"Másnap korán reggel felkeltem és elsétáltam a dorm-ba. Meg akartam beszélni Jonghyunnal, hogy mikor lesz szabad a hétvégéje, hogy bemutatkozhasson szüleimnek. Már apa is nagyon kíváncsi volt rá, de azért még tartottam tőle hogy majd nem fogja őt kedvelni.
Már majdnem megérkeztem a SHINee házához, mikor az utca végén megpillantottam pár ismerős arcot. Mindenki ott volt, kivéve egy embert - Jonghyunt. Azonnal átfutott rajtam az aggodalom. Ruházatukat tekintve edzeni mentek; de ő miért nem ment velük?
Taemin mikor hátrafordult észrevett engem, kezét a magasba emelve intett egyet. Épp köszöntem volna neki, mikor Onew megragadta a maknae kezét és rám se nézve kezdte húzni maga után. Furcsálltam viselkedését, de reméltem hogy csak rossz napja van, és nekem nincs közöm hangulatához.
A házhoz siettem és hangosan bekopogtam az ajtón. Vártam pár másodpercet, de mivel választ nem kaptam, lenyomtam a kilincset. Az ajtó nyitva volt, tehát Jonghyun valószínűleg itt van. Beljebb léptem és bekukucskáltam a nappaliba. Barátom ott ült a kanapén, könyökét térdére támasztva, arcát tenyerébe temetve. Ritkán láttam ilyennek, csak akkor viselkedik így, ha nagy baj van.
-Szia. - köszöntem neki halkan, mire ugrott egyet és felém kapta fejét. Tekintete meglepett és szomorú volt.
-Mi történt? - ültem le mellé. - Láttam előbb a fiúkat. Miért nem mentél velük? - kérdeztem aggódva."
"Reggel a fiúk némasággal büntettek engem a tegnap történtek miatt. Sok volt köztünk a cívódás mióta egy csapatot alkottunk, de ilyen komoly veszekedés még soha nem fordult elő.
Egymás között ugyan elbeszélgettek, de hozzám egyáltalán nem szóltak. Kivéve Taemin-t, akit nem érdekelt a többiek véleménye.
-Jössz edzésre? - kérdezte a maknae, mikor a többiek már kiértek a házból.
-Menjetek csak előre. Majd én megyek utánatok! - mondtam, s halványan rámosolyogtam.
Taemin kedvesen visszamosolygott rám, majd a többiek után indult. Pár perc múlva már hallottam, hogy beindítják kint az autót, aztán elhajtanak.
Ekkor SoHee lépett be a nappaliba. Rögtön elöntött a bűntudat, ahogy ránéztem. Tudtam, hogy észre fogja venni lehangoltságomat és akkor el kell mondanom, hogy mi történt. De féltem elmondani az igazat, hogy én voltam a probléma, pontosabban az, hogy túl sokat foglalkoztam vele és nem a bandával törődtem. De akkor mit mondjak neki? Hazudjak? Azt nem tudnám megtenni...
Köszönése után rögtön odajött, s leült mellém. Megkérdezte azt, amitől a legjobban féltem. Nincs mese, el kell mondanom neki mindent.
-Tegnap veszekedésbe keveredtem a fiúkkal, mikor hazaértem. - kezdtem neki a mondókámnak,s közben figyeltem a lány arcát. - A fiúk szerint, vagy legalábbis Onew szerint elhanyagoltam a bandát...
-Ez nem igaz! - vágott közbe SoHee. - Hisz te dolgozol közülük a legkeményebben!
-Várj egy kicsit, had fejezzem be! - mondtam szemébe nézve, de kénytelen voltam lehajtani a fejemet. - Szóval szerintük miattad vagyok ilyen. Túl sokat vagyok veled..."
"Válaszadása közben arcomat figyelte, tisztán látszott tekintetében az aggodalom.
-Ez nem igaz! Hisz te dolgozol közülük a legkeményebben! - vágtam szavába kissé felháborodva, mire csendre intett. Elhalkultam, majd megvártam míg befejezi mondanivalóját. Megszakítva a szemkontaktust lehajtotta a fejét, és tovább beszélt.
Féltem ettől a választól, de számítottam rá, hogy én leszek a probléma. Egyszerre elöntött az aggodalom és a szomorúság, de lehet hogy a fiúknak tényleg igaza van. De hiszen múltkor is azért kerültem őket annyira, hogy tudjanak a munkájukra koncentrálni és a rajongók ne sejtsenek semmit. De úgy látszik ez a kis idő nem volt elég. Szomorúan lehajtottam a fejemet, majd pár perc csend után megszólaltam.
-Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani... - sóhajtottam. - Sajnálom. Nem akartam, hogy ez így legyen. Nehezemre esik ezt mondani, de lehet hogy igazuk van. Szerintem menj utánuk, mert a végén akkor is rossz szemmel fognak ránk nézni, ha csak beszélgetünk. - öleltem át, majd nyomtam szájára egy puszit.
-Menj. - böktem fejemmel az ajtó felé, de nem akartam, hogy itt hagyjon. Viszont muszáj mennie, nehogy a sok "hiányzása" a kapcsolatunkba kerüljön."
"Jól esett, hogy ilyen megértő, de láttam rajta, hogy neki is nehezére esik mindez. Én nem akartam őt hibáztatni, hisz én voltam a hibás. Ölelése és gyengéd puszija még nagyobb bűntudatra késztettek.
-Szörnyű érzés, mikor felállítják előtted azt a kérdést, hogy döntened kell az életed és az álmod között. - simítottam végig a lány arcán. - Egyetlen napot sem tudnék elképzelni az én életem nélkül, nélküled.
Homlokomat az övéének nyomtam és lágyan megcsókoltam.
-De azt hiszem most egy kis áldozatot kell hoznunk...sőt nem is kicsit. - suttogtam, miután ajkaink elváltak egymástól. - Egy kis ideig jobb lesz, ha tényleg kevesebbet találkozunk. Had üljenek el itt a dolgok, talán ez a legjobb megoldás.
SoHee bólintott, majd halványan rám mosolygott. Bár beletörődött a dologba, akárcsak én is, a fájdalom még mindig ott bujkált a szemében. Nem is fájdalom, inkább sajnálat.
-És kérlek, ne hidd azt, hogy te vagy a hibás. Az csakis én vagyok. - mondtam szemébe nézve. - Ha vége ennek az időszaknak, megígérem hogy kárpótolni foglak. De ma még nem hagylak egyedül!
Felugrottam a kanapéról, megfogtam a kezét, hogy magam után húzhassam. Kifelé menet felkaptam az edzőcuccom, majd SoHee-val együtt az autómhoz mentünk.
Erősen elhatároztam, hogy a mai próbánkon ő is ott lesz ha tetszik a fiúknak, ha nem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése