte a lány néhány percnyi csend után. Szóval rájött hova megyünk. Bólintottam, miközben leparkoltunk a kiadó épülete előtt.

-Gyere! - mondtam kissé parancsolóan, miközben kiszálltam a kocsiból. Bár mellém sétált, de kezemet nem fogta meg mint szokta. Sejtettem, hogy miért teszi ezt, így annál jobban esett az, amikor az épületen belül összekulcsolta ujjait az enyéimmel.

 Nagyot sóhajtva léptem be a próbaterembe magam mögött húzva SoHee-t. Ahogy vártam; Taemin-en kívül senki nem mosolygott ránk. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen rosszban leszek velük. Onew egyenesen ölni tudott volna a pillantásával. Key és Minho egyszerűen hátat fordított nekem. Hát hogy képesek erre?

-Nocsak, beoldalogtunk próbára? - szólalt meg Onew, s hangja csak úgy csöpögött a gúnyosságtól. - És szokás szerint nem egyedül. - nézett SoHee-re, aki ijedten összerándult mellettem. Megrémültem, hogy a lány is kapni fog a nekem szánt kiosztásból. De ezt nem hagyhattam.

-Figyelj, én nem akarok balhét. megígértem, hogy nem lesz több kimaradás és ezt be is tartom. De az ég szerelmére, legalább a barátnőm had legyen velem!

-Pont ő volt az oka a kimaradásodnak nem? - fordult meg Key a kirohanásomra.

-Ha nem tetszik, hogy együtt vagyunk, akkor tegyetek ki. Bár kétlem, hogy ez tetszene a rajongóknak. És egyáltalán találnátok helyettem másik fővokálost? - kérdeztem idegesen, mire csend lett a teremben és senki nem válaszolt. - Nem ugye? Én olyan vagyok amilyen és változni nem tudok, sajnálom. De SoHee-ről nem mondok le, ezt ti is nagyon jól tudjátok."

" Pár másodpercig csend lett a teremben, csak Onew feszült sóhaját lehetett hallani.

-Inkább próbáljunk, jó? Ha már végre ideértél, ne veszekedésre pazaroljuk az időt. - mondta, majd a zenelejátszóhoz lépett. Csendben meghúzva magamat elindultam a szokásos ülőhelyemre, ami az egyik sarokban volt.

 Leültem a földre és figyelni kezdtem őket. Egyedül Taemin volt az aki teljes beleéléssel táncolt, mindenkiről sugárzott a feszültség. Észrevettem, hogy Key néha-néha rám pillant, majd rosszallóan megcsóválja  a fejét. Rosszul esett hogy így viselkednek velünk, főleg Onew-n lepődtem meg, hiszen őt sosem láttam ilyennek. Még a szünetekben sem szólt hozzám, hátat fordítva nekem ült a földön. Alig pihentek pár percet, újból próbálni kezdtek, és ez így ment egészen késő délutánig. Addig táncolták el újra és újra a koreográfiát, míg minden mozdulatuk tökéletes nem lett. Már rég letelt az edzésük ideje, de ők még mindig a teremben voltak.

-Nem mehetnénk már? - nyafogott Taemin fáradtan, a földön fekve.

-Rendben. - mondta szigorúan Onew. - De holnap korán reggel újból edzés! - nézett szúrós szemekkel Jonghyunra, majd megfogta sporttáskáját és kisétált a teremből. Key és Minho szó nélkül követte Onew-t, de Taemin még visszafordult az ajtóban és halvány mosollyal az arcán intett nekünk. Legalább ő nem haragszik ránk. De meddig fog ez tartani?

***

Jonghyun nagy sóhajtozást hallatva leparkolt az autóval a dorm elé. Észrevettem, hogy az egyik ablakban megmoccan a függöny,  majd megjelenik Key arca. Minket figyelt. Biztos meghallotta az autó hangját.

-Hazamegyek, jó? - hajoltam hozzá közel, majd átöleltem. Kiszálltam az autóból, majd átsétáltam az ő oldalára és kihúztam őt a kocsiból hogy újra karjaiba bújhassak. Szegény már nagyon fáradt lehetett, alig állt a lábán.

-Menj, pihend ki magad! Aztán majd holnap valamikor beszélünk. - nyomtam egy csókot ajkaira. Rossz volt őt itt hagyni, de nem tehettem mást.

***

-Ez biztos jó ötlet? - suttogtam a telefonba. - És mi van ha lebukunk? - estem kétségbe.

-Ne aggódj, nem lesz semmi baj! Inkább siess! - sürgetett a vonal túlsó végéből, majd lerakta a telefont. Öt percen belül megérkeztem a dorm-hoz. Már rég elmúlt éjfél is; nem tudom hogy mehettem bele ebbe az egészbe. Hamarosan nyílt a bejárati ajtó és a maknae arca kukucskált ki.

-Gyere! - intett kezével hogy menjek be.

-De biztos nem lesz semmi baj? - aggodalmaskodtam megint.

-Ne aggódj már ennyit! - kuncogott Taemin. - Jonghyun biztos örülni fog neked, menj már! - tolt a szobája felé. Nem tudom hogy hogyan pattan ki ez az ötlet a maknae fejéből, hogy töltsem itt az éjszakát, de örültem neki. Viszont kicsit aggódtam is. Ha Onew észrevesz, annak nem lesz jó vége.

-Köszönöm Taemin. - mosolyogtam rám, majd halkan beléptem a szobába. Jonghyun ki volt terülve az ágyán, édesen szuszogott, mire elmosolyodtam. Óvatosan bemásztam mellé és nyomtam egy puszit az arcára. Halkan felmorgott, de nem ébredt fel. Elvigyorodtam, majd újból megpusziltam, de most ajkait."

 "Rosszul esett, hogy Onew egyszerűen fütyül arra, amit mondtam. Nem érdekelte, hogy mit szenvedünk miattuk, neki csak az számított, hogy a banda tökéletes legyen. Bár ezt azért megértettem, mégis pont tőle nem vártam ezt az egészet.

 Leverten álltam be a helyemre, hogy nekikezdhessünk az edzésnek. Nem voltam elég éber ahhoz, hogy jól táncoljak, de megpróbáltam lekövetni a mozdulatokat. De nem csak én voltam így: a leader valamint Key és Minho ugyanolyan bágyadtan táncolt. Szétzüllesztettem a csapatot, ez már nem kétséges. De hogy lehetnek velem ilyenek? Hisz csak egy buta interjút hagytam ki...

 Beletörődtem hát, hogy jó ideig háttérbe leszek szorulva és abba is, hogy nélkülöznöm kell SoHee-t. Az utóbbi sokkal jobban fájt.

***

 Lassan hajtottam be a dorm elé, majd leparkoltam. A mai vezetésemen is meglátszott a hangulatom; kimért, lassú és bágyadt.

 A motor zúgásának abbamaradása előhozta a kínos csendet. Nagyot sóhajtottam. Észrevettem ugyan Key figyelő tekintetét az egyik ablakból, de egyáltalán nem érdekelt.

-Hazamegyek, jó? - hallottam fél füllel SoHee hangját, majd éreztem ahogy karjai körém fonódnak. Nem volt rá energiám, hogy viszonozzam a kedves gesztust.

 Kiszállt az autóból. Én is kinyitottam az ajtót, de ott maradtam az ülésen. Valószínűleg a lány észrevette, hogy önerőből úgysem szállnék ki, ezért megfogta kezeimet és felhúzott. Ennyi elfojtott és kimutatott düh után a testem mára egészen lezsibbadt.

 SoHee mondott valamit, amit nem igazán értettem, majd finoman megcsókolt. Belesajdult a szívem a csókba, ha belegondoltam, hogy ő most mit élhet át.

 Már épp szólni készültem hozzá, de addigra ő már hazafelé vette az irányt. Most jött el az a pillanat, hogy ordítani tudtam volna, de nem tudtam egyszerűen kinyitni a számat.

***

 Az este nagy részét néma bámulással töltöttem. Taemin-en kívül senki nem szólt hozzám. Persze az áldott maknae is felhagyta a próbálkozásait azzal hogy beszéltessen, mert észrevette, hogy mennyire szótlan vagyok. De ő legalább törődött velem.

 Külön csináltam magamnak vacsorát, amit egyedül is fogyasztottam el, majd miután elmosogattam a többiek és a magam piszkos edényeit, zuhanyozni mentem.

 Álmosnak ugyan nem éreztem magam, de rettenetesen fáradt voltam. Tv-t nézni nem volt kedvem, így hát bedőltem az ágyamba és vártam, hogy az álmok nyugodt öntudatlanságába süllyedjek.

 Nem sokkal később arra ébredtem, hogy valaki apró csókot adott arcomra, majd ajkaimra. Először fel sem fogtam, hogy ki lehet az; agyam a lehetséges egyének után kezdett kutatni.

 Kinyitottam a szemem és nagyokat pislogtam, hogy lássak valamit a szobában. Mikor sikerült kivennem az előttem lévő arcot még beletelt egy másodpercbe, míg rájöttem, hogy ki az.

-So... - nevét nem tudtam befejezni, mert úgy meglepődtem, hogy odébb gurultam az ágyon és egy hangos koppanással földet értem. Mondanom sem kell, hogy az álom kiment a szememből.

-Te meg mit... Hogyan? És mikor? - zúdítottam rá alig érthető kérdéseimet, miután sikerült felvakarnom magam a padlóról."